Mindig két lábbal áll a földön. 
Legfőbb jellemzője a megbízhatóság.
 Mottója: a rendkívüli egyéniségek csak a rendkívüli virágokat kedvelik. 
Nem véletlen tehát, hogy egyik kedvence a pipacs, de a gyöngyvirág is igen közel áll a szívéhez.
Hiszen magától szaporodik, és évről évre minden kényeztetés nélkül újra és újra kivirágzik. 
Örökös növekedésével a lonc szintén imponál a Bikának.


Örömmel áll a kihívások elé. 
Ha valamilyen ellenállásba ütközik, azonnal harcra kész , ugyanakkor mindig aktivitást és nyitottságot mutat az új ötletek felé. 
Legkedvesebb virága az orchidea, de a szarkaláb és a kardliliom is harmonizál sokoldalúságával, heves vérmérsékletével. 
Ezeknek a virágoknak ugyanis erősségük a változatosság – számos fajtájuk létezik -, akár csak a Kosnak.






Virág zodiákus

Sok féle megközelítésben láthatjuk a Teremtés csodáit, a virágokat!
Ebben az elkövetkező sorozatban a virág zodiákust szeretném bemutatni,részben,hogy folytassam a "Tavasz a télben" gondolatot,részben,hogy egy új aspektusát mutassam be,hogy hogyan is szemléljük a virágokat,hiszen a virágok is rezonanciát bocsátanak ki,színeivel,formáival,illatukkal is!
Így egy-egy virág,egy-egy csillagjeggyel rezonál együtt!


"Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant."  


Antoine de Saint-Exupéry


Drága Lelkek! 

Daloljatok minél többet, s a boldogsággal kimondott szavak életre kelnek bennetek!
Teremtsetek Boldogságot magatokban, Belső Világotokban, hogy sugározhassátok, s beragyogjátok az Életet!
A Boldogság igaz lényetek, csak elfeledkeztetek róla! 
Találjátok meg újra magatokban, s többé el ne veszítsétek! 
Táplálkozzatok belőle, s tápláljatok vele másokat is úgy,
hogy rájuk sugározzátok boldogságotok fényét!
A Boldogság ereje – Életerő! Felpezsdíti a testet és a lelket. 
Ahány pillanatot boldogságban töltötök, annyi pillanat telik el Isteni Erőben, az Életben.
Tanuljátok meg minden pillanatban átélni ezt a Boldogságot! „Vesszetek el” benne! 
Tegyétek lényetek igaz fényévé, s olvasszátok össze a Szeretettel!
Ha a Boldogság létállapototokká válik, s szívetekben otthonra talál, 
akkor magatok lesztek a BOLDOGSÁG, s minden mi belőletek születik,
a Boldogságot gyarapítja.
Gyermekek! 
A Boldogság állapota elérhető, mert nem külső okokon nyugszik, hanem a szeretet erején! 
A Szeretet szétáradó ereje tölt el Boldogsággal, mert átadod magad neki, hogy átjárjon, éltessen! 
Ekkor minden gondolatod, szavad és tetted a Boldogságból táplálkozik, és Isten dicsősége vibrál benned.
Legyen Boldogság Világotok! 
Lássatok a Boldogság szemével, szóljatok a Boldogság nyelvén és teremtsetek Boldogságot!
Mert minden teremtés Boldogsággal születik!
Így lássátok, gyermekek!

A Teremtés Angyalai jöttek el hozzátok
 



Milyen, aki adja?

Manapság kevésbé szigorú szabályok jellemzik a virágvásárlást, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Vannak olyan szokások, amelyek mára már teljesen elavultak. Nem szabad tehát messzemenő következtetéseket levonni abból, ha egy férfi nem páratlan számú virágból összeállított csokorral lep meg bennünket. Annak ellenére, hogy ez egykor a szeretők közötti kapcsolat jele volt, ma már semmilyen jelentősége nincs. Kedvesünk éppúgy meglephet minket páratlan számú virágszállal, mint az egyik kollégánk. A virágok szimbolikája azonban nem tűnt el teljesen, sok virágárus és virágkötő jól ismeri a leggyakoribb virágok jelentését. S ha a férfi elárulja nekik ajándékozása célját, akkor üzenetének megfelelő virágcsokrot készítenek neki.

