HOGYAN VITÁZNAK EGYMÁSSAL A CSILLAGJEGYEK


Könnyebben rövidre zárható egy-egy konfliktus, ha a felek ismerik egymás asztrológiai adottságait.

A vita hevében nem árt képben lenni vitapartnerünk temperamentumával, azaz, egész máshogy állunk a problémához, ha tudjuk, hogy a másik születése okán a tüzes jegyhez tartozik (meglehetősen harcias a vita során), vagy földjegyű (türelmes, kompromisszum kész), netán levegő jegyű (könnyen kibillenthető lelki egyensúlyából), vagy víz jegyű (áldozatként eltűri a másik minden kitörését).

Kos
Élete során ahhoz szokott, hogy amit mond, azt környezete ellentmondás nélkül elfogadja – talán ezért is húzza fel magát, ha ellenállásba ütközik. Amikor élessé válik a vita, gyorsan le akarja zárni az ügyet. Vallja, hogy a veszekedések építő jellegűek, közelebb hozzák egymáshoz a nézeteket. Nem haragtartó és nem is bosszúálló, hamar lehiggad és igyekszik békejobbot nyújtani.

Bika
Nyugodt, békés habitusa lévén nehezen lehet kihozni a sodrából. Sokáig nyel, és csak akkor kezd vitát, ha tűrhetetlennek érzi a feszültséget. Az erőszakot nem bírja, inkább elhagyja a terepet és kihátrál a további „csörte” elől. Ha mégis sikerül felhúzni valamivel, jobb, ha nem gondolunk bele, mi lesz a tombolás következménye. Ha lehiggadt, igyekszik kiengesztelni a másik felet.

Ikrek
A jegy szülötte a szavak embere, bárkit, bármiről meg tud győzni, ezért nem kell „erőszakhoz” folyamodnia, ritkán kerül sor vitára. Ugyanakkor, ha valakivel nem ért egyet, kemény vitapartnerré válhat: szóhoz sem hagyja jutni a másikat. Lehengerlő modorával könnyen a sarokba szoríthatja ellenfelét.


Rák
Rendkívül érzékeny, ha oka van rá, ha nincs, szeretne minél több megértést, együttérzést kapni a környezetéről, és már attól kiborul, ha ez nem sikerül. És veszekedést provokál. Érveket azonban már nem igazán tud felsorakoztatni, ugyanis az észérvek helyett az érzelme vezérli, és ritkán még a keze is eljár. Hajlamos az önsajnálatra, és képes hónapokig kerülni azt, akire haragszik.

Oroszlán
Önmagához méltatlannak tartja a vitát, ezért, ha teheti, átsiklik sok minden fölött. Ha valami nem tetszik neki, elmondja, mi a gondja, aztán részéről az ügy le is zárult, nem kíváncsi a másik véleményére. De reszkessen, aki az önérzetében sérti meg! Akkor nem ismer tréfát, úgy „harap”, akár az állatok királya. Ha megszabadul az indulatoktól, hamar lehiggad.

Szűz
Igen kemény vitapartner, aki akkor is elevenébe talál kritikájával, ha csak véleményének ad hangot. Ritkán fojtja el indulatait, ezért gyakori életében a veszekedés. Hajlamos arra, hogy egy-egy vita alkalmával korábbi sérelmeit is felhánytorgassa. Természetesen mindig ő kerül ki „győztesen”.

Mérleg
Nagyon nem szereti a vitát, ezért igazi békebíró. Diplomáciai érzéke általában mások ügyében működik kiválóan, a saját dolgaiban nem ilyen simulékony. Könnyen ki lehet hozni a sodrából és a másikat meg sem hallgatva csak fújja a magáét. Még napokkal később is úgy mesél a vitáról, mintha neki lett volna igaza.

Skorpió
Felül tud emelkedni a kicsinyes vitákon, ezért nehéz kihozni a sodrából. De nem lehetetlen. Ha önérzetében sérti meg valaki, akkor annak vége – vitriolos szavaival végzi ki a másikat. Ennyivel azonban nem elégszik meg, megtalálja a módját, hogy méltó bosszút álljon az őt ért sérelmekért.

Nyilas
Ő az örök optimista, aki hisz a békés megoldásokban, nehéz elképzelni veszekedősnek. Nem is gyakran lehet kihozni a sodrából. A küldő szemlélőnek talán nemtörődömnek tűnhet, de ő csak megpróbálja filozofikusan nézni a dolgokat. Egy valami miatt azonban képes kikelni magából: nem bírja az igazságtalanságot. Ilyenkor hangos szóval támasztja alá az érveit.


Bak
Alapjában egy kicsit befelé forduló alkat, ami egyfajta védőpajzsként szolgál – a viták ellen is. Eleve úgy áll a dolgokhoz, hogy azok balul üthetnek ki, ezért az élet nehézségeit is zokszó nélkül viseli el. Csak ritkán veszti el a fejét, és ilyenkor is lehetőleg mindent azonnal tisztáz, és higgadtságával lehűti a forrófejűeket.

Vízöntő
Általában kívülállóként szemléli az eseményeket, mégis könnyen ideges lesz, ha a dolgok kellemetlenségeket okoznak számár. Általában nem is a nagy, hanem az apró dolgok miatt keveredik vitába, leginkább a tehetetlenség és az emberi gyarlóság hozza ki a sodrából. Habár a veszekedést nem is háríthatja el, szégyelli, hogy elvesztette a fejét.

Halak
Érzékeny lénye miatt könnyen megbántható. Nem szeret szembesülni a problémákkal, inkább igyekszik, szemet hunyni a kellemetlenségek fölött. Általában nem veszekszik, inkább visszavonul és duzzog, vagy úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, de magában rágódik. Sokszor éppen ezzel a viselkedésével húzza ki a gyufát a párjánál.

A 12 CSILLAGJEGYRE JELLEMZŐ GONDOLKODÁSMÓD


KOS

Pozitív beállítottságú. Szereti a kihí­vá­sokat. Akkor érzi jól magát, ha valamiért hadakozhat. Ha nehéz helyzetbe kerül, akkor azonnal cselekszik, nem mérlegel, így lehet, hogy nem a legjobb megoldást választja, de olyan vehemenciával vág neki, hogy senki nem kételkedik a sikerében.

