Halak 2013 Horoszkópja

A halak csillagjegy szülöttjei már a múlt évben is igazán jó tempót diktáltak és ez kitart a 2013-as évre is. Idén a cselekvés és az új projektek indítása lesz a legfőbb feladata a csillagjegy szülöttei számára. Szerencsére lesznek körülötted olyan emberek, akik segítenek majd a tavaly elvetett magvakat kicsíráztatni, folyamatosan melletted állnak majd és gondozzák a növekvő palántákat. Idén az élet minden területén nagyon fontos lesz, hogy megfontolt legyél. Ügylej, hogy ne cselekedj indulatokból vagy lendületből, mert csak akkor járhatsz igazán sikerrel, ha megfontoltan és türelmesen hozod meg a döntéseidet. A magabiztosságoddal idén nem lesz baj köszönhetően a Szaturnusznak, és ez által az álmaid is közelebb kerülnek hozzád, már nem érzed, hogy megvalósíthatatlanok lennének. Lehetőséged van függetlenebbé válni és így a téged hátráltató dolgoktól megszabadulsz, és ezt jól is teszed!

 

Halak éves szerelmi horoszkóp 2013

 

A csillagok segítenek a halak számára, hogy idén kapcsolataikat egy még elégedettebb szakaszba irányítsák, szinte eufórikus gyengédségben élik majd meg mindennapjaikat, hiszen itt is a korábban elvetett magvak lassan, de biztosan előbukkanó cserjéit tapasztalhatják meg. Az élet minden területén nagyon fontossá válik a szeretet és annak megélése. Lehetőséged nyílik, hogy megtaláld a módját a dolgok intenzív megélésére függetlenül attól, hogy ez most egy mulandó vonzalom, vagy az életed egy bonyolultabb szakasza. Feltűnően optimista leszel és még jobban hiszel majd az életben és bizony ezt a párod is észreveszi majd. Bizonyos helyzetekben mindezek ellenére igazán érzékenynek bizonyulsz majd, amely nehéz próbák elé állít. Próbáld meg olyan emberekkel körbevenni magad, akik képesek jól kezelni az érzékenységedet, te pedig vigyázz, hogy nehogy elveszítsd a fejed. Próbáld megőrizni nyugalmadat, ne reagálj lobbanékonyan egy-egy ilyen helyzetre, mert könnyedén elriaszthatod kialakuló vagy már meglévő párodat. A jelen által adott örömök megélése és elfogadása lesz a kulcs ahhoz, hogy elkerüld az érzelmi ingadozásaidat. Próbáld meg kizárni a félelmeket és hagyd, hogy úrrá legyen rajtad a boldogság, és hogy ez az érzés meg is maradjon. Amennyiben már párkapcsolatban élsz, akkor számos alkalmad lesz mélyebb és meghittebb beszélgetéseket folytatni a pároddal, amelyek elűzhetik az időnként köztetek felmerülő feszültségeket. A végén persze minden jól alakul és harmonikus kapcsolatod lesz minden különösebb erőfeszítés nélkül.

 

Halak éves karrier horoszkóp 2013

 

2013-ban az uralkodó bolygók hatására kíméletlenül tesz számot a személyes képességeiddel. Folyamatosan spontán késztetést érzel majd, hogy mind szellemileg mind testileg fejlődj és egyre jobb eredményeket ér el. Azon kapod magad, hogy egyre inkább odafigyelsz majd a részletekre, azért hogy bizonyos dolgok felett átvehesd az irányítást. Mindezek ellenére valamifajta idegesség uralkodik el rajtad a tavasz vége felé és nyáron, amit a körülötted élők, tehát a családod, a főnökeid, a barátaid és a munkatársaid is mind észlelnek. Szerencsére a pillanatnyi zűrökön képes leszel átvergődni és hatékonyan kezelni azokat. Lehetőséged lesz a szükséges konzekvenciákat levonni és hasznosítani tudod a tapasztalataidat, az Uránusz jótékony hatásának köszönhetően pedig a hosszútávra tervezett projektjeid a jó irányba indulnak és várhatóan igazán sikeresek lesznek.



 Vízöntő 2013 Horoszkópja

A vízőntő nyugalmas hónapjait a 2013-as év megváltoztatja. Egy nagyon aktív és pezsgő időszak elé nézel, ahol a lehetőségekben sem lesz hiány. A Jupiternek köszönhetően bizony okod is lehet a hálára, hiszen tele lesz az életed olyan pozitív változásokkal, amikre lehet nem is számítottál. Számos olyan helyzet vár rád, amelynek során szükséged lesz az amúgy is kiváló reakcióképességedre. A folyamatosan növekvő sebességednek köszönhetően olyan dolgok törnek fel a felszínre, amikről még magad sem tudtad hogy rejtegeted. Az élet minden területén a munkában és a szerelemben is ötödik sebességre kapcsolsz, amelynek során még követelőzőbb leszel a sikerek iránt. Hajmeresztő helyzetek, fantasztikus aktivitás ez lesz jellemző 2013-ban és biztosan imádni is fogod.

