kerub.jpg 


 Kerubok


A kerubok az ábrahámi vallások szerint az angyali kar legfelsőbb képviselői közé tartoznak. A Biblia szerint Isten közvetlen környezetét alkotják, ők őrzik az Édenkertet és a Frigyládát. Ezékiel próféta látomásában négyszárnyú, négyarcú (ember, oroszlán, bika, sas) lények, akiknek minden irányban szemük van, és szüntelenül forgó kerekeken állnak. Ők alkotják Isten dicsőségének trón kocsiját.
A kerubok Isten trónjának oltalmazói. Ők állnak legközelebb a királyi székhez, és azt minden oldalról körülveszik.
A „kerub” szó jelentése: „akik imádkoznak”, vagy „akik közbenjárnak”. Készek arra, hogy védelmet nyújtsanak, és tudást adjanak át számunkra, de csak akkor, amikor mi is készek vagyunk elfogadni azt. 

Sokan félig embernek, félig állatnak látták őket, állítólag ragyogóbbak, mint az összes többi angyal. A kerubok eredetileg egyáltalán nem angyalok voltak, de idővel bejutottak a mennyei szférába. Személyes őrangyalként is tevékenykedhetnek.

Akkor keressük a kerubok segítségét, ha bölcsességet és tudást keresünk. Elérésük érdekében gyújtsunk fehér gyertyát az istenségnek, kéket, pedig a keruboknak.
A Kerubok színe a fehéres rózsaszín, számarchetípusa az 5-ös, jelképe az ötágú csillag (pentagram). 
Hozzájuk tartozó feladat: Fejezzem ki magam bátran, új módon
Erényeik: kiterjedés; bőség; változás; kaland; kreatív szabadság; kötődésmentesség; érdeklődés; átfogó látásmód; fejlődés; rugalmasság; feltárás; képzelőerő; széles látókör; növekedés; aktivitás; leleményesség; egyenjogúság. 
A Kerubok, a tudás angyalai „égi jegyzőkként” működnek az ember éteri másában. Az ő feladatuk minden eseményt és történést feljegyezni, ami valaha is történt, mindent, amit gondolunk, érzünk és teszünk. Ők képviselik a mindentudás és mindenütt jelenlevőség isteni minőségét.
Az 5-ös számarchetípus arra ösztönzi a stabil, „megpihent” 4-est, hogy hagyja el merev viselkedési mintáját és lépjen tovább az ismeretlen felé a tapasztalatszerzés útján. Életünk során többször jutunk el abba a fázisba, amikor új lendületet kell vennünk, változtatnunk kell az addig megszokott, biztonságosnak hitt életünkön, és el kell hagyni a régit, hogy bátran belevághassunk az újba. Ezekben a kritikus időszakokban segítenek a Kerubok leleményességgel, kreativitással, aktivitással. 
Daszkalosz a személyiséget is az ötágú csillaggal szimbolizálta, mert az emberi személyiség mindig nő és változik, mindig újabb és újabb tapasztalatok felé mozdul.
Ha az egyén nem bízik a Mindenség gondoskodásában, az élet bőségében, akkor fösvénnyé válik, és mindenhez ragaszkodik, ami már idejétmúlt, megnehezítve ezzel a változást, a továbblépést és felemelkedést. A Kerubokra való ráhangolódás segít, hogy elfogadjuk az Univerzum bőségét, hogy szabaddá és kötődésmentessé válhassunk, és a maga teljességében élvezhessük az életet.


Legfontosabb Angyali számok


111:
Figyelmesen vizsgáld meg a gondolataidat, és ügyelj arra, hogy csakis arra gondolj, amit szeretnél, ne pedig arra, amit nem szeretnél. Ez a számsorozat azt mutatja, hogy valamilyen lehetőség kapuja megnyílik előtted, és a gondolataid rekordsebességgel öltenek fizikai formát. A 111-es szám olyan, mint egy villanólámpa vakító fénye. Azt jelenti, hogy a Világegyetem éppen „lefényképezte” a gondolataidat, és most anyagi formába önti őket. Elégedett vagy azokkal a gondolatokkal, amelyeket a Világegyetem elfogott? Ha nem, javíts rajtuk… ha nehézségeid vannak a gondolataid irányításával és megvizsgálásával, akkor kérd az angyalaidat, hogy segítsenek neked. Tedd egyszerűbbé az életedet! Szabadulj meg mindentől, ami elveszi az energiádat, idődet, pénzedet – főként, pedig azoktól a dolgoktól szabadulj meg, amelyek eltérítenek az életcélodtól. A mennybe ment mesterek segítenek neked az életed egyszerűsítésében.

222:
Legyen hited! Minden rendben lesz. Ne aggódj semmi miatt, mert ez a helyzet gyönyörűen megoldódik mindenki szempontjából, aki érintett az ügyben.

333:
A mennybe ment mesterek a közeledben vannak, és azt akarják, hogy tudd: segítenek neked, szeretnek téged, és veled vannak. Gyakran hívd magadhoz a mennybe ment mestereket, főleg akkor, ha a 3-as számot látod a környezetedben. A leghíresebb mennybe ment mesterek között van például Jézus, Mózes, Mária.

444:
Több ezer angyal vesz most körül, akik szeretnek és támogatnak téged. Nagyon erős és tiszta a kapcsolatod az angyali birodalommal, te magad, pedig földi angyal vagy. Semmitől sem kell félned – minden nagyon jól van.