BIKA
Ha nem is pesszimista, de általában mindig a rosszat veszi előbb észre. Különösen az anyagi jellegű problémáktól fél. Az emberekkel legtöbbször jól kijön, s ha valami baj éri, kifelé nem mutatja a zavarát, így a környezete meg van győződve arról, hogy erős és legyőzhetetlen.

IKREK
Hol bizakodó, hol meg depressziósan mélyponton van. Könnyen keveredik kínos helyzetbe, mert mágnesként vonzza a bajt. Főleg saját figyelmetlenségével. Szorult helyzetéből pedig többnyire kibeszéli magát.

RÁK
Van, amikor föl sem veszi a tragédiát, máskor meg apróságokon is képes hónapokig rágódni. Ha baj van, azt várja, hogy valaki majdcsak kisegíti. Egy-egy kudarc után még évekig emészti magát a történtek miatt.

OROSZLÁN
Nincs hozzászokva a kudarchoz. Nemcsak a játékban, az életben sem tud veszíteni. Ha tehát falakba ütközik vagy csalódás éri, ha valamiről le kell mondania, azt sorstragédiaként éli meg.

SZŰZ
Eleve pesszimista, így csöppet sem csodálkozik, ha valami nem sikerül. Nem kezeli tragédiaként, ha valamitől meg kell válnia, vagy ha valami nem az elképzelé­sei szerint alakul. És nem is számít senkire, egyedül próbál mindennek a végére járni.

MÉRLEG
Igazi konfliktuskerülő alkat, úgy véli: inkább tartsák gyávának, de elmenekül a bajok elől, vagy ha ez nem sikerül, hát addig halogatja a döntést, amíg a probléma végül magától megoldódik (meg¬érkezik a segítség).

SKORPIÓ
Igazi válságkezelő típus. Akkor van elemében, amikor vészhelyzet van. Nemcsak a saját problémáira talál gyorsan megoldást, hanem mások bajait is ügyesen orvosolja. Kíméletlenül őszinte, és rendkívül vakmerő. Az az elve, hogy "a műtét is fáj, de ha életet ment, szükség van rá".

NYILAS
Optimista. Már majdnem összedől körülötte a világ, de még mindig nem hiszi el. S amikor a tények meggyőzik, igyekszik olyan elméletet gyártani, ami elfogadhatóvá teszi a helyzetet. A bajban ő így érvel: "Ez a karmám! Azért van, hogy tanuljak belőle."

BAK
Az örök túlélő. Eleve úgy indul neki mindennek, hogy az neki biztosan nem sikerül. És ha bekövetkezik a baj, nem is kesereg miatta, hanem nekilát, és újra felépíti az életét.

VÍZÖNTŐ
Kalandvágya éppúgy bajba sodorhatja, mint a kiszámíthatatlansága, és lázadó természete. Sokszor még élvezi is a veszélyt, mert ilyenkor megcsillogtathatja éles logikáját, kipróbálhatja, milyen hathatós fegyver, ha a szokásostól eltérő lépésre szánja el magát.

HALAK
Vallja, hogy a jót csak a rossz ismeretében lehet értékelni, így nem is lázad, ha kellemetlen helyzetbe kerül. S mert hisz a szerencsében, a segítség általában meg is érkezik.


Használati utasítás a csillagjegyekhez

KOS

1. A Kos nem akarja magára vonatkoztatva ismerni azt a szót, hogy kell, nem ismer el semmiféle kényszert. Szép szóval, okosan meggyőzhető.
2. Nem szabad neki panaszkodni, szereti a magabiztos, határozott embert.
3. Fontos beszélgetéseket nem szabad azonnal elkezdeni, előbb egy kis szórakoztató, változó témájú beszélgetés, elismerése az o kivételes képességeinek és csak azután a fontos téma.
4. Ha hangosan beszél, vagy valamiért kikel magából, nem kell ellenkezni, sem nyugtatni. Nyugodtan, csendben végig kell tűrni a kirohanást, akkor hamar lecsillapodik.
5. Ne álljon elő senki valami határozott tervvel beszélgetés közben, mielőtt nem kéri ki a Kos véleményét. Még ha nem is érdekli, hallgassa meg a „tanácsot”.
6. A hallgatást, a csendet, az unalmat nem szereti a Kos.
7. Öltözködésre vigyázni kell, ha egy Kos-hoz megyünk vendégségbe. Tiszta és hibátlan legyen a ruházat, ne állítson be férfi pld. nyakkendő nélkül, vagy kabátjával a karján. A Kos ezt titkos rosszallással veszi.
8. Egyszerre többfelé is szereti hasznosítani idejét a Kos, ne ellenezzük. Mellékfoglalkozást keres és kerestet párjával.
9. Szerelmi viszonynál nagyon kell vigyázni, hogy féltékennyé ne legyen, mert ebben az esetben fokozatosan elveszti érdeklődését, és más után néz.
10. Félénk, hangszavú ember ne tárgyaljon a Kos emberrel, nem lesz sikere. A félénk ember és ügye iránt elveszti érdeklődését és nagyon ingerlékeny lesz.


BIKA

1. Semmilyen ügyben, legkevésbé vita közben ne állítsuk, ne hivatkozzunk arra, hogy mi voltunk, akik kezdeményeztünk, vagy mondtunk előre valamit. Ez nagyon feldühíti és kiabálásra kényszeríti a Biká-t.
2. Ha együtt élünk vele, a pénzügyeket és bevételeket bízzuk teljes egészében rá. Biztos, hogy jól fogja kezelni a pénz és pontosan számon tart majd minden fizetni valót a maga idejében.
3. Ha egy Bika-jelű művészi hajlamokkal rendelkezik, akkor otthonában kissé rendetlen lesz. Hagyni kell, mert ez a típus nagyon hasznossá, jövedelmezővé tudja tenni művészi tehetségét.
4. A házastársnak gondoskodnia kell róla, hogy elkészítésre mindig legyen otthon többféle ennivaló, úgyszintén italok.
5. A Bika szereti dolgait beosztani, néha még a szerelemben is. Jobb hagyni. Csak az arra a napra tervezett dolgokat szereti intézni.
6. Látszólag türelmes, de ne várassuk meg és ne beszéljünk olyan témáról, amit szemmel láthatólag unalommal hallgat. Kirobbanhat