Virágillemtan:
•    Ha egy szál rózsát adunk, ügyeljünk rá, hogy az hosszú szárú legyen.
•    10 szál alatt páratlan számú szálból készítessünk csokrot, 10 szál felett ez már mindegy.
•   Ha férfinak köttetünk csokrot, sötétebb színekből kérjük azt, vagy kérjünk különleges bombon vagy zöldségcsokrot.
•   Ha a virágot selyempapírba csomagoltattuk az üzletben, ezt illik levenni, mielőtt átadjuk a virágot.
•    A kapott virágot illik azonnal vízbe tenni – és természetesen ennek maga a virág is jobban örül, mint ha megfeledkezünk róla

Virágok és színeik jelentése:
•     A vörös Rózsa a szerelem virága.
•   Ha fehér rózsát adunk, sok mindent mondhatunk vele. Jelentheti a nagyrabecsülést, az alázatosságot, az ártatlanságot, a titoktartást és a csendet is.
•    A rózsaszín rózsa a kecsesség jele.
•    Bár sokan az irigység színének tartják a sárgát, a sárga rózsa örömöt és vidámságot jelent.
•    A Szegfű a szeszélyesség és a komoly szerelem virága.
•    A Tulipán a lángoló érzelmek és a nőiesség jelképének virága. Vörös tulipán: Szerelmi vallomás.
•    Az Orchidea a műveltség és kifinomultság virága
•    A Liliom a kacér nő virága.
•    A Magnólia a természetesség virága.
•    A Kála a szépség virága.
•    Az Írisz a remény virága.
•    Az Ambrózia a viszonzott szerelem jelképe.
•    A Borostyán a házastársi szerelem, a hűség, a barátság jelképe.
•    A Gardénia a titkos szerelem jelképe.
•    A vörös Krizantém jelentése: Szeretlek. /bár sokan még a „temetővirág” jelentéssel azonosítják/
•    A fehér Liliom: szüzesség, tisztaság, méltóság.
•    Mirtusz: Szerelem



Virágok és üzenetek

Vörös rózsa:Az örök klasszikus, a szerelem és a szenvedély szimbóluma. Ha ezt a virágot kapjuk valakitől, biztosak lehetünk abban, hogy igen vonzónak talál minket!
Sárga rózsa:A barátság, a vidámság jelképe. Aki sárga rózsát ad, valószínűleg kedvel minket, de semmiképpen se számítsuk komoly vonzalomra, szerelemre. Ez a szín a vörös rózsa „barátoknak szóló” alternatívája.
Szegfű: Tradicionális, kissé konvencionális virág. Ajándékozója valószínűleg konzervatív, nem igazán újító jellem.
Orchidea:Az egyik legexkluzívabb virág. Ezt az egzotikus növényt olyan valaki adja, aki mindenképpen a kedvünkben akar járni.
Orgona :Ezt az illatos virágot inkább egy „spontán leszakítás” alkalmával megfelelő odaadni, mint valamely ünnepre. Az anyák napja szimbóluma, nem a szenvedélyes kapcsolaté.
Nefelejcs:Kedves kis csokor, a nevében hordozza üzenetét: „Soha ne felejts el!”
Fehér liliom:Tiszta, nem tolakodó szándékok leleplezője.
Krizantém :Nem túl ízléses ajándék, mert „temetői virágként” is ismerik. Talán örökre eltemethetjük a kapcsolatot, kivéve, ha a lakásunkban is szeretjük ezt a növényt!
Gyöngyvirág: Szerény, őszinte szeretet vagy szerelem jelképe lehet.
Tulipán:A vörös a lángoló érzelmek jelképe, a tarka tulipáncsokor csodálatot mutat. A sárga tulipán a tisztelet és a hódolat jele.
Nárcisz:„Szeretlek” helyett is csodálatos, de pusztán azt is üzenheti: „Legyen egy vidám napod!”



Lelkünk kertje

Minden egyes növénynek megvan a saját jelentése. 
A mai köztudatban kialakult jelentések a kultúrák és vallások változatos szimbolikájából tevődik össze.

