SZŰZ karakter - augusztus 23. - szeptember 22.

 

A Szűz földjegy, tehát a realitások jele, egyéni vágyai és körülményei között egyensúlyozik. Állandóan figyel a külvilágra, számára érzelmi és értelmi vonatkozásban is kulcsszó a biztonságérzet. Mindig mindenre felkészül, a szkepszis olyannyira jellemzője e jegy szülötteinek, hogy egy igazi Szüzet szinte nem is lehet meglepni, legalábbis negatív értelemben nem: mindent előre belekalkulál az ügyeibe és a kapcsolataiba. Jellemző rá az erős kritikai érzék és az állandó készenlét, hogy a külvilág változásaira azonnal reagáljon. Nem szereti a nagy kalandokat, minden, ami bizonytalan, félelemmel tölti el: a Szűz folyvást attól fél, hogy nem tud uralkodni környezetén, hogy nem tudja birtokba venni az életét. Kitűnő diagnoszta és analitikus, szokás őt a „zodiákus leleplezője”-nek nevezni.
Erős kritikai érzéke miatt sok kellemetlensége adódhat azonban. Sokan pesszimistának, borúlátónak tartják. Pedig pesszimizmusa nem más, mint előrelátó szkepszis, amely bizonytalanságból fakad, Gyakorlati lény, az állatöv legintelligensebb jele, logikája éles, felfogóképessége gyors, kitartó, türelmes. Mint minden földjel, szereti a pénzt. Míg azonban a másik két földjel (Bak, Bika) a pénz és a tulajdon megszerzésére azért törekszik, mert biztonságát leli benne, addig a Szűz örül a vagyonnak.
A Szüzek állítólag érdemesek a hitelre. Már fellépésükkel, amely se nem félénk, se nem rámenős, lekötelezőek, bizalomra méltóak, elsősorban azért, mert nyíltak, nyugodtak, közlékenyek, kitűnő empátiaérzékük van, az ember nem is tételez fel róluk ennyi beleélő képességet. Minden biztonságra törekvésük mellett nem konvencionálisak. Nincsenek nehézségeik az érintkezésben. Ezen tulajdonságok összességét emberien melegnek nevezhetjük. A Szüzekhez bizalmunk van, miközben ők nem dörgölődznek senkihez, jóllehet emberileg nagyon intenzíven közelednek a másikhoz, mert a személyes beszélgetés és az egyénnel való találkozás a Szűz számára a legkedvezőbb emberek közötti konstellációt eredményezi. Csoportban is meggyőzőereje van. A Szűz-ember láthatóan megveti a tömeget. Talán ez az oka annak, hogy a Szüzeket önhittnek és arrogánsnak tartják, és némelyek még intoleránsnak is hatnak, habár bizonyíthatóan toleránsak.
A Szűz-férfi természetesen sokkal kevésbé teszi magát népszerűtlenné, mint társnője, amikor lényének megfelelően javakat és pénzt akar szerezni. Végső soron a férfitól azt várják el, hogy sikeresen működjön és tulajdonát gyarapítsa. Ha még ráadásul mindez elbűvölő módon történik, mint általában a Szűz-férfinél szokás, akkor mit is mondhatunk ellene? A negatív beállítás egyrészt irigységgel jár, másrészt a tulajdonból a tulajdonosra nézve adódó magatartásból következik. A Szűz-férfiak gyengeségei a jóindulatukban, melegszívűségükben és művészi hajlamukban keresendők, mert innen közvetlen út vezet ahhoz, hogy ingatagok, labilisak vagy épp csalók legyenek, vagy pedig azzá váljanak.
A Szűz-nő külső megjelenését közvetlenül az elnevezéséből lehetne levezetni. Inkább tartózkodó természetű, sőt néha félénk. Ez különösen akkor mutatkozik meg, amikor először találkozik vele az ember. Ha már megismerte őt a környezete, akkor nyílt és szívélyes barátság alakítható ki vele. A Szűznek van ékszere, de hogy viseli-e, az más kérdés: lehetséges, hogy az utánzatot veszi fel, és az értékes darab a széfben lapul. Nem fektet rá nagy súlyt, hogy mutogassa ékszereit és felvágjon velük, fontosabb számára a birtoklás tudata maga. Amit csinál, és különösképpen, ahogyan csinálja, azt a többi csillagkép nem ritkán megszokásból eredő fösvénységnek látja.

Forrás - Internet
 



OROSZLÁN karakter - július 23. - augusztus 22.

 

Az Oroszlán a végtelen sivatagok fejedelme, rettegett hatalmassága, az állatok királya. Az Oroszlán jegyű emberben is meg kell találnunk tehát a fejedelmi vonást, a királyi jelleget. És ez így is van.
Az Oroszlán férfias, pozitív, ősminősége meleg, száraz. Az Oroszlán a szétáradó erőkifejtésben találja meg kifejezését. Az én már elég fokozaton és tapasztalaton ment át, itt ébred teljes öntudatra, olyannyira, hogy az Oroszlánban az önérvényesítés, az én előtérbe helyezése, és a vele járó, bár még mindig normális hatások közt mozgó önösség és önzés válik öncéllá. Az Oroszlánban uralkodó Nap szétsugárzó erőivel különös módon keveredik össze ily módon a szeretet és az önösség e kettősége. Az Oroszlán jóságos, jóindulatú, melegszívű, mindig kész adakozni, de csak annak, aki