CSILLAGJEGYEK ÉS A PÁRKAPCSOLAT

Kos Megjelenése: ami biztosan jellemzi a Kos csillagjegy képviselőit az az, hogy önbizalomban nem szenvednek hiányt. Hasonló típusú mondatokkal fog Önhöz közeledni: Észrevettem, hogy órákon át engem nézel, ami egyáltalán nem lep meg. Ma tényleg tökéletesen nézek ki.
Amit szex után mond: jó volt, most kezdjük előről. Hogyan hagyja el a partnerét: tudom, hogy nehéz lesz. Hiányozni fogok, szenvedni fogsz és biztosan kábítószerezni kezdesz. De nem lehet ez másként.

Bika Megjelenése: a Bika mellett az idő lassan telik. Az első két órában csak szemléli Önt, négy óra után már feltűnően fogja nézni. Hat óra múltán a klub már zárva lesz, Önök pedig az ágyban. Mindenesetre, amikor elhatározza, hogy leszólítja Önt, jól bevált szövege lesz.
Amit szex után mond: jó volt. Most eszünk vagy alszunk? Hogyan hagyja el a partnerét: rágjuk át ezt még egyszer. Újra át kellene gondolni. Beszéljük meg ezt egy kávé mellett.

Ikrek Megjelenése: egy biztos, az Ikrek azonnal kezdeményez. Útközben ugyan még üdvözli a katonaságbeli bajtársait, még egyszer odaköszön a szomszédos asztalnál ülő rokonnak, és az óvodáskori barátnőjének…és el már el is múlt az egész este.
Amit szex után mond: nem láttad véletlenül a távirányítót? Hogyan hagyja el partnerét: már órák óta töröm a fejem, elfelejtettem mit is akartam mondani. Megvan! Szakítsunk! Késésben vagyok, megyek is edzésre.

Rák Megjelenése: ő túlságosan félénk, ha tetszik Önnek, akkor inkább vegye át a kezdeményezést.
Amit szex után mond: mikor házasodunk össze? Hogyan hagyja el partnerét: szeretnék valamit mondani. Már két éve gondolkodom ezen, de még mindig nem vagyok benne biztos. Azt hiszem, szakítsunk. Mit gondolsz erről?

Oroszlán Megjelenése: egy szempillantás elég volt, és Ön már az Oroszlán karmaiban van. Valószínűleg, ugyanezzel a pillantással már a barátnőjét is elcsábította.
Amit szex után mond: jók vagyunk, mit szólsz? Egy kicsit sem vagyunk hiszékenyek. Hogyan hagyja el partnerét: te még mindig itt vagy?! Nem hagytalak el már egy héttel ezelőtt? Á, te nem is Mária vagy…Bocsi, de elhagylak.

Szűz Megjelenése: egyetlen egy Szűz jegyű sem fog csak úgy közeledni. Valószínűleg már látta Önt néhányszor és stratégiát dolgozott ki az elcsábítására.
Amit szex után mond: ki kell mosnom a lepedőt. Hogyan hagyja el a partnerét: szakítunk. Mosogass el, mielőtt elmész. Amikor elindulsz, vidd ki a szemetet.

Mérleg Megjelenése: a Mérleg társaságában annyira ellazul majd, hogy nem fogja tudni, a partnerének vagy inkább a pszichológusának szeretné őt.
Amit szex után mond: ha neked is tetszett, akkor nekem is. Hogyan hagyja el a partnerét: valójában már másfél éve van egy kapcsolatom párhuzamosan. De nem sürgetlek. Adok elég gondolkodási időt.

Skorpió Megjelenése: ha Ön már kapcsolatban van, minden irányba szétpermetezi a mérgét, hogy a tudomására hozza, ő a legjobb. Olyannyira, hogy Ön végül térden állva fog könyörögni a Skorpió szerelméért.
Amit szex után mond: olyan érzésem van, hogy magamhoz kell téged láncoljalak. Hogyan hagyja el a partnerét: talán most szakítunk, és én mással fogok eljárni szórakozni. De te nem mehetsz sehová! Soha!

Nyilas Megjelenése: a Nyilasnak folyton jár a szája, és hajnalig fogja vele ropni a táncot. Legalább három pezsgőt kibont majd, de egyedül tér nyugovóra hajnalban.
Amit szex után mond: ne hívj, majd én jelentkezem. Hogyan hagyja el a partnerét: na mi van, miért is szakítsunk most? Hagyjuk ezt. Ha valaha újra találkozunk, majd beszélünk róla.

Bak Megjelenése: az idő pénz, tehát a Bak találka előtt a következőket mondaná: „Hogy ne veszítsük az időt, már foglaltattam asztalt egy étteremben, utána majd megiszunk valahol egy italt, később a lakásomban iszunk meg egy italt, és végül bemutatlak az édesanyámnak.
Amit szex után mond: 'wow', hitelkártyád is van! Hogyan hagyja el a partnerét: már beszéltem egy ügyvéddel, a házasságfelbontási kérvény már csak a te aláírásodra vár a konyhaasztalon. Mi? Még mindig nem vagyunk házasok?