Ha más kultúrájú vagy vallású környezetbe kerülünk, érdemes utánanézni, hogy az egyes virágok mit is jelentenek az adott helyen, hiszen könnyen adódhatnak félreértések egy-egy szál virág ajándékozásából. Ahogy a virág, úgy a virág színe is sokat mond.

A fehér a tisztaság, a tökéletesség és az egyszerűség jelképe.
A női princípium szűzi aspektusát fejezi ki. Valamint a lélek győzelmét jelenti az anyag felett. Hasonló értelemben jelzi a menyasszony tisztaságát, ártatlanságát is.

A sárga az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője. 
A világos- vagy aranysárga a jóság és az intellektus színe.

A narancssárga a nap színe, a melegség, a bölcsesség szimbóluma.

A zöldessárga a hitszegés és az irigység megtestesítője. 
Sokan a sárgához ez utóbbi jelentését rendelik hozzá.

A piros a komolyság és a fenség színe. 
A szerelem jelképe és a földi szenvedély kifejezője. Lángoló szerelem esetén érdemes ajándékozni.

A kék az égbolt, a tenger színe. Az intellektus, az elmélkedés és a megnyugvás kifejezője.



Virágok jelentése:

Ambrózia: a viszonzott szerelem jelképe.
Amarillisz: ezt adni egy nőnek, azt jelenti, büszkék vagyunk rá, a vele való ismeretség érték a számunkra.
Amarilliszt tenni a menyasszonyi csokorba pedig azt mutatja, hogy a menyasszony büszke természetű, persze a legjobb értelemben.
Borostyán: a házastársi szerelem, a hűség, a barátság jelképe.
Búzavirág: remény. Igazi „magyar virág" a mezei csokrok tipikus növénye a pipaccsal egyetemben. Magyaros jellegű esküvői ruhához pedig kifejezetten illendő egy búzavirág csokor. Üzenete: A menyasszony gondolatai tiszták, szándéka nyílt és őszinte, nem függ és nem hoz létre függést, „küldetésében van".
Dália: elegancia; magasztosság. Csokorban dáliát kapni a változékony érzelmeket jelöli.
Esküvői csokorba nem szerencsés választás, mert azt mutatja, hogy a csokrot hordó menyasszony vélekedése megváltozhat.
Frézia: mindig megbízhatsz bennem.
Gyöngyvirág: gyöngyvirág csokrot nőnek ajándékozni megbecsülés, tisztességes szűzi szándékot jelent.
Kifejezetten ajánlott menyasszonyi hajdísznek, menyasszonyi csokorba kötve, vagy virágdísznek a tanuk ruhájára. Utal a menyasszony tiszta szépségére. Gyöngyvirág csokrot nőnek ajándékozni megbecsülés, tisztességes szűzi szándékot jelent.
Hóvirág: jelképezi a reményt, és a tisztaságot. Az ifjú szerelmes tiszta kedvesének választhatja ajándékba.
Ibolya: szerénység. A hűség mintaképe a párom.
A fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti. A kék ibolya pedig a hála virága. Mindezek mellet még a kék ibolya jelentései között szerepel az óvatosság és a hűség is.
Írisz: a remény virága.
Menyasszonyi csokorba kötve a menyasszony reményeit jelenti jövendőbeli választottjával szemben, hiszen arra vágyakozik, hogy majd benne valódi férfiúi párját találja meg.
Jázmin: a kedvesség virága.
A jázmin virágát nőnek ajándékozni egyértelmű elismerés.
Kála: a szépség virága.
Akár ajándékba, akár menyasszonyi csokorba kötve ajándékozzuk, jelentése minden esetben az, hogy a csokor gazdájának szépségéhez kétség nem fér.
Kardvirág: az erő, a gyönyörűség virága.
Esküvői csokorban fiú születését segíti a házasságban, és a férfi teljesítményét javítja majd az ágyban. Semmiképpen ne feledjük ki tehát ezeket a virágokat az esküvői csokorból, vagy a gyermekáldásra váró asszonynak vitt csokorból.
Liliom: a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma, de a termékenységé, a mulandóságé, a lelki szereteté, az egységé és a reményé is.
A fehér liliom: szüzesség, tisztaság, méltóság.
Margaréta: az ártatlanság, finomság, tisztaság, őszinteség virága.
Nefelejcs: az igaz szerelem virága. Figyelmeztet arra, hogy ne felejts!
Orchidea: Orchideát ajándékozzunk annak a nőnek, vagy férfinak, akinek műveltségét és tudását nagyra becsüljük, akinek kifinomult ízléséről már meggyőződtünk.
Orgona: Ha valaki fehér orgonát ajándékoz, mintha csak azt mondaná: szeressük egymást!
A lila változathoz pedig a következő üzenet köthető: a szívem immár a tiéd.
Pipacs: Nem feltétlen a szerelem jele, de szerelmünknek is adhatjuk, ha boldogságunkat, felszabadultságunkat akarjuk kifejezésre juttatni.
Rózsa: a szerelem virága.
Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép.
Rózsa (fehér) - jelképezi a szerelmet, a megbecsülést, és a tisztaságot.
A megszokott, vagy kiérdemelt szerelem, de a szülői szeretet virága is lehet. Most szült édesanyának általában fehér rózsából kötött csokrot készítenek.
Rózsa (rózsaszín) - tökéletes boldogság.
Rózsa (sárga) - a sárga rózsa a lanyha érzelmeket is jelentheti egy szerelem estén, de barátoknak bátran ajándékozhatjuk.
Rózsa (vörös) - a birtokló szerelem, a szenvedély virága.
Rózsa tövis nélkül - szerelem első látásra.
Szegfű: a szeszélyesség és a komoly szerelem virága.
Tulipán (általában) - a lángoló érzelmek és a nőiesség jelképének virága. Szív formája miatt a lángoló érzelmeket, a szerelmet mutatja.