IKREK

1. Az Ikrek-jelű szeret mindent, ami modern és ami mozgás, szeret menni és menni, mindenre kíváncsi és könnyen csábítható, pld. a nudista telepre is.
2. Nem bírja az erős fényt és az erős hangokat, ezektől nagyon ingerlékeny lesz.
3. Nem kell féltékenynek lenni, ha másnak udvarol, vagy neki udvarolnak, csak élvezi a sikert és érdeklődése pillanatnyi.
4. Szeret öltözködésben többet mutatni, mint amire anyagilag képes, elvárja, hogy kísérője is elegáns legyen, nem baj, ha extravagáns is.
5. Házimunkában fárad és ingerlékeny lesz, kitöréseit legjobb türelemmel végighallgatni és nem ellenkezni.
6. A házimunkán kívül minden más munkában nagyon ügyes, különösen irodai másolási munkában.
7. Gondokról, bajokról soha sem kell beszélni az Ikrek-jelűvel, o elvárja, hogy azt mindenki maga oldja meg kommentár nélkül. Minden nagyon jól megy a házasságban, amíg az Ikrek-re nem akasztunk gondokat. Szereti a társalgást.
8. Nem szabad előtte rosszkedvűnek mutatkozni és ha valamit kívánunk tőle, figyelmesség és udvariasság előzze meg a kérést.
9. Szereti az ártatlan kis hazugságokat, ne érjük „tetten”, ha tudjuk, hogy füllent valamit. Fogadjuk így el, ezen nem tudunk segíteni.
10. Ha az előbbi 9 pontot betartjuk, biztosra vehetjük, hogy nagyszerű, vidám, kedves pajtást találunk benne, áldozatkészet, kötelességtudót és hűségeset.


RÁK

1. Gazdasági természetű ügyeket, vagyonkezelést jó rábízni, de ha van a környezetében, aki könnyelmű, az egy kis hízelgéssel ki tud csalni tőle pénzt. Sajnos, hisz az ígéretekben.
2. Az ebben a jelben született férfi is, no is, szeret inkább családvédő lenni, mint szerelmi társ. Gondoskodása, áldozatkészsége megható.
3. Terveibe ne szóljunk bele, összezavarodik. De, ha szabadkezet adunk, meggondolt, okos eredményt érhetünk el nála.
4. Semmiben sem lehet túlhajtani, könnyen fárad és akkor, ha nem pihenhet, beteg lesz. Nincs életereje, bár hosszú életű lehet.
5. Ha feleség a Rák jelben született, elvárja, hogy a férj férfias, erős, bátor legyen és biztonságot adjon neki félős gyengeségében.
6. Nem kell rossz néven venni, ha lelkesedéssel van benne valamiben és később visszalép, mert nagyon meggondolt és ha alkalma nyílik meditálni, jó megérzései vannak.
7. Ha ajándékot adunk neki, csak praktikus, szükséges dolgokat válasszunk. Sohase felejtkezzünk meg évfordulóról, vagy éppen születésnapról.
8. Beteggé, elkeseredetté, szerencsétlenné teszi minden vita, vagy veszekedés a családi életben és nem felejt el semmi sérelmet vagy durvaságot.
9. Nem kell rossz néven venni, ha hallgatag, ez nála azt jelenti, hogy fáradt, nem azt, hogy haragszik. Hagyni kell és kivárni míg magától lesz beszédessé.
10. Szerelme tartó, o maga romantikus érzésű. Őrizzük meg a házasságban is, amiért megszerettük, akkor boldoggá tesszük és o is sok boldogságot fog adni, mert hálás természetű.


OROSZLÁN

1. Ha házasságában bántódás éri, szerelme elmúlik és anyagiassá válik.
2. Nem szabad szem elöl téveszteni, hogy uralkodni vágyó természet és ott a legjobb pajtás, ahol ezt tudomásul veszik és hagyják.
3. Házasságban csak addig hűséges, míg hűtlenséget nem tapasztal, attól kezdve mindenkinél csapodárabb lesz. Szereti az alkalmi kalandokat, de kötelességérzete nagyon erős.
4. Tudni kell, hogy mikor és meddig lehet vele vitatkozni, szereti a bátor pajtást és szívesen marakodik játékból is. Vetélytársai vetélkedése szórakoztatja.
5. Akivel jár, arra szeret büszke lenni, és sokat ad arra, hogy az jól, elegánsan és ízlésesen öltözködjék, viszont nem sokat törődik ezen a téren önmagával.
6. Otthonában szeret mindenbe beleavatkozni. Eltűr kisebb szemrehányást is, de aki nevetségessé akarja tenni, az gyorsan megírhatja a végrendeletét, mert kegyetlen és bosszúálló is, ha rákényszerítik. De nem tervez soha bosszúállást.
7. Tanácsos kis alkalmi ajándékokkal tömjénezni. Hiú és nagy megtiszteltetésnek vesz minden figyelmességet. Hálás is érte.
8. Szereti az intim életet, a finom szórakozó helyeket, a hideg italokat, hideg különlegességeket, halféléket is.
9. Ha büszkeségében megsértik vagy értékeit lebecsülik és nem tud harcosan fellépni, elégtételt venni, akkor elkedvetlenedik és örökre elkerüli azt a környezetet.
10. Szeret egy kicsit különb lenne a legkülönbnél is, és szereti, ha házastársa is egy fejjel kimagaslik a többiek közül, rangban és kézzelfogható teljesítményekben.