Vízöntő Megjelenése: a Vízöntő egy igazi művészlélek. Órákon át beszél a zenéről, a csillagokról, az ég színéről, és amikor két óra múltán, amikor Ön már belészeret, ő már a barátnőjét csábítgatja.
Amit szex után mond: na most ruha nélkül. Hogyan hagyja el a partnerét: egy ilyen üzenetet fog küldeni: “Szerelmem, megyek Afrikába a Szafarira. Körülbelül hat hónap múlva jövök vissza, ami azt jelenti, hogy el kell válnunk.”

Halak Megjelenése: először is virágot küld, majd a dalt, amit éppen akkor játszanak, Önnek küldi, később pedig elszavalja a saját versét, amit éppen akkor, éppen Ön ihletett.
Amit szex után mond: mit is mondtál, hogy hívnak? Hogyan hagyja el a partnerét: Isten veled, örök szerelmem. Isten veled, életem. Elállt a szavam, kisírtam a könnyeim, megyek egy italra.




Csillagjegyek "nehézségei"


Kos (március 21. – április 19.)
Még csak nyomokban sem található meg benne a finomság. Sőt, olykor kifejezetten agresszív. Túlzott naivitása gyakran veszélybe sodorja. Arról nem beszélve, hogy szinte mindent leegyszerűsít. A következményeket gyakran figyelmen kívül hagyja. Leginkább „rövidlátó”, sokszor pedig együgyű.  Önzőségéről is legendákat lehet zengeni.

Bika (április 20. – május 19.)
Szervezetlenség jellemzi szinte egész életét. Lassúsága bosszantja környezetét. Nem lát tovább az orránál. Kapzsi, legtöbbször csak a haszonszerzés érdekli. Ne várjunk tőle sok ajándékot, mert rendkívül fukar. Imád enni, sokak szerint ez élteti. Elvont dolgokról ne akarj vele beszélgetni!

Ikrek (május 20. – június 20.) 
Gyakran figyelmetlen, nem biztos, hogy végighallgat. Sokszor úgy érezheted, a levegőnek beszélsz. Ráadásul szívesen kifecsegi a rá bízott titkokat. Ha valaki törődik vele, úgy érezheti, hogy a másik zaklatja, vagy rá akar telepedni. Ez elsősorban zárkózottságának a számlájára írható.

Rák (június 21. –  július 21.)
Te is érezted úgy, hogy gyakran van a Rák körül zűrzavar? Hangulatingadozásain egy idő után már nem is csodálkozunk. Túlzott akarat jellemezheti. Örül, ha folyamatosan parancsolgathat. Vele viszont óvatosan kell bánni, mert túlérzékeny. Könnyen elpityeredik. Hajlamos a túlzásokra.

Oroszlán (július 22. – augusztus 21.)
Nyilvános helyen kiabál valaki? Nem zavartatja magát nagy társaságban? Kissé beképzeltnek és hangosnak tűnik az illető, már a megjelenésével is tekintélyt parancsol? Ha ezek így mind együtt megtalálhatók valakiben, nagy valószínűséggel, Oroszlánnal hozott össze a szerencse. Nehezen tud lazítani, rendkívül öntudatos, és szívesen dicsekszik.

Szűz (augusztus 22. –  szeptember 22.)
Számára csak a tökéletesség elfogadható. Gyakran kukacoskodik környezetével, hisz semmi sem jó neki. Néha saját kedvére keresi a hibát a másikban. Legbelül azonban érzékeny. Nehezen viseli azokat a tevékenységeket, amik piszokkal járnak.  Rendmániájáról is híres.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Hajlamos a szélsőségekre. Egyik pillanatban majd kicsattan az örömtől, a másikban viszont roppant szomorú vagy bosszús. Kedvelt időtöltései rendkívül költségesek. Igazságérzete túlságosan nagy, sok mindent saját maga elleni sértésként fog fel. Nehezen hoz döntéseket.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Pillanatok alatt dühbe gurul, és csak nehezen lehet megvigasztalni. Hosszú ideig képes tartani a haragot. Szeret uralkodni a környezetében élőkön. Szívesen csipkelődik. Ha vissza tudunk neki vágni, akkor hamar leszáll rólunk. Nehezen bízik meg bárkiben, hisz úgy gondolja: ő mindenkinél mindent jobban tud.

Nyilas (november 22. – december 20.)
Egyszerre jó és rossz szokása, hogy mindig igazat mond. Akkor is, amikor nem ártana egy kis tapintatosság. Meg kellene tanulnia az együttérzés művészetét.  Szinte minden esetben a jó vezérli. Ezért ne is haragudjunk rá. Túlbuzgósága is gyakran kiakasztja környezetét.

Bak (december 21. – január 19.)
Keményen dolgozik, főnökként kissé kegyetlen is lehet. Amíg be nem fejez egy munkát, más nem létezik számára. Még otthon is képes dolgozni, ahelyett, hogy pihenne. Sőt, szívesen lemond a családi vakációról egy kis plusz munkáért. A pénz túlságosan nyugtalanítja. Nagyon nehezen nyílik meg bárkinek.