Aki a virágot szereti,rossz ember nem lehet

Egy szál virág szebben beszél, hangoztatják sokan - és ez nemcsak közhely. 
A virágnyelv használatára már a Bibliában találunk utalásokat, sőt a görög és római mitológiában is. A növények mintegy kódként szerepeltek annak kifejezésre, amit a szerelmes férfi vagy nő közölni akart, de kimondani nem mert. 
Már az ókortól pontosan tudjuk, melyik virággal mit üzenünk, vagy mit üzennek nekünk.
Európában ugyan már régi időktől fogva szokás volt növényeket ajándékozni a szerelem és a kedveskedés jeleként, de a XIX. század közepéig még nem igazán jöttek divatba a virágcsokrok. 

1818-ban látott napvilágot az első virágnyelv szótár, a Le Languages des Fleurs, amely több mint nyolcszáz növény jelentését írta le.
Virágillemtan:
- Ha egy szál rózsát adunk, ügyeljünk rá, hogy az hosszú szárú legyen.
- Ha a virágot selyempapírba csomagoltattuk, ezt illik levenni, mielőtt átadnánk a virágot.
- 10 szál alatt páratlan számú szálból köttessünk csokrot, 10 szál felett ez már mindegy.
- Ha férfinak köttetünk csokrot, sötétebb színekből kérjük azt, vagy kérjünk különleges bonbon vagy zöldségcsokrot.
- A babona szerint ne ajándékozzunk kaktuszt a barátainknak, mert az elvágja a barátságot.


 


Halak


2012 a Halak szülöttei anyagi helyzetében tornádószerű, majdnem folytonosan változó szituációkat fog teremteni. Szinte kezelhetetlennek tűnik mindaz, ami rájuk vár. 
Pedig csak a rugalmasságuk és az optimizmusuk lesz „tesztelve”. 
Amennyiben képesek mindig rugalmasak és optimisták maradni, minden elrendeződik anélkül, hogy nekik különösebben bármit tenniük kellene.
De ha befeszülnek, és mereven ragaszkodnak elvekhez, korábbi tervekhez, pénzügyi válságot fognak átélni. 
Az is igaz, hogy az év második felében a család vagyona gyarapodni fog. 
Ez viszont nem biztos, hogy közvetlenül érinti a Halak bankszámláját…