555:
Kösd be a biztonsági övet! Nagyot fog változni az életed. Ezt a változást ne pozitív vagy negatív dolognak tekintsd, hiszen a változás nem más, mint az élet folyásának természetes velejárója. Ez a változás talán válasz az imáidra, ezért ezután is békésnek lásd és érezd magad.

666:
A gondolataid most kibillentek az egyensúlyukból, és túlságosan az anyagi világra koncentrálsz. Ez a számsorozat arra kér téged, hogy hozd egyensúlyba a menny és a föld közötti gondolataidat. Az angyalok arra kérnek téged, hogy a lélekre és a mennyre koncentrálj, és tudd, hogy ennek következményeként az anyagi és az érzelmi vágyaid valóra fognak válni.

777:
Az angyalok tapssal üdvözölnek téged: „Gratulálunk, jó úton haladsz! Csak így tovább, és meglátod, a kívánságod valóra fog válni!” Ez a számsorozat az egyik legpozitívabb jel, és arra számíthatsz, hogy sok csoda fog még történni veled.

 
888:
Ez a jel arra figyelmezted, hogy az életed egy szakasza be fog fejeződni, és ezáltal segít neked abban, hogy felkészülhess erre. Ez a számsorozat azt jelentheti, hogy véget vetsz egy érzelmi, munkaügyi vagy kapcsolatbeli fázisnak. Emellett azt is jelenti, hogy fény vár az alagút végén. Ne halogasd a kellő lépések megtételét, és nyugodtan szakítsd le és élvezd a munkád gyümölcsét.

999:
Munkára fel, Fény hírnöke! A világnak most szüksége van az isteni életcélodra. Késedelem és habozás nélkül vágj bele szent küldetésedbe!

000:
Ez a számsorozat arra emlékeztet téged, hogy egy vagy Istennel, és hogy érezned kell a teremtőd szeretetét magadban. Azt is jelzi ez a szám, hogy egy szituáció teljesen körbe ért.

AZ ARKANGYALOK EREJE

URIEL

Uriel színe az ezüstfehér, számarchetípusa a 4-es, jelképe a négyzet.

Hozzá tartozó feladat: Legyek gyakorlatias és bizalomraméltó

Erényei: alázat; stabilitás; teljesség; biztonság; gyakorlatiasság; rend; állandóság; megbízhatóság; objektivitás; szilárdság; földhöz kötöttség.

Uriel hangolja össze Mihály, Gábriel és Rafael munkáját a fizikai testünkben. Lelki síkon harmóniát és egyensúlyt teremt a személyiségben, harmonizálja elménk, érzelmünk és akaratunk teljesítményeit.

A 4-es a társadalmi struktúrát, a gyakorlati hétköznapokat, a biztonságot, és a rendet képviseli. Ez a beteljesülés átmeneti állomása, amikor az egyén megszilárdítja addig elért eredményeit. Jung szerint a 4-es a teljesség archetípusa. Azonban ez csak egy pihenőállomás a fejlődés további útján. Ha az ego itt megreked, megmerevedik, akkor gőgössé, büszkévé, önelégültté vagy akár fanatikussá, dogmatikussá válhat. Ugyancsak előfordulhat, hogy az egyén szervezetlenné, rendszertelenné, önmagát alábecsülővé válik, elhatárolódik a teljességtől, azt gondolva, hogy soha nem fogja elérni azt, amit szeretne. Ezeket a negatív elementálokat képes Uriel átalakítani alázattá, nyitottsággá, harmóniává, megelégedettséggé, kreativitássá és sikerré. 
 
Ha sikert és beteljesülést tapasztalunk olyan emberi intézményekben, mint a házasság, család, oktatás vagy kormányzat, akkor Uriel hatása érvényesül. Segítségével újra beláthatjuk és átélhetjük, hogy a mindenség részei vagyunk.

Forrás ~ Internet




AZ ARKANGYALOK EREJE

Rafael

Rafael színe az ibolya, számarchetípusa a 3-as, jelképe a háromszög.

Hozzá tartozó feladat: Legyek közlékeny

Erényei: konfliktusok megoldása; közlékenység; világos kommunikáció; önfegyelem; koncentráció; gyógyítás; megértés; társasági; kreatív; információt felhasználó és kifejező.

Rafael arkangyal a levegő elem, az elektromágneses mező és a finom energia: a Prána.

Rafael irányítja a napfény és oxigén átalakítását éteri erővé. Lelki szinten a mentális tisztaság, a tiszta megértés, tisztánlátás, koncentrálás, hatékony kommunikáció és konfliktusmegoldás tartozik hozzá.

Hozzá fordulhatunk, ha türelemre, átlátó-képességre van szükségünk, vagy ha nehezen találunk rá egy probléma megoldására. Ha valaki a problémái megoldása helyett valamilyen szenvedélybe, önpusztító viselkedésformába menekül, Rafael energiája segíthet abban, hogy megadja számára a kihívások hatékony kezeléséhez szükséges éteri energiát. Szintén segít a falánkság, mohóság átalakításában, ha nem tudjuk eldönteni, melyik tervünket valósítsuk meg. A szétszórtságot koncentrációvá és aktív cselekvéssé alakítja. Rafael erőteljes gyógyító jelenléttel bír.

A 3-as szám az egységet képviseli a dualitásban. A 2-es számarchetípusban megnyilvánuló konfliktusok a 3-asban feloldódnak, és új ötletek, elképzelések születnek.

Forrás ~ Internet




'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'