Vízöntő (január 20. – február 19.)
Függetlenségvágyáról ódákat lehet zengeni. Bárkit – akár észrevétlenül is – a saját szolgálatába képes állítani. Nehezen tud intim viszonyt kialakítani. Ha sokat kísérletezünk vele, egy idő után megszelídíthetjük. Ne lepődjünk meg, ha gyakran ellenőrizgeti a közeli hozzátartozókat.
 
Halak (február 20. – március 20.)
Azt hisszük, hogy e jegy szülöttei mellettünk állnak, pedig csak azt mondják, amit hallani szeretnénk. Inkább bólogatnak, mint konfrontálódnának. Csendesek. Ez abból is fakadhat, hogy nem akarnak nekünk valamit elmondani. Szívesen hajolnak arra, amerre a szél fúj. Az átlagnál hajlamosak a káros szenvedélyre.

 

HALAK karakter - február 19. - március 20.

 

Vannak olyan emberek, akikről egy nappal a party után nem tudni bizonyosan, hogy egyáltalán részt vettek-e benne. Az ilyen emberek nagy valószínűséggel a Halak jegyében születtek. A Halak szeretnek mindig a háttérben maradni, és onnan végezni szenvedélyesen űzött megfigyeléseiket. Miután egyáltalán nem érdekli őket, hogy valamiképpen feltűnjenek, lehet, hogy jelenlétüket egyszerűen elfelejtik. Ennek ellenére szeretnék, ha szeretnék és dicsérik őket. Sajnos gyakran megfeledkeznek arról: ahhoz, hogy teljesítményüket észrevegyék, fel kellene adniuk rejtőzködésüket. Ha figyelmen kívül hagyják, legtöbbször határtalanul csalódottak és sértődöttek. A veszekedés a Halakkal olyan, mint egy szélmalomharc. A Halak szülötte érzékeny lényét, helyzetét érzékelhetetlen, megfoghatatlan udvariasság mögé rejti és hagyja, hogy mások találgassák, milyen is a lelkivilága.
Sokszor vetik a szemére hiányzó érvényesülési képességét és passzivitását. Az „éles könyök” valóban hiányzik belőle. Passzivitása abból ered, hogy ennek az állatövi jegynek szülötte szereti a dolgokat futni hagyni. Meg kell találnia, hogy alkalomadtán be kell avatkoznia az élet eseményeibe. De semmi se legyen kényszerítő vagy erőltető számára. Erős oldala beleérző képessége, segítőkészsége, részvéte. Minden adott helyzethez jól tud alkalmazkodni. Csalódásai feldolgozásához időre van szüksége. Akármilyen sérülékeny is a Halak szülötte, még senki sem hallotta panaszkodni őt. Az állatövi jegyek közül a Halak képviselője viseli legnehezebben a polgári élettel járó kötelezettségeket. A realitásokat messze eltolja magától és álomvilágba menekül. Gyűlöl beleavatkozni dolgokba, többé-kevésbé vakon bízik a sorsban.
A józanság és célszerűség nem tartozik a Halak erősségei közé. Az élethelyzeteket inkább érzelmi alapon ítéli meg, de egyáltalán nem hamisan. A Halaknak ezer finom antennája van, amellyel mások érzelmi rezgéseire reagál. Ezért ideális pszichiáter, orvos, betegápoló. Művészi hivatásában érzékeny és fantáziadús alkotó válhat belőle. Mindegy, hogy milyen területen dolgozik azonban, a végeredmény sosem hull könnyen, egy csapásra az ölébe – ehhez ugyanis túlzottan szégyenlős és visszahúzódó. Módszere inkább a türelmes kivárás. Nagy céljait kis szakaszokra bontja, melyeket szép lassan sikerül megvalósítania, összességében végül is célhoz ér. A Halak szülötte biztonságra, nyugodt, szemlélődő életre vágyódik. Ez alatt nem szeretne túl sok energiát a pénzszerzésre fordítani. Ezért gyakran találunk Halkat biztos, de nem különösképpen figyelemre méltó állásokban. Ami a pénzkérdést illeti, nem hajlamos a túlzott költekezésre, nem különösebben takarékos, de nem dobja ki a pénzt az ablakon. A biztonság kedvéért szereti, ha van egy kis tartaléka. Pénzügyi sikerei kellő határok között maradnak, mert az érvényesülési kedv hiányzik belőle.
A Halak szülötte mindig jó vigasztaló és gyóntató atya, tele van részvéttel és megnyugtatóan hat embertársaira. Mindegy, hogy mi a probléma és a gond, egyformán megért mindent, mert beleérző képességének és fantáziájának nincsenek határai. Fordítva azonban már koránt sincs így, nehéz kicsalogatni barlangjából, megtudni valamit belső világáról. Sosem lehet tudni pontosan, mit gondol, mert gyorsan visszahúzódik, ha közelít hozzá az ember. Azt reméli ugyanis, így megmenekülhet a csalódásoktól, amik azonban megkerülhetetlen velejárói az életnek. Miután lágyszívű, és odatartja a másik arcát is, ha pofon ütik, nehezen kerüli el a lelki sérüléseket. Annak ellenére, hogy a Halak jegyében születettek egyáltalán nem agresszívek, előfordulhat, hogy kivívják embertársaik rosszkedvét, mivel megvesztegethetetlen megfigyelők és bírák, akik véleményüket nem rejtik véka alá.
A Halak nagyon kellemes házastárs, de jó ideig eltarthat, míg felfigyel rá kiszemeltje. Ha ég is a szerelemtől, úgy hat, mintha hideg halvér folyna az ereiben. Arra vár, hogy meghódítsák. Egyformán vonatkozik ez a férfira és a nőre is. Ritkán ragadja magához a kezdeményezést, csak álmodozik a szerelemről, ezért sokszor szenved szerelmi bánattól. Ha viszont elhatározza, hogy életét összeköti valakivel, a kiválasztott nagyon jól jár, mert a szeretett embert a tenyerén hordozza, lesi minden kívánságát.