SZŰZ

1. Hagyni kell, míg bevégzi kitűzött munkáit, addig új tervek nem érdeklik.
2. Nem baj, ha extravagáns, de kifogástalanul tiszta és ápolt legyen öltözködésében és testápolásában, aki egy Szüzet megközelít.
3. Társaságban, mások jelenlétében be kell tartani minden társasági formát, figyelmességet, udvariasságot.
4. A tradíciók ápolása és tisztelete mellett a Szűz szereti a nagyon modern dolgokat, lakásban, berendezésben, öltözködésben, - ezt kövessük.
5. Ha valamiben meg akarjuk győzni, akkor csakis a száraz anyagot, a tényt adjuk elő, kertelés, szószaporítás nélkül. Emeljük ki az ügy gyakorlati fontosságát és ne is próbáljuk kényszeríteni, akadályozni, fenyegetni, sírni, könyörögni, - mindez csak rosszabb lenne.
6. A Szűz mindent szemmel tart, mindenről tud, mindent megfigyel, nem tanácsos titkolni előtte valamit. A rendet kínos részletességig szereti analizálni.
7. Szerelmi csalódást túlságosan a szívére tud venni, esetleg életkedvét veszti és lassan elpusztul. Éppen így a szigorú kritikát sem bírja.
8. Néha fárasztó túlontúl részletes beszélgetését hallgatni, de ha együtt élünk vele, és bírna akarjuk szerelmét, viseljük teljes megadással és hallgassuk figyelemmel. Talán minket is szóhoz enged néha.
9. A vásárlásokat bízzuk rá. A Szűz számon tudja tartani az olcsó kiárusításokat és jól tud vásárolni.
10. A barátok, vagy alkalmazottak megválasztását is bízzuk a Szűzre, ha o választ, minden jó lesz. Nem lesz csalódás a vége.


MÉRLEG

1. Szerelmi életében mindig ismételni kell, ősz hajú késő koráig, a meghódításakor mondottakat. Tömjénezni, szeretni, szeretni, szeretni és ezt kifejezni lehetőleg ötpercenként, - akkor nagyon boldoggá lesz.
2. Csak elegáns, finom helyekre járni vele! Nem szól ellene, de nem bírja a másodrendű helyeket sem. Premier mozik és színházak, arisztokratikus, elegáns éttermek és éppen így csakis válogatott társaság, akiket nem kell figyelmeztetni semmire.
3. Nagyon számon tart minden sértést vagy bírálatot és soha többé nem felejti el.
4. Öltözködésében kissé különleges, vagy egyenesen nem a párja ízlését követi, mégsem szabad figyelmen kívül hagyni és elfelejteni megdicsérni „jajdejó” ízlését.
5. Szabad gondolkodást és teljes szabadságot hagyni a Mérlegnek mindenben. Akkor jól érvényesül és boldog.
6. A Mérleg emberszerető és társaságkedvelő, hét közben is emberek közé kell vinni, otthon unatkoznék.
7. Fontos, hogy biztassuk, lelkesítsük a Mérleg-típust, nagyon tehetséges, de néha kevés az önbizalma. Biztosítani kell, hogy o mindenre alkalmas és mindent keresztül tud vinni. Ezt gyakran tegyük.
8. A Mérleg-jelűvel könnyű békében élni, és ébren tartva a szerelmet, nem vitatkozva vele, minden nagyon szép lehet. De - ha bosszantjuk, - akkor más módot nem látva a béke helyrebillentésére - a Mérleg kiutasít, vagy elmegy és sokáig nem jön vissza.
9. A Mérleg egyik legnagyobb öröme, ha ajándékot kap, jól megválasztott ajándékot. Alsó és felső ruhafélékben a legfinomabbat és legdivatosabbat, vagy inkább semmit. Ha nem tetszik neki, elfogja ajándékozni valakinek.
10. A Mérleg szerelmi társa ne változtasson semmit magán sem külsőben, sem belsőben, mert amiért a Mérleg megszerette, azt a külsőt és tulajdonságokat, mint ideált őrzi magában és minden változás csak kiábrándulást hozna.


SKORPIÓ

1. Harmonikus, nagy szerelemben élhetünk vele, ha mindent ráhagyunk, ahogy o szereti.
2. Aki Skorpióval lépett házasságra, azt mondjon le mindenki másról, részben mert a világ legjobb detektívje a Skorpió, másrészt mert olyan erős a birtoklási vágya, hogy jobb tőle a szabadulást meg sem kísérelni.
3. Hazugságra, hűtlenségre, kijátszásra gondolni sem lehet, mert a legjobb esetben is örökre vége mindennek, ha emelkedett típusú Skorpióval élünk együtt.
4. Mindenben pontosnak kell lenni vele, nem lehet megváratni semmiben, vagy elkésve menni a találkozóra.
5. Nem lehet nála bocsánatkéréssel, vagy elhamarkodottsággal védekezni. Egyáltalán, a vele való veszekedésből mindenki vesztesen kerül ki.
6. Ha rosszkedvű, vagy - ami gyakori - kötekedő, mindent rá kell hagyni, nem kérdezni, nem feleselni, nem törődni vele egy ideig.
7. Töröljük ki a szótárból azt a szót, hogy „lehetetlen”. A Skorpió éppen azt fogja kívánni, sőt o maga is mindig a lehetetlent igényli és azért harcol. De ebben van valami igazság, mert úgy tartja, hogy sokat kell igényelni, hogy valamit elérjünk.
8. Ne kívánjuk, hogy a családja népes legyen. Ne legyen sok gyerek, legjobb egy sem. A Skorpió-típus könnyen fárad és egészségét veszti mozgalmas családi életben.
9. Ne tegyünk szemrehányást, ha otthoni dolgait és a rendcsinálást legutoljára hagyja, neki mindig az az első, ami az ajtón kívül intézendő.
10. Végzetes lenne másokkal „húzni”, féltékennyé tenni. Minden rossz lehetséges akkor.