Vízöntő


2012-ben a Vízöntők azt fogják tapasztalni, hogy simán megoldódik az is, ami lehetetlennek látszik az elején. Olyan bolygóállások lesznek az égen, amelyek azt vetítik előre, hogy sokszor lesz zavaros a Vízöntők anyagi helyzete, mégis mindig jól jönnek ki mindenből.
Egyetlen dolgot nem szabad tenniük: bepánikolni. 
És egyetlen dolgot muszáj tenniük: bízni a hepiendben. 
Furán hangzik, de a Neptunusz most a megérzéseket helyezi előtérbe az észérvekkel szemben.
Pénzügyi téren ez nem megszokott, ebben az évben mégis ez fog jobban működni. 
Az is tuti, hogy az előző év adott már ebből ízelítőt, tehát nem lesz teljesen új.


Bak


2012 a Bak-szülöttek számára megnyugtató hírekkel indul.
Végre egyre egyértelműbbé válik, hogy mi működik, mibe érdemes pénzt és/vagy energiát fektetni. 
Ez nem érzéketlenség vagy haszonlesés, hiszen az anyagi ügyek nem igényelnek szociális érzékenységet. 
A Bakok értenek ahhoz, hogy hogyan legyenek hatékonyak. 
Vagyis hogyan lehet a legkisebb befektetéssel a legnagyobb hasznot kivenni. 
Ez ebben az évben mindennél fontosabb. 
Az év második felében ingatlanügyeket is napirendre tűzhetnek. 
Persze csak akkor, ha van mit eladniuk. Mindenáron nem kell belevágniuk. 
Az semmiképp sem szül jót, ha magukra erőltetnek bármit… 



Nyilas


2012-ben a Nyilasok a tavalyi év eredményeit élvezhetik még. 
Mindegy, hogy ebből mennyit érzékeltek eddig, az új évben a sikerszéria folytatódik. 
Nem kell semmi különöset tenniük, csak menjenek tovább, és elégedettek lesznek. 
Bár az is látszik, hogy ebben az évben nem magukra, hanem a szerelmükre és/vagy a barátaikra költenének többet, mint amennyi ésszerű lenne. 
Ezt ne tegyék, mert a jószívűségük mínuszba viheti a számlájukat. Amire viszont ne sajnálják a pénzt, az az egészségük. 
Ezt fogják fel befektetésként!
Hiszen ha egészségesek, akkor tudnak dolgozni. 
De ha lebetegszenek, az sokba fog kerülni… 


Skorpió


A 2012-es év a Skorpió-szülöttek számára anyagi szempontból szinte eseménytelenül indul.
Ez azt jelenti, hogy nem lesz változás a tavalyi évhez képest: ugyanonnan és ugyanannyi bevételük jön, és a kiadások sem fognak nagy mértékben változni. 
De az év második felében mind a bevételeik, mind a kiadásaik cserélődnek.
Ez olykor tetszeni fog a Skorpióknak, de olykor nem. 
Sajnos ez most nem „kívánságműsor”. 
Annyit tehetnek, hogy igyekeznek kitartóan dolgozni, és szem előtt tartják az álmaikat. 
A motiváció erőt ad, ami átsegíti őket a nehezebb időszakon.
Ez mindig jó stratégia, de 2012-ben pénzügyi tekintetben különösen… 

Mérleg


2012 a Mérlegek anyagi helyzetében nagy változásokat fog hozni.
Ez nem minden esetben fog tetszeni nekik. 
Úgy tűnik, hogy valami olyasmibe kezdenek bele, ami folyamatos odafigyelést igényel. 
Ez lehet egy építkezés, egy új üzleti vállalkozás, vagy másfajta hiteltörlesztés. 
Aggodalomra semmi gond. 
Egyedül az okozhat nehézséget, hogy most minden lelassul. 
Tehát az idő nekik dolgozik, csak iszonyú lassan. 
Az is jó hír, hogy az év második felében csökkenek a kiadásaik. 
Ez olyan lesz, mintha fizetésemelést kapnának. 
Szóval nem lesz okuk panaszra. 
Persze csak akkor, ha továbbra is betartják a kereteket.