Forrás - Internet
 

 

VÍZÖNTŐ karakter -  január 20. - február 19.

 

A Vízöntő erői kifelé, szerteszét áradnak. Értelmi, szellemi téren találja meg legmegfelelőbb megnyilatkozását. Az anyagi világ nem érték a szemében. Az akadályokkal nem törődik, egyszerűen széttöri a gátakat. A Vízöntő a termékenyítő szellem szimbóluma, hiszen az ősi keleti és déli népeknél a víz az észt, a lelket jelentette. E jegyről két kép juthat leginkább az eszünkbe: az egyiptomi szfinx és a csörgősipkás bolond alakja. A szfinx arcán látható merev, gunyoros mosoly, ami előtt oly sok emberöltő öröme és bánata, dicsősége és katasztrófája vonult el, a Vízöntő-ember arckifejezésére emlékeztet. Ő is keresztülnéz a dolgokon, és nem mutatja meg a külvilágnak, mit érez, gondol és akar. A szfinx-álarc mögül viszont az udvari bolond hangja szólal meg, aki megengedheti magának, hogy a legmélyebb igazságokat, ragyogó szellemességeket, éles megjegyzéseket csakúgy odavethesse bárkinek, akinek akarja.
E jegyben tehát – persze mindenkinél más-más mértékben – az isteni szikra, a zseni princípiuma éppúgy benne foglaltatik, mint a bolondé. Ha szellemi képességeit nem használja ki kellőképpen, kiemelkedő adottságai különcködésnek fognak tűnni mások szemében. A Vízöntők így tehát nagy dolgokra lehetnek hivatottak: koruk reformer egyéniségei lehetnek. Érdeklődnek az új eszmék iránt, emellett pedig ők maguk is gyakran szülőatyjai ezeknek. Szeretik a művészetet, a tudományt, mindent, ami szokatlan, és leginkább ezeken a területeken képesek zseniálisan megnyilvánulni. Idealisták, lelkesedésük és képzelőerejük határtalan, így valódi alkotóművész válhat belőlük.
A Vízöntő sok pozitív adottsággal rendelkezik. Türelmes, tapintatos, nemes lelkű, becsületes, hű, megbízható, természetes becsvágyú, jó diplomata. Környezetét képes teljesen észrevétlenül befolyásolni, és megvalósítja akaratát. Nagy az igazságérzete, ezért jó közvetítő és békítő. Akarata erős, állhatatos, akadályt nem ismerő, néha viszont önfejű. Nagy emberbarát, kimondottan jó a szociális érzéke, emberszerető. Az emberek viszont sokszor nem értik meg őt. Kritikája jó, és nagy megkülönböztetési képessége van. Produktív és rendkívüli az alkalmazkodó képessége. Szereti a társaságot, nagyon jó barát tud lenni. Szereti, ha elismerik, de messze áll tőle, hogy nevét népszerűsítse. Rendkívül nagy a szellemi függetlensége és a szabadságvágya. Makacs és eredeti, de sokszor annyira túlhajtja, túlerőlteti saját gondolatait, elképzeléseit, hogy elhanyagol mindent és mindenki mást magán kívül. Annyira szilárdan képes ragaszkodni az elveihez, hogy nehezére esik bármi másra áthangolnia magát, vagy netán belátnia, hogy más szempontok is vannak az övén kívül. Sokszor csak a megfelelő pillanatban tárja fel a lapjait, ezért hiszik róla sokan, hogy cinikus. Nem hagyja magát kalandokra csábítani. A kivárás embere, szándékait nem veri nagy dobra, helyette inkább álarc mögé bújik. Mozdulatlan arc ez a gúny és a mosoly visszatükrözésével.
Minden érdekli, ami modern, különösen a technika. Nagyon jó matematikus és filozófus is válhat belőle. Fix jel lévén, a Vízöntő szívós és kitartó. Az elért eredményeket megőrzi. A félmunka nem az ő stílusa. Vérmérsékletében mindig ott rejlik egy kis mélabú, könnyen indulatossá válik, amit általában a gyors megnyugvás és megbocsátás állapota követ, mielőtt visszatérne vidámsága, víg kedélye. Kedélyállapotának ez a fajta hullámzása elég gyakori jelenség nála. Lelkében majdnem mindig hordoz egyfajta csendesen motoszkáló fájdalmat.
Fellépése sokszor egészen különös, kiszámíthatatlan, ugrásra kész. A kötöttségeket épp ezért rosszul viseli. A Vízöntő-ember a legönzetlenebb embertípusok egyike. Énje teljesen átlátszó, de a rajta lévő álarc miatt embertársai nehezen értik meg tökéletes önzetlenségét, nemes jóakaratát. Képes a teljes és tökéletes önfeláldozásra. Őt nem az előny, hanem az érdekesség, a merészség, egy terv zsenialitása csábíthatja csak a rossz útra. Rendkívül adakozó, még erején felül is. Az igazi Vízöntő úttörő jellem, szárnyalólélekkel a magasba tör.