 

Vízöntő éves szerelmi horoszkóp 2013

 

A vízöntő csillagjegy számára a 2013-as év a szerelem kapcsán is igen impulzív lesz. Erőteljes szenvedélyek jellemzik majd az idei évet, amelyben főként a Mars és a Vénusz játszik közre. A Neptunusz hatására azonban a szertelenséged normál mederbe terelődik, és sokkal ésszerűbben tudsz majd viselkedni, úgy hogy közben továbbra is teret engedsz a spontán hatásoknak. Érzelmi téren felszabadultságot fogsz érezni, aminek spontán kevésbé félsz majd attól, hogy kimutatott valódi énedet és jóhiszeműségedet valaki kihasználja. Fontos, hogy ezt magadban is tisztázd és hogy ne hagy, hogy ez az egész megzavarja a kapcsolataidat. Nagy szükséged van arra, hogy szeressenek idén, ezért ne hagyd, hogy a félelmeid irányítsanak. A Szaturnusz és a Vénusz közösen tehet róla, hogy életedbe régi dolgok vagy éppen régi kapcsolatok térnek vissza. Sajnos ez régi sebeket is felszakíthat, ami miatt duplán is elővigyázatosságra lesz szükséged, hogy még véletlenül se ess a múlt csapdájába. Bár néhány már ismert csapdát képes leszel elkerülni, de vigyázz vannak még olyan kelepcék, amelyek ismeretlenek a számodra. A baráti kapcsolataid jó hatással lesznek az érzelmi életedre is, az időben érkező baráti jó tanácsok segítenek abban, hogy megőrizd tisztánlátásod. Márpedig a tisztánlátásra idén is nagy szükséged lesz számos helyzetben. Amennyiben még egyesül élsz akkor most érzelmekben és akár szerelemben gazdag új párkapcsolatra tehetsz szert, és egy pillanatig se ijedj meg a tomboló mindent elsöprő szenvedélytől, hanem éld meg és táplálkozz belőle.

 

Vízöntő éves karrier horoszkóp 2013

 

A személyiségedben végbemenő változások jelentős hatással lesznek a szakmai pályafutásodra a 2013-as évben. A vízöntők előtt új irányok, ajtók és lehetőségek nyílnak majd meg mindeközben pedig lehetőséged lesz folyamatosan változtatni a stratégiádon és a módszereiden, főleg ha munkát keresel vagy ha egyedül dolgozol valamit. Nem sikerülhet minden elsőre ezért vonakodás és kételyek lesznek úrrá rajtad a tavaszi időszakban, amiken azonban képes leszel továbblépni, mert mélyen legbelül igenis hiszel saját magadban. Nyáron és ősszel megtalálod majd a megfelelő megoldásokat és a Szaturnusz arra ösztönöz majd, hogy a munka terén sokkal hosszabb távra tervezz. ha homokba dugod a fejed, akkor persze nehéz lesz és ennek az ellenkezője is bekövetkezhet, tehát ha akadályba ütközöl egyszerűen lépj tovább, képes leszel rá. Túl kell vészelned a tavaszi időszakot és a 2013-as évben elvetett magok 2014 első felében, február magasságában meghozzák a várt eredményeket. Kitartás mert nem lesz könnyű, de lehetetlen sem!



Bak 2013 Horoszkópja

A bakok számára a csillagok változatosabb és talán könnyedebb életet jósolnak a 2013-as évre. Egyre több alkalmad nyílik arra, hogy kikapcsolódhass, szórakozhass. Lehetőséged nyílik a kínálkozó alkalmak és helyzetek maximálisan j ó kiaknázására és betekintést nyerhetsz egy olyan alapvető emberi jelenségbe, minthogy bizony mindenki más és nincs két ugyanolyan ember. 2013-omban érezhetően javul a toleranciád és a tűrőképességed, amely az élet minden területén hatalmas előnyt nyújt majd számodra. Egyre nagyobb nyugalommal és morális energiával kezeled az eléd táruló olykor nehéz helyzeteket és feladatokat. A csillagoknak köszönhetően az anyagias törekvéseid a háttérbe szorulnak és így marad időd és energiád arra, hogy többet törődj a családoddal, embertársaiddal és a saját szellemi fejlődéseddel.

 

Bak éves szerelmi horoszkóp 2013

 

Idén az Uránusz hatására a szerelmi életed felkorbácsolódik, amelynek köszönhetően számos változáson könnyedén átléphetsz főleg, ha még csak keresed a párodat. Visszafogott természetednek köszönhetően most még nagyobb teret nyerhet a magabiztosságod és a valós érzelmeid végre előtörhetnek. Eljött az idő, hogy kimutasd érzéseidet –noha tudjuk, hogy alapvetően a Bak természete zárkózott és ez igazán nagy nehézséget is okozhat – próbáld meg megvalósítani párkapcsolati terveidet és törekedj olyan beszélgetésekbe keveredni, amely hozzájárul ahhoz, hogy még jobban megismert a partneredet. Nagy felfedezések várnak rád, ne menj el mellettük. A munkában elért sikerek kihatással lesznek szerelmi életedre is sőt előfordulhat hogy a kettő összefolyik majd és partnered nem várt helyzetben kerül munkakapcsolatba veled. Az Uránusznak köszönhetően hajlamos leszel színt vinni a mindennapokba, és képes leszel felfedni mikor is jelent ez már inkább terhet a partnered számára. Ne szégyelld magad, nyílj meg párod előtt, hiszen lehet, hogy tud neked segíteni. Az emberi oldalad előkerülésével érezhetően javulnak emberi kapcsolataid és egyre többen ajánlják majd fel segítségüket, amire valahol mélyen minden bak vágyik.