Szűz


2012-ben a Szűz-szülöttek megkönnyebbülhetnek. 
Véget ér egy több mint 2 éves nehéz időszak, ami olyan anyagi terhekkel nyomasztotta őket, ami megkeserítette az életüket. Idén lassú, pozitív folyamatok indulnak el. 
Természetesen időre lesz szükség ahhoz, hogy fellélegezhessenek. 
Már csak azért is, mert szinte szokásukká vált a spórolás és a pénz miatti aggodalom.
Minél előbb észlelik, hogy ennek vége, annál előbb fogják jobban érezni magukat a bőrükben.
Mert igaz, hogy a pénz nem minden, de igenis rányomja a bélyegét a hangulatra. 
Amennyire nehézkesen indul az év, olyan sikeresen fog végződni.



Oroszlán

2012-re a Neptunusz rá fogja nyomni a bélyegét. 
Mivel Neptunusz maga a köd, az Oroszlánoknak ebben az évben nagyon pontosan kell vezetniük a kiadásaikat ahhoz, hogy ne menjenek mínuszba.
Ezen kívül a Mars hátráló mozgása is azt mutatja, hogy elkerülhetetlen lesz néhány előző évről maradt ügyet rendezni. 
Még az a jó, hogy tavasszal meglódul minden. 
Így az Oroszlánok anyagi helyzete pluszba fog menni. 
Kb. a születésnapjuk környékén a karrierjük elindul felfelé. 
Ez biztosan hizlalni fogja a pénztárcájukat. 
Ha nem kezdenek el azonnal költekezni, akkor sikerülhet megvalósítani a „jut is, marad is” elvét…

Rák

A 2012-es év úgy kezdődik, hogy a Rákoknak nem lesz könnyű tisztán látniuk az anyagiak terén.
Jó hír, hogy ez csak az első hónapra igaz, utána minden rendeződik.
Mindezt könnyebb lesz elviselni, ha erről előre tudnak. 
De vigyázniuk kell, mert olyasmire adhatnak ki pénzt, ami nem éri meg, vagy rossz minőségű, vagy teljesen használhatatlan. 
Az viszont kedvező, hogy nyáron fokozatosan egyre több pénz jön be. 
Ez egy kis fellélegzésre ad okot. 
Végre nem kell minden forintot megszámolniuk.
Persze ez nem jelenthet pénzszórást. 
Már csak azért sem, mert az év vége felé valamit nagyon szeretnének megvenni.
Ikrek


2012-ben az Ikrek-szülöttek többször kerülnek olyan helyzetbe, amikor döntésükön múlik, hogy anyagi helyzetük le- vagy felfelé fog ívelni. 
Egyszóval minden lépésüket jól meg kell gondolniuk. 
Sosem volt ennyire nagy jelentősége a megfontoltságnak.
Adott esetben kérhetnek tanácsot szakembertől.
Ezen túlmenően az egyensúly meglesz. 
Mert igaz, hogy sok lesz a kiadásuk, de sok lesz a bevételük is. 
Ez utóbbi miatt szívesen kezdenének nagyobb beruházásba az otthonukban vagy a vállalkozásukban.
Na ez az, amit kellően meg kell tervezni/terveztetni. Ha eddig nem így tettek, akkor itt az ideje…

Bika

2012 első felében a Bikák kimondottan szerencsések lesznek.
Szó szerint, vagyis tesztelhetik ezt a szerencsejátékokon.
De csak annyira, amennyire hinni tudnak benne. 
Ráadásul most nem fogja zavarni őket a tudat, hogy a munkaerőpiac azt jelenti,
hogy el kell adniuk magukat.
Megnyerőek, sőt elbűvölőek lesznek. 
Így mindent elnyerhetnek, amit megpályáznak. 
Az év második felében ebből már szép bevétel lesz. 
Természetesen nem szabad elbízniuk magukat. 
De szerencsére a Bikák a kitartásukról a leghíresebbek. 
Enélkül nem tartósíthatják a sikert. 
Amennyiben ezt megfogadják, ez az év lehet a legsikeresebb évük.

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'