Forrás - Internet

 

BAK karakter - december 22. - január 19.

 

A bak jegy az erő és az előkelősködéssel való szembeszegülés jelképe. Ha uralkodó elemére, a földre gondolunk, az évszakok váltakozására, akkor fogalmat alkothatunk a jegy szülöttének jelleméről. A klasszikus Bak megbízható, józan, mind testi, mind lelki szempontból ellenálló. A Bak egyik fontos jellemzője a finom, sohasem közönséges humorérzék. Egyszerű ember, a szó legnemesebb értelmében. Nagy vonzerővel rendelkezik. Semmi színlelés nincs az önbizalmában, látszólag szigorú ítéletei nem rosszindulatúak. Türelmes, kitartó, körültekintő, állhatatos, lépésenként halad előre, de minden lépés egy mérföldkő. Büszke és igyekvő, jelentős az elemzőképessége, erősen tud koncentrálni, előrelátóan dolgozza ki a terveit, tisztában van saját értékeivel. Beszéde tömör és szabatos, inkább magára számít, mint másokra. Mondhatjuk azt is, hogy pesszimista, de ez nem gátolja meg semmiben. Örömmel dolgozik, lelkiismeretes, és szereti a felelősséget érezni. Nem szeret senkit kifigurázni, így nem is teszi ezt soha. Ha valakit megkritizál, véleményt mond, az mindig logikus, szigorú, és a barátság vezérli. A legkiválóbb típusnál a humorérzék és az irónia átitatja az egyéniségét. Mindent összevetve okos, komoly, megfontolt és remek megérzései vannak.
A Bak esetében a lehangoltság nem romboló hatású. Ilyenkor előszedi minden ötletét, koncentrál, és ennek eredményeképpen az elkövetett hibák arra ösztönzik, hogy ne adja föl, és folytassa, amit egyszer elkezdett. Szereti a magányt, de boldog, amikor visszatér a közösségbe. Jobban kedveli az intelligens és komoly emberek társaságát, az intelligens és alkotó jellegű szórakozási lehetőségeket. A méltóságteljes Bak éles eszű diplomata, tiszteletet parancsoló a fellépése. Mindig tudatában van a felelősségének és az általa betöltött pozíció fontosságának, és mindig méltó is a belé fektetett bizalomra. A Baknak teljesen mindegy, hogy mennyi idő alatt végez el egy munkát, számára inkább az a fontos, hogy megbízhatóan, pontosan megcsinálja a feladatát, és amit elért, azt senki ne ássa alá. A Bak sikere sokszor meglepetésként éri a környezetét, mert sokszor senkinek nem tűnik fel fáradhatatlan, türelmes, minden részletre kiterjedő munkája.
A jegyre jellemző finom irónia elsőre nem szembetűnő, de ha egy kicsit jobban odafigyelünk rá, nem nehéz észrevenni. Talán az téveszti meg az embereket a Bakkal kapcsolatban, hogy gyakorta szomorkásnak, komolynak tűnik az arca. Pedig ha jobban megismerjük, megdöbbenünk szórakoztató oldalán.
Úgy tartják, a Bak számára idegen a szerelem, a nagy érzelmek és a szenvedély. Ez tévedés. A bak nem hideg és nem érzéketlen. Biztos nem mutatja ki minden első jöttmentnek, mi zajlik benne, de ha rátalál a neki való társra, nem rejti tovább érzelmeit véka alá. Hűséges, megbízható társ, és ő maga sem szereti a bizonytalanságot. Bár tisztában van azzal, hogy a sebek, melyeket kap, jó tapasztalatok a jövőre nézve, a rá jellemző tartózkodó, óvatos magatartásával minél inkább próbálja elkerülni azokat. A Bak nagyon érzékeny. Rögtön észreveszi az őt körülvevő emberek tiszteletét, rokonszenvét, őszinteségét, de folyton igyekszik megbizonyosodni érzéseik tartósságáról, őszinteségéről.
A Bakok makacs, önfejű emberek hírében állnak. Álláspontjához, véleményéhez kitartóan ragaszkodik. Ahogyan szakmát vagy munkahelyet is csak ritkán és hosszú gyötrődés után változtat, előtte sokáig gondolkozik, tüzetesen mérlegel. Az esetek nagy részében – akkor is, ha beosztottként dolgozik – biztosak lehetünk abban, hogy a Bak nélkülözhetetlen és hasznos munkát végez. Őt pedig maga ez a tudat már önmagában is kielégíti. Éreznie kell: bár csak egy kis csavar a gépezetben, nélküle nem működik semmi.
A jegy egyik negatívuma a túlzott zárkózottság: a Bak hajlamos lehet teljesen magába fordulni, és a komédiák fösvény öregurára emlékeztető kérges szívű, csökönyös, gyanakvó emberré válni. Másik gyengesége, hogy az értékek, az anyagi javak birtoklása olykor érzéketlenné teszi mások problémáival szemben. Így lehet, hogy nagyképű, tudálékos, akadékoskodó, gátlástalanul törtető karakterek is előfordulnak a Bakok között. Ez az embertípus épp saját szűklátókörűségéből adódóan elégedetlen mindig mindennel az életben, és ha csak egy parányi siker is éri, azonnal el is veszti a jegy két legfontosabb pozitív vonását: a türelmet és az óvatosságot.