 

Bak éves karrier horoszkóp 2013

 

A Szaturnusz és a Plútó erősíti majd a munkádban a hatékonyságodat. A szokásos realizmusod még jobban előtör és okos érvelésekkel megfűszerezve segíti majd újra a legjobbat kihozni az adódó helyzetekből. Ennek köszönhetően pozitív változásokra is számíthatsz a 2013-as évben, hiszen közelebb kerülsz majd munkatársaidhoz és a főnökeidben is egyre jobb benyomást keltesz. A munkahelyed nyugodt környezetté válik számodra, amelynek köszönhetően egyre szorgalmasabb és pontosabb leszel és ez meg is hozza a várt leismerést és szimpátiát. Arra azonban mindenképp figyelj, hogy ne akarj mindenki helyezz mindent megcsinálni, hiszen akkor alkalmuk nyílhat az ilyen helyzeteket kihasználni és a spontaneitás átvált állandó segítségkérésekre, amely azonban a Te időd rovására mehet.



Nyilas 2013 Horoszkópja

Az asztrológiai folyamatok a nyilasok számára ebben az évben új talán minden eddiginél nagyobb lendületet jósolnak késztetve ezzel a csillagjegy szülötteit arra, hogy leküzdjék az eléjük gördülő akadályokat. A Plútónak és a Jupiternek köszönhetően a hangulatod maximálisan optimistává válik, így a kényszerhelyzetekből való kijutás sem okoz majd gondot számodra. Ebben az évben nagy szükséged lesz arra, hogy életedet és kapcsolataid megerősítsd és szerencsére a csillagoknak köszönhetően ezt most minden komolyabb erőfeszítés nélkül tudod majd megtenni.

 

Nyilas éves szerelmi horoszkóp 2013

 

A nyilas szerelmi élete egészen bízató irányba halad, alapvetően stabilitás jellemzi a kapcsolatát, amely később tartóssá vagy akár elkötelezetté is válhat. A Szaturnusz a és Plútó pozitív hatásának köszönheted majd, hogy párod úgy fog látni, ahogy te azt valójában szeretnéd. Lévén idén kevésbé leszel könnyelmű, ennek jótékony hatása rávetődik majd a kapcsolatod minőségére is. Fontos, hogy őszinte legyél, és nyílj meg másoknak, itt az idő, hogy belásd a maszk viselése nem csak fárasztó, de haszontalan is. Idén sokkal jobban rá tudsz hangolódni másokéra és így megérzed a környezeted valós szándékát és az irántad tanusított hozzáállásukat is. Ennek köszönhetően gyakorlatilag lehetetlenség lesz téged átverni, azonban ügyelj arra, hogy a túlzott odaadás gyanússá válhat partnered számára és visszafelé sülhetnek el a dolgok. Próbálj a semlegességedből egy kicsit megérezni és akkor nem lesz semmi probléma. 2013-ban au Uránusz segít majd a Jupiter pedig megmutatja az utat a szerelmi életed változásai kapcsán. Amennyiben elköltözöl, vagy új életet kezdesz, esetleg külföldi szolgálatra jelentkezel vagy ha csak szimplán a régen széthullott családod próbálod meg ismét összefogni. A csillagok idén segítenek ezekben is neked, ha pedig szingli vagy akkor olyan emberekkel fogsz találkozni akik, kivezetnek a sötétségből.

 

Nyilas éves karrier horoszkóp 2013

 

Az idei évben a nyilas munkájának feltételeinek javítására fog rengeteg energiát fordítani, azonban ezen keretfeltételek javítása elengedhetetlen, hogy később ne maradjanak le. Ez eredmények megnyugtatóak lesznek érezhetően minden a jó kerékvágásban halad és ezek sarkallnak majd arra, hogy még többet vállalj idén. A Jupiter még utoljára segít, hogy minden a lehető legjobb irányba haladjon, számos lehetőséged lesz, hogy előrelépj a szakmádban, hogy a vezetőséggel jó viszonyba kerülj és újabb üzleti kötelékeket hozz létre, amelyek által még eredményesebbé válhatsz. A megítélésed a kollégáid és feletteseid részéről is nagyon sokat javít, amiben sokat segít majd, hogy ötleteidet a lehető legjobb pillanatban leszel képes bemutatni, akkor, amikor arra a legfogékonyabbak az illetékesek. Természetesen mindezeket elősegíthetik majd a ranglétrán való előrelépést, azonban mindig figyelj oda, hogy nem minden a látszat, a dolgok lényeg a technikai részletekben rejlik majd!

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'