NYILAS

1. Hajthatatlan, makacs természet a Nyilas. Ne próbáljuk eltéríteni szokásaitól és ha megbeszéltünk valami ügyet, azt rögtön valósítsuk meg, mert a Nyilas képes hirtelen elhatározással egyedül elintézni mindent, költségesebben és - esetleg - rosszabbul.
2. A Nyilas nagyon tud „nyilazni” és halálra tudja sérteni az embert. Jobb elkerülni minden alkalmat, hogy ez bekövetkezzék.
3. A Nyilas nagy állatbarát. Ha nem tudjuk elviselni, hogy lakásunkban esetleg az utcán összeszedett állatok legyenek, akkor ki se kezdjük egy Nyilassal.
4. Házastársától minden Nyilas mozgást, cselevést, ügyességet, gyorsaságot igényel. A tervezést, álmodozást nem bírja. Ha terve van, legyen készen, hogy azt azonnal meg kell valósítani, ha a Nyilasnak megtetszett az elgondolás.
5. A Nyilas könnyen haragra gerjed és akkor meggondolatlanságokra képes, hirtelen gorombaságra, sértésre, erőszakosságra stb. Türelemmel és szószaporítás nélkül várni kell, percek alatt elmúlik.
6. A Nyilas szereti a házi intimitást, szeret félig ruhátlanul otthon lenni, olyankor illik csodálni gömbölyödésre hajlamos bájait. Vele bármelyik percben minden intim dolog lehetséges a házaséleten belül. A jó italokat sem veti meg.
7. A Nyilas hűséges jó pajtás, de... vannak idők, amikor elbarangol, nem tudni hová; hagyni kell, visszajön. Nem kell utána menni.
8. A Nyilas nagyon a „vesébe lát”, ne is próbáljuk félrevezetni, csak elvesztenénk nehezen megszerzett bizalmát.
9. Nem lehet várni egy Nyilastól: ismételgesse, hogy szeret, egyszer is nehezen teszi, de képes minden áldozatra, anyagiakban is, ha házastársának segíteni tud vele. Egyébként nagyon szorgalmas, dolgos, ügyes.
10. Ha valami nem tetszik öltözködésében, a legjobb rögtön megvenni, ami tetszene és átadni neki. De nem szólni arról, hogy mi nem tetszik.


BAK

1. Szép szóval, kéréssel bármit el lehet nála érni, de ha figyelmeztetik, hogy a kötelessége, akkor semmit. Ilyenkor makacsul ellenáll.
2. Nagyon tud takarékoskodni, anélkül, hogy azt érezni lehetne mindennapi életében. Ebben, ha támogatást kap, nagyon boldognak érzi magát.
3. Ha rosszkedvűnek látszik, ez a fáradtság biztos jele és szórakoztatással helyreáll mosolygós jókedve. Vagy hagyni kell pihenni.
4. Szívesen és kitűnően végez el minden házimunkát, nagyon jó ízlése van, szeret erdős, csendes helyeken lakni.
5. A Bak vendégszerető, szereti a társaságot otthonában. Ez ellen soha nem szabad tiltakozni.
6. Ha a házasságot anyagi veszteség éri, vagy tönkremenés, a Bak éjt nappallá téve fáradhatatlanul küzd, hogy helyreállítsa az anyagi egyensúlyt és hallatlan lemondással tud takarékoskodni mindenben.
7. Az elvégezni való munkát szereti újra és újra megmutatni, a tennivalót többször elismétli. Türelemmel kell fogadni és meghallgatni.
8. Biztosítsunk akármilyen kevés pénzt, de rendszeresen minden hónapban, akkor megnyugszik, biztonságtudata lesz és csodákra képes kevés pénz beosztásával is.
9. Ha szerelemről van szó, mélyen a szemébe kell nézni, meg kell csodálni és akkor boldoggá tettük.
10. Aki nem szorgalmas, vagy éppen lustaságra, hanyagságra hajlamos, késő felkelő, az ki se kezdjen Bak jelben születettel.


VÍZÖNTŐ

1. Sohase beszéljen előtte senki saját értékeiről, o nagyon is ismeri a mások értékeit.
2. Nem szeret semmiféle érzelmi megnyilvánulást, sem sírást, sem indulatkitöréseket. Mélységesen elítéli az olyan embert, akinek nincs önuralma, vagy érzelmi kitörésekkel akar hatást elérni.
3. Ne próbáljuk félrevezetni semmivel, túlságosan világosan lát és rögtön érti, miről van szó.
4. Nagyszerű segítőtárs, de nem bírja, ha hízelgéssel, vagy dicsérgetéssel akarják jóindulatát igénybe venni. Minél nagyobb a baj, annál inkább lehet rá számítani, mint jó barátra, de elég, ha tudatják vele és nem kérik semmire. Magától indul el, és viszi szívét-lelkét és anyagi értékeit, hogy segítsen.
5. Nem szereti a „tanácsokat”. Sokkal emelkedettebb, semhogy mások valami újat tudjanak tanácsolni. Meg sem hallgatná.
6. Lehet, hogy néha túlzásnak tűnik fel, amit mond, de ez a túlzás a jobb cél érdekében van.
7. Biztosra vehető, hogy még akkor is őszinte és becsületes, amikor a másik már régen nem érdemli meg.
8. A vitatkozókkal ügyesen tud elbánni, ezért a vele való viták hiábavalók és rövidek.
9. Hagyni kell mindenben, hogy úgy tegyen, ahogy jónak látja, másképpen úgysem lehetne befolyásolni. A legtöbb, amit tehetünk, hogy barátságos, kedves és őszinte légkört teremtünk munkálkodásához.
10. Szándékaitól eltéríteni, teljesen hiábavaló lenne.


HALAK

1. Kisebb összetűzés esetén nem szabad harmadik személyt igénybe venni a békítésre, rossz hatása lenne. Az otthonban legfontosabb a szerelmi élet, a kellemes együttlét és akkor még az anyagiak sem problémák többé. A szerelmi jólét a legfontosabb.
2. Semmi értelme sürgetni, o mindenképpen elvégzi előbb, amit el akar végezni és csak zavarná, idegesítené a sürgetés.
3. Alkalmazkodó, de esetenként szereti a szórakozást, a jó kiruccanást. Ez egyik kelléke boldogításának.
4. Rá lehet bízni a pénzügyek kezelését, a Halak mindent el fog követni, hogy megtartsa a pénzügyi egyensúlyt. Nagyon büszke, hogy jó beosztású, jól tud gazdálkodni.
5. Házassági együttélés esetén a Halak hűsége kizárólag a másik féltől függ. Álmodozó, romantikus természete könnyen tovább veszi, ha az otthonban nem talál boldogságot.
6. Vigyázni kell, hogy bizalmával vissza ne éljen a szeretett személy. Éppen így nem szabad „lebeszélni” az o ideáljait, eszményeit és filozófiáját az élet szépségeiről. Ellenkező esetben nagyon könnyen elveszíthető.
7. Bizonyos kisebbségi érzés gyakori a Halaknál. Ezért egy kis bátorítás, tömjénezés, értékeinek hangoztatása nagyon szükséges.
8. Ha sikerült meghódítani egy Halak jelűt, ápoljuk azt az odaadó, becsületes, önzetlen szerelmet, amit kapunk, ne távolodjunk el pillanatra sem, ne kockáztassunk semmit, minden megzavarhatja a Halak érzékeny, szép szerelmét.
9. Ha a Halak egyetértését akarjuk ügyünkhöz, kérjük tanácsát, biztos, hogy mellénk áll és teljes megértéssel magáévá teszi az ügyet.
10. Ha a Halak-jelű elragadtatja magát, ha érzelmi kitörései vannak, ha sír, hagyjuk, ne zavarjuk meg. Szükséges levezetése ez a lelki telítettségnek és utána annál derűsebb és boldogabb lehet minden. 