Forrás - Internet

 

NYILAS karakter - november 22. - december 21.

 

A Nyilas a tűz jegyűek közé tartozik és a legdinamikusabb jegy az egész állatövi rendszerben. A Nyilas szülöttek mindig nyitottak, mozgékonyak és élénkek. Igen sokoldalúak, érdeklődők és állandóan azon fáradoznak, hogy saját látókörüket szélesítsék új dolgok befogadásával. E tulajdonság oly meghatározó sok Nyilas jegyűnél, hogy embertársaik szemében nyugtalannak, meghasonlottnak hatnak. A Nyilas nem nyugszik addig, míg tökéletes függetlenségét el nem éri, ez érvényes mind hivatásbeli, mind privát életére. A Nyilas legkedvesebb időtöltése az utazás. Egész életükben fáradhatatlan kíváncsiság űzi őket az élet rejtélyeinek felderítésére. Ezért nincs semmi meglepő abban, hogy e jegy képviselői mind magánéleti, mind hivatásbeli szerencséjüket nem a közeli, hanem a távoli helyeken keresik és találják meg. E hajlamuk következtében gyakoriak a hely-, állás- és partnerváltoztatások. A Nyilas jegyűeknek erős pozitív kisugárzásuk van, szinte szikráznak az optimizmustól, melyet nehéz időkben sem veszítenek el. Impulzivitásuknál és lelkesedésüknél fogva könnyen sikerül nekik életfelfogásukat embertársaikra átsugározni. Különösen fiatal korban jellemző a Nyilas jegyűekre a nyugtalanság és a gyakori változtatás, átalakulás a hivatás területén. Egyszerűen nem tudnak dönteni, ide-oda kóvályognak a munkaterületek között.
Még későbbi éveikben is előfordul, hogy úgy érzik, változtatniuk kell. A szétforgácsolódásra, érzésbeli szétszakítottságra és kétségekre való hajlamuk megmarad egész életükben. Ezt nyilván sokoldalúságuk, minden iránt érdeklődő lényük okozza. A karrier, siker szinte magától megnyílik a Nyilas jegyűek előtt, ha megtanulják, hogy egy dologra összpontosítsanak. Ha találnak egy olyan – lehetőleg vezető pozíciójú – foglalkozást, mely a változás utáni igényüket kielégíti, a megbízhatóság mintaképei lesznek. Képesek lesznek egész lelkesedésükkel és optimizmusukkal részt venni a munkában. A Nyilas szülöttek épp olyan nagyvonalúak az emberi kapcsolataikban, mint a pénzhez való hozzáállásukban. Szeretik élvezni az élet minden gyönyörűségét, és szívesen osztoznak benne barátaikkal. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy a Nyilas-ember szótárából hiányzik a „spórolás” fogalma. Miután sokféle ötletét, tervét és kívánságát megvalósította, többnyire semmije sem marad. De ebből a Nyilas nem csinál egy percig sem gondot, még kritikus pénzügyi helyzetben sem esik kétségbe, mert megingathatatlan optimizmusa sohasem hagyja cserben. Könnyen viseli el a veszteségeit: végtére is a pénz szerinte csak arra jó, hogy az életet minél jobban élvezzük.
A Nyilas jegyűek népszerű társas lények, minden nehézség nélkül kötnek új barátságokat. Közvetlenségük fő oka, hogy nyitottak az új dolgok iránt. Ha egy Nyilas az Ön hogyléte felől érdeklődik, biztos lehet abban, hogy komolyan is gondolja. Nem pusztán kíváncsiságból, hanem őszinte segítségnyújtással vesz részt mások gondjainak megoldásában. Egy másik nagyszerű tulajdonságuk az összefüggések gyors felismerése, ezért képesek mindig idejében megtalálni a megoldást saját és mások problémáinak megoldására.
A legbájosabb, legszórakoztatóbb hölgyek közé tartozik a Nyilas jegyű nő. Unatkozni sosem lehet mellette. Hála pozitív beállítottságának és szívet gyönyörködtető természetességének, nagyon kellemes élettárs. A Nyilas férfi is különlegesen kedves lény, mindent „bedob”, hogy meghódítsa a kiszemelt társat. Jól ért ahhoz, hogy előnyös megvilágításba helyezze pozitív tulajdonságait, kevés nő tud ellenállni neki. A Nyilas jegyűek kifejezetten az élet élvezői közé tartoznak: gyengédek, beleérzők és megértők. Sajnos ezt nemcsak a feleségek veszik észre, hanem más hölgyek is, így a Nyilas férfi gyakran szorongatott helyzetbe kerül.

Forrás - Internet

 

SKORPIÓ karakter - október 23. - november 21.

 

A jelben lakozó erő gyakran kiengesztelhetetlen akaratot eredményez, vagy mindent elsöprő igyekezet formájában. Sürgető energiával telítetten áll itt az ember a felismerés csukott kapuja előtt. Az ellentétek a legélesebb és legvégletesebb formában jelennek meg, és magasabb régiókba emelkednek. Az anyagiság és a testiség legrejtettebb természetét is meg akarja ismerni, át akarja élni, és eközben felismerheti, hogy az ellentétek gyökeres megoldása csak egy magasabb létsíkon válhat lehetővé. A legválságosabb jel ez, ahol összeütközik a testiség és a szellemiség, a véges és a végtelen, a mohó életszomj és a megtisztult felemelkedés.
A Skorpió-emberben örök harc dúl. Ez a belső küzdelem rejtélyessé, nehezen megérthetővé, kiismerhetetlenné teszi. A tűz aktivitása a víz passzivitásával küzd. Ennek következtében a Skorpió szülötte lelke mélyén mozdíthatatlan, befolyásolhatatlan, míg az őt körülvevő burok befolyásolható és támadható. Ezért ösztönös védelmi technika fejlődik ki benne, könnyen lesz haragos és elutasító, szeretete gyorsan változik gyűlöletté, szenvedélye megvetéssé.
Ezeknek megfelelően a Skorpió jelleme is kettős. És ez a kettősség két különálló egyedet jelöl, melyek sosem vegyülnek. Ezért vagy jó, vagy rossz. A középút nagyon ritka. A Skorpió érzi, hogy le kell mondania mindenről, ami kézzel fogható és testi, el kell szakadnia a véges kötelékektől, de egyúttal azt is tudja, hogy az igazi áldozat csak az lehet, ha azt áldozza fel, amit a magáénak mondhat. Ezért ösztöne arra hajtja, hogy belemerüljön a testiségbe, az anyagba, mert tudja, hogy csak úgy emelkedhet fel, ha leküzdi ezeket a kötelékeket.
Akarata erős, vasakarat, terveit mindenáron megvalósítja. Ilyenkor nem kíméli sem magát, sem mást. Harciasságában nem kerüli el a veszedelmeket, és gyakran átlépi a határokat. Makacs és erőszakos. Sokszor észre sem veszi, amikor szúr, bánt. Gunyoros megjegyzései vágnak. A tökéletlenebb típus a küzdelemben kíméletlen és erőszakos, rendkívül veszélyes ellenfél. Nem számítanak eszközök és módok, csak elérje a célját. Nem lehet tőle kegyelmet kérni. Bosszúálló. Nem tud megbocsátani. Amíg le nem küzdi magát, anyagias, gyakorlatias, szereti a kényelmet, az evést, a pénzt és a tulajdont. Saját ügyeiben nehezen hozzáférhető, mindig van benne tartózkodás. Önfegyelme nagy, sosem hagyja magát elnyomni. Szervezete is erős.
Mindezek ellenére ugyanakkor idealista is. Heves, ingerlékeny és szenvedélyes. Határozott, bátor, kitartó, de sokszor tart a nyilvánosság bírálatától. Érzékeny és jók a megérzései. Akár eseményeket is képes előre megálmodni. Hipnotikus képessége is lehet, szeméből megigéző varázs árad. Szeret mások titkaiba, lelkébe belelátni, és erre is megvan a képessége, ugyanakkor saját titkait féltékenyen őrzi. Szereti, ha dicsérik, hízelegnek neki, igényli az elismerést és ezáltal befolyásolható is. Lényének materiális oldala mellett az okkultizmus iránt is különös vonzalmat táplál. Temperamentuma is nagyon bonyolult. Hol nemtörődöm, hol pedig lobbanékony, hajlamos a hirtelen haragra. Öntudatos és határozott. Büszke, néha egészen a beképzeltségig. Mindig a saját útján jár, kényszert, korlátozást nem tűr el. A csekélyebb képességű típus viszont határozatlanná válik, és ennek következtében vad csökönyössége durvaságban, gorombaságban nyilvánul meg.
Jó megismerő- és felismerő képessége van. Sokoldalú, termékeny, kitartó munkaerő. Kifejezésmódja szóban és írásban egyaránt világos, emlékezőtehetsége és ítélőképessége elsőrangú. A Skorpiót tartják általában a legönzőbb jelnek, mert célját szívós akarattal és erővel harcolja ki, mert képességeivel mások felett uralkodik. Pedig nem igazán önző, csak ismereteket, titokzatosságot halmoz, tekintélyre és elsőbbségre vágyik. Előjogaira féltékeny. Anyagi javait is odaadja, ha valóban szükség van rá, szellemi tulajdonát pedig kitárja, de csak azok előtt, akik nála alacsonyabb szinten állnak. Egy kis részt azonban mindig visszatart magának. Kettőssége miatt egyik oldalon önzése a kőszívűségig fokozódhat, míg a másik oldalon érzelmes és adakozó, éppúgy tud szeretni, mint gyűlölni.

Forrás - Internet
 

 

MÉRLEG karakter - szeptember 23. - október 22.