Ideális úticélok a csillagjegyeknek


Minden csillagjegynek megvan a számára legideálisabb úticél a világon. Van, akinek feltétlenül hegyek kellenek a kikapcsolódáshoz, másnak múzeumok és városi látnivalók, megint másnak csak a tengerpart nyújt pihenést.

Van persze olyan ember is, aki ezeket mind egyszerre akarja!

Te melyik csoporthoz tartozol? Nézd meg, milyen nyaralást javaslunk számodra:

 

Ha a Kos jegyében születettél:

Te vagy az Állatöv úttörője, nagyon szeretsz utazni, új dolgokat felfedezni, ismeretlen tájakon kirándulni, akár külföldön, akár belföldön. Ebben az évben az Uránusz, a felfedezések bolygója váratlan fordulatokkal színezi életedet. Lehetséges, hogy kedvesed még nem tudja, mikor mehet szabadságra, ezért nem igazán ajánlom, hogy előre lefoglald a szállásokat, inkább nézz körül a last minute utak között. Ezen a nyáron inkább ismerd meg hazádat, és látogasd meg vidéki rokonaidat. Az elmúlt hónapokban egészséged is megrongálódott egy kicsit, hazánkban sok kiváló gyógyfürdő van, töltsd fel magad energiával valamelyikben pár nap alatt. Sokszor tanulás céljából utazol, mert művelődni akarsz. Ha még az egyetemista korosztályhoz tartozol: lehetőséged nyílhat a továbbtanulásra vagy felsőbb szintű cseretanulmányútra.
Személyiségedhez a legjobban azok az országok, vagy városok illenek, melyek a Nyilas jegye alá tartoznak.
Az alábbi helyeket ajánljuk belföldön: elsősorban Budapestet, és azon belül a budai hegyek látnivalóit, valamint sportrendezvényeket.
Az alábbi helységeket ajánljuk külföldön: Spanyolország, Arábia, Horvátország, Kassa, Köln, Toledo.

 

Ha  a Bika jegyében születettél:

Annak ellenére, hogy azt mondják: a Bika jegyű ember kényelmes, te mégis sokat utazol. Ha teheted, akkor vízen,  vagy folyón utazol a legszívesebben. Határtalanul szereted szülőföldedet, a hazai írókat, a gazdasági könyveket és a szabad természetet. Ebben az évben akár üzleti, akár magánjellegű ügyeid is előfordulhatnak, amelyek külföldre szólítanak majd. Lehet ez banki ügy, lehet akár egy örökség rendezése kapcsán felmerült tárgyalás, de az is lehetséges, hogy a barátaidtól kapsz ajándékba, esetleg nászajándékba egy külföldi utat. Ha már házas vagy, akkor elsősorban az akciós utakat ajánlom figyelmedbe.
Ha hajlamos vagy a tengeri betegségre, tartózkodj lehetőleg a fedélzeten. Ha esetleg le kell menned a fedélzet alá, akkor jobb, ha a hajó középpontjában tartózkodsz.
Az egyéniségedhez legjobban a Bak jegyéhez tartozó országok és városok illenek.
Ha belföldön kívánsz nyaralni, ajánljuk Visegrád környékét, és  a Balatont.
Ha külföldre tervezed a nyaralást: Görög ország északi része, Bulgária, Albánia, India, Mexikó tárt karokkal vár téged és kedves családodat. Nagyon jól éreznétek magatokat Oxfordban és Brandenburgban is.

 

Ha az Ikrek jegyében születtél:

- Általában jó viszonyban vagy mindenkivel, jó összeköttetéseket találsz magadnak, szívélyes baráti kapcsolatokat ápolsz. Veled mindenki szívesen utazik, ezért a csoportos utazások is illenek hozzád. A rokonságod körében több művészi beállítottságú, társadalmilag magasabb rétegből származó és vagyonosabb ember is található, nem baj, ha tőlük is kapsz ötletet, mely országokba érdemes utazni. Már fiatal korodban is sokat utaztál! Szereted a kisebb utazásokat is, és többször veszel ilyeneken részt. Szívesen utazol repülőgépen is, hiszen az Ikrek jegye a levegő elemhez tartozik. Ha végképp nem tudnál dönteni, hol nyaralj, akkor támaszkodj a legutóbb olvasott útikönyv tanácsaira. Utazás közben maradj mozgásban, a szüneteket használd kisebb sportos aktivitásokra. A te személyiségedhez a Vízöntő jegye alá tartozó országok és városok illenek a legjobban:
Belföldön olyan városokat kellene felkeresned, ahol valamilyen nevezetesebb esemény van, sportverseny, táncverseny, stb.
Külföldön a neked való országok: Oroszország, Svédország északi része, Horvátország,  Tibet, Perzsia, Arab sivatag.
Városok közül ajánlom Berlint, Hamburgot, és Moszkvát.

 

Ha a Rák jegyében születettél:

Akárcsak uralkodó bolygód, a Hold, te is állandóan mozgásban vagy. Feltehetően többet utazol belföldön, talán a munkahelyed van más városban. Ebben az évben többször kell utaznod hivatalos, vagy üzleti ügyekben, de egészséged miatt is. Idegrendszered érzékeny. Ha valaki, akkor te imádod a tengert, erre vágysz, és a bolygóállások sok lehetőséget adnak erre neked. Hosszabb külföldi utazásaidnál számolnod kell a honvággyal. Lehetőleg olyan ülést válassz akár repülőn, akár hajón, akár autóbuszon, ahol a biztosan nem fogsz megfázni a klímaberendezés miatt. Neptunusz – a tenger Istene – most a te horoszkópodban a külföldet jelző területen tranzitál. Kifejezetten ajánlatosak most neked a tengeri nagy hajóutak, vagy a tengerparti nyaralások.
A te személyiségedhez minden olyan hely illik, amelyet a Halak jegyéhez sorolunk:
Belföldön elsősorban a Balaton, és a Velencei tó környéke.
Külföldön: Portugália, Spanyolország, Egyiptom, Olaszország, ezen belül Szicília.

 

Ha az Oroszlán jegyében születtél:

A te utazásaidat mindig a Vénusz igazgatja. Szeretnéd a világ legszebb tájain eltölteni a szabadságodat. Stílusod elegáns, fellépésed, megjelenésed kellemes. Népszerű vagy, úgy írásban, mint beszédben. Életed első szakaszában kevesebb lehetőséged adódik a nagy utazásokra, de a második és harmadik szakaszában több országot is meg tudsz majd látogatni. 30 éves korod után már több kapcsolatod lesz külfölddel vagy külföldiekkel. Neked elsősorban a luxus utakat ajánlanám, ha már utazol, akkor a szálloda legyen legalább öt csillagos. Nem szereted a kényelmetlenséget. A tengeri utazás nem a legelőnyösebb a számodra. Ha ezen a nyáron mégis ezt kellene választanod, készülj fel a tengeri betegségre. Egy himbálózó hajón keresd a horizontot szilárd pontként a szemed számára. Utazás közben ne fogyassz alkoholt. Egyél három óránként valami csekélységet. Gyomrod ne legyen tele, de ne is legyen teljesen üres. Fogyassz elsősorban szénhidrátot, vagy fehérjét. A zsíros, és túl édes dolgokat lehetőleg mellőzd.
A te személyiségedhez leginkább a Kos jegyéhez tartozó országok városok illenek:
Belföldön foglalj szállást  Hévízen, és/vagy  Siófokon.
Külföldön nyaralhatnál Franciaországban, Lengyelországban, Szíriában, avagy Jordániában.

 

Ha a Szűz jegyében születtél:

Szerény vagy, válogatós és átgondolt, az a személy, aki mindent jól csinál. Nagy figyelmet szentelsz a részleteknek, és ezen a téren túlzásokba is eshetsz úgy, hogy aprólékossá válsz. Az elmúlt időben nagyon sokat aggódtál, rád fér egy kis pihenés. Szereted azokat a helyeket, ahol el lehet bújni a világ elől, ahol csend van, nem túl nagy a fényűzés, de fontos a kényelem. Azt sem szereted, ha mások adagolják a tányérodra az ételt. Ezért neked az olyan nyaralások a legelőnyösebbek, ahol lehetőség van az önellátásra. Természetesen az sem mindegy, hogy mennyibe kerül, sőt ha hasznod is származik belőle, az lenne az igazi. Például mehetnél külföldre dolgozni azért, hogy nyelvet tanulj és világot is láss.
A külföldi utazásaidat a Vénusz bolygó egyengeti, így ezek sikeresek. Külföldi kapcsolataid révén sikerül anyagi előnyökre is szert tenned. Létesíthetsz külföldiekkel is munkakapcsolatot.
Belföldön ajánlom a kicsit eldugott szállodákat, például a Börzsönyben.
A te személyiségedhez legjobban a Bika jegye alá tartozó országok, városok illenek.
Jól érezhetnéd magad: Svájcban, Svédország középső részén, Írországban. A városok közül: Lipcsében, Palermóban, Luzernben.

 

Ha a Mérleg jegyében születtél:

Utazásaidat a Jupiter és a Merkúr bolygók irányítják. Az a legfontosabb, hogy az ország minél messzebb legyen a jelenlegi tartózkodási helyedtől, és minél érdekesebb legyen. Az asztrológiában az utazások területe azonos az iratok területével is. A Jupiter túlcsorduló energiái arra figyelmeztetnek, hogy mielőtt elindulnál alaposan vizsgáld meg úti okmányaidat. Pl. érvényes-e az útleveled, a jogosítványod. Többször is ellenőrizd, hogy a szállásfoglalást igazoló irat a csomagodban van-e? Állandóan külföldre vágysz, és általában eredményesek is a külföldi útjaid.  A Mérleg állata a galamb, ezért neked is inkább a repülőn való utazást ajánlanám, mintsem a hosszú autóbuszos, vagy vonatos utazásokat.
Belföldön a Jupiter olyan helyekre irányítana téged, ahol sok a fenyő erdő, mint pl. a Balaton környéke, Szigliget, Szent-György hegy.
A te személyiségedhez legjobban az Ikrek jegye alá tartozó országok illenek. Célozd meg az alábbi országok egyikét: Belgium, Örményország, Egyiptom.
Ha csak egy városlátogatásra van időd: ismerd meg Londont, Brüsszelt, vagy Nürnberget.

 

Ha a Skorpió jegyében születtél:

Belföldi utazásaidat a Szaturnusz, a külföldi utazásaidat a Hold igazgatja, ezért szereted jobban a nagy utazásokat, a kisebb utazásokon általában akadnak kellemetlenségeid, késések, kényelmetlenségek. A napi utazásaid is - külvárosból be, majd haza – kisebb nagyobb összetűzésekkel járnak. A Plútó most a Bak jegyében áll, ezért mindenképpen tartsd be a közlekedési szabályokat, ezzel elkerülheted a baleseteket. Ha már nyaralsz, akkor nyaralj külföldön. Vágyódsz a tengerre, vagy a tenger mellé, víz közelébe. Ez mindig sikerül is neked. Valljuk be, külföldön sokkal jobban érzed magad.
Ha ebben az évben az élethelyzeted belföldi nyaralást tesz lehetővé, akkor válaszd inkább a hegyeket, vagy a bányatavak melletti helyeket, és egy-két napnál ne tölts el többet egy-egy helyen.
A személyiségedhez legjobban illő külföldi országok egyikébe is eljuthatsz. Utazhatnál Hollandiába, Skóciába, Tunéziába.
Ha csak városlátogatást tervezel, tanulmányozhatod Velencét, Milánót, Amszterdamot.