 

A Mérleg jegy szülötte intelligens, érzékeny, közlékeny, fogékony, erős az igazságérzete, ami a harmónia, az egyensúly megteremtésének az igényéből fakad. Általában nem kitartó. Tévedés lenne kijelenteni, hogy „Mérleg vagyok, kiegyensúlyozott vagyok”, inkább úgy kellene fogalmazni, hogy „egyensúlyra törekszem”. A Mérleg nem erőszakos vagy küzdő típus, habár neki is lehetnek dühkitörései. Minden tettében a tökéletességre törekszik, ami nála már egy kissé mánia, és ezáltal gyakran mesterkéltnek tűnik. Szeretetre méltó és udvarias, tapintatos és igen alkalmazkodó.
Akár egyetlen emberről, akár egy csoportról van szó, a Mérleg mindent megtesz, hogy végrehajtsa azt, amiről úgy gondolja, hogy elvárják tőle. A tökéletesség, ami kétélű fegyver, az extrovált Mérlegnél lehetőséget teremt, hogy az elvárásoknak megfelelően cselekedjék. Gyűlöli a kritikát. Igyekszik a lehető legjobban beilleszkedni a szerepébe.
Romantikus és jószívű. A Mérleg soha nem tolakodó, de hagyja, hogy kihasználják és elégedett ezzel. Tökéletesen tisztában van az egyéniségével, de bárki kér tőle valamit, teljes mértékben a rendelkezésére áll. Ne gondoljuk azonban róla, hogy gyenge ember. A Mérlegnek kiváló kritikai érzéke van, legalábbis pozitív értelemben. Szereti a külsőségeket, a jó ízlést, és nem teszi olyan ember kezébe a sorsát, aki nem osztozik a kedvteléseiben, ízlésében. Néha a Mérleg, pontosan az alkalmazkodása miatt, nem mondja el kritikai észrevételeit, hogy ne tegye tönkre a látszólagos harmóniát. Ez a viselkedése félreértésre adhat okot, sokszor azt állítják róla, hogy nincs egyénisége.
Egyik hibája, hogy a sokat emlegetett igazságérzete néha odáig fajul, hogy mániákusan felosztja a világot jókra és rosszakra. A kevésbé jó Mérlegek között sok sznobot találunk. Gyakran megesik, hogy a Mérleg nagy feneket kerít minden tettének, minden lehetőséget megpróbál előre elképzelni, hogy elkerülje a váratlan eseményeket. Mindezt persze a tökéletességre való törekvés jegyében teszi, ám az lesz az eredménye, hogy elsiklik a lényeg felett, és elveszteget egy csomó időt.
A tökéletesség iránti vágy másik gyenge pontja, illetve az, hogy sokszor érzi, nem felel meg annak, amit elvárnak tőle. Néhány Mérlegben ez rejtve marad, szorongás nélkül élnek, másokban azonban kisebbrendűségi érzést vált ki.
Láthatjuk, hogy egy rakás erény is jelentős hibákhoz vezethet, sebezhetővé téve e jegy szülötteit. Az érvényesülés iránti vágy arra sarkallja, hogy sok apró dologhoz fogjon, amelyeket azután nem fejez be. Nem szakosodik, állandóan arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt a külvilág és saját belső énje között. Ilyen körülmények között nagyon nehéz kompromisszum nélküli megoldásokat találni. Az ilyen típusú ember – különösen a nőkre jellemző – reménytelen elszántsággal keresi azt a személyt, aki őt kiegészíti. A „kiegészíteni” viszont olyan valakit jelent, aki felajánlja a testét és a lelkét, és megfelel az álmaiban elképzelt ideálnak. A férfiak a belső egyensúly hiányát nem ritkán evéssel vagy alkohollal próbálják ellensúlyozni.
A Mérleg igyekszik úgy cselekedni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, és ebbéli igyekezetében állandóan tesz-vesz, mindenkit foglalkoztat, a kívülálló számára idegesítő dolgokat művel. Ez a furcsa és gyakran következetlen viselkedés az oka, hogy felszínesnek tartják, holott megbízható, hűséges és becsületes. A Mérleggel szoros barátságot lehet kötni, ami akkor is fennmarad, ha nem tartjuk vele folyamatosan a kapcsolatot. A Mérleg romantikus és szentimentális, mégse várjunk tőle nagy szenvedélyeket! Nem arról van szó, hogy rideg vagy túlságosan nagy az önuralma, inkább a félelmek tartják vissza az érzelmi kitörésektől. Először a szemével szeret, azután az eszével és a szívével, legvégül a testével.
A Mérleg hiú. Elég egy kis tetszésnyilvánítás, egy pici hízelgés, és máris fejvesztve rohan oda, ahol ragyogni lehet. Különösen a nők nem gondolnak a gúnyos megjegyzésekre, ironikus mosolyokra, melyeket viselkedésük kivált. A negatív típusokban előfordulhatnak magamutogató személyek is, akik annyira erősen vágynak az elismerésre, hogy ennek érdekében képesek hazugságokat is kitalálni. Hogy ezt elkerülje, a Mérlegnek megállapodásra kellene jutnia először önmagával, azután a többiekkel is. Így nem keresné másokban azt, amit saját magában sem volt képes megtalálni.

Forrás - Internet

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'