 

Ha a Nyilas jegyében születtél:

Gondolkodásmódod találékony, gyorsan kapcsolsz, gyorsan reagálsz, így az utazásaid folyamán sincs gondod. Szereted a különleges dolgokat, az illatos levélpapírokat, a megkülönböztető címzésmintákat. Mint kritikus szenvedélymentes vagy és visszafogott. Nem bántó a kritikád. Az utazás mindenféle formáját szereted, de mindig van egy kis nehézséged is, mert belföldi utazásaid felett két kellemetlenkedő is osztozkodik. Irataidra, okmányaidra különösen kellene vigyáznod, mert ördögi gyorsasággal tudnak eltűnni.
Minél több bolygó áll a születési horoszkópodban az utazásokat jelző sorsterületen, annál több utazásra lesz lehetőséged.  Mindig él benned a vágy külföldi utak után, hiszen maga a Nyilas jegy kapcsolódik a külföldhöz. Ennek ellenére hazánk határain túl több kellemetlenség érhet.
Magyarország a Nyilas jegye alá tartozó ország, így itthon is úgy tudod érezi magad mint külföldön. Ha a szabadságodat szülőhazádban szeretnéd eltölteni, akkor válassz minél különlegesebb helyet, vagy várost. Pl. vásárolj jegyet a Szegedi Szabadtéri Fesztiválra, vagy ha nem láttad még a virágkarnevált, épp ideje, hogy augusztusban megismerd Debrecen városát.
Ha külföldre vágysz, elsősorban az Oroszlán jegye alá tartozó országok, városok illenének hozzád. Foglalj szállást Törökországban, vagy az Alpokban. A városok közül Rómát, vagy Prágát ajánlanám.

 

Ha a Bak jegyében születél:

Uralkodó bolygód, a Szaturnusz nehezen mozduló, úgynevezett lassú bolygó. Alaposan meggondolsz mindent. Elsősorban azt, hogy mire adsz ki pénzt, és ha már költesz, akkor legyen olcsó az utazás. Ezen a nyáron rengeteg akciós utat találhatsz magatoknak. A Bak jegyű embernek mindig nagy a családja, ezért nem mindegy, hogy kit visz magával.  Az utazások alatt mindig történik valami. Miután egyik utazással kapcsolatos területed a Halak jegyében áll, így természetesen valaki a családból a nyaralás alatt orvosi segítségre szorul. Legkevesebb ebből a fertőző szúnyogcsípés, de előfordulhatott már, hogy a medúza is megcsípett akár téged, akár a családod valamelyik tagját. Bár szívesen ápolsz másokat, természetesen te is szeretnéd jól érezni magad.
Ha belföldön szeretnéd eltölteni a szabadságodat, kérj beutalót egyik gyógyszállónkba, és akkor csak a különbözetet kell majd esetleg fizetned, ami ugye nem is olyan sok. Érdemes figyelned az Travel Plaza akciós belföldi kínálatát.
A te egyéniségedhez a legjobban a Szűz jegyéhez tartozó országok valók. Külföldi utjaidat tervezhetnéd Svájcba, Görögország déli részére, Törökországba, Brazíliába.
Ha csak pár napot szeretnél eltölteni, látogasd meg Lyont, vagy Bostont.

 

Ha a Vízöntő jegyében születtél:

A kis utazásaidat, vagy a belföldi utazásaidat a Mars bolygó igazgatja, ezért valószínűleg állandóan úton vagy, talán a munka helyed jóval messzebb van, mint a lakóhelyed, és folyamatosan mozgásban kell lenned. Amúgy is igényled a változatosságot, az unalom megölne. Szeretsz gyorsan közlekedni, így ha nincs autód, szívesen veszed igénybe a földalatti vasút, vagy a vasút szolgáltatásait. Szereted megismerni az idegen országok szokásait, ezért szívesen utazol külföldre,  sok barátot szereztél már utazásaid során.  A távoli tájak és a szép tudomány vonz téged. Ha utazol, szívesen teszed ezt a barátaiddal, vagy a barátaidhoz. Életed folyamán sokszor lesz erre alkalmad, talán életed végén is utazol. Mint öreg ember is még külföldi utazásokat szervezel, főleg, ha a születési horoszkópodban jól áll a Vénusz. Ezen a nyáron még különlegesebb élményekben lesz részed, mert uralkodó bolygód az Uránusz amúgy is az egyik utazási területén tranzitál a horoszkópodnak.
Ha a szabadságodat belföldön kívánod eltölteni, akkor ajánljuk az olyan helyeket az országban, ahol komoly katonai létesítmények voltak.
A személyiségedhez legjobban azok a külföldi országok illenek, amelyek a Mérleg jegyéhez tartoznak:
Ehhez tartozik: Ausztria felső része, Argentína, Japán, Kína, Tibet. A városok közül Bécs, Graz, Frankfurt, és Antwerpen.

 

Ha a Halak jegyében születtél:

Uralkodó bolygód Neptunusz, a tenger istene, ez már sok mindent elárul rólad. Nagyon szerethetsz utazni, és nem vagy mentes a kalandvágytól sem. Kizárt dolog nálad, hogy otthon ülj, szívesen mozogsz, - ugyanúgy, mint a halak a vízben - szereted a kávéházat. Tényleg szívesen kikapcsolódsz, még akkor is, ha ma már nincs is igazi kávéház. Szereted az utca mozgalmasságát, színes forgatagát. Jól érzed magad az emberek között, hiszen utazásaidat a Vénusz és a Mars egyengeti, mindkettő mozgékony bolygó.
Külföldi útjaidnál már más a helyzet. Itt nem szereted a tömeget, így lehetőleg ne válassz  társasutazásokat. Szívesen mégy megszokott, egyszer már bevált helyekre, barátokkal. Nagyon szereted a víz melletti pihenést, főleg, ha a tenger hullámai simogatják a lábadat. Ilyenkor kifejezetten szükséged van a csendre, itt a tenger morajlásán kívül már minden zaj zavar.
Fentiekből következik, hogy Magyarország bármely városában nagyon jól érzed magad.
Ha személyiségedhez legjobban illő külföldi országokban szeretnéd tölteni a szabadságodat, akkor az alábbiak közül választhatsz: Marokkó, Norvégia. A városok közül elsősorban Velencét és Liverpoolt ajánlanánk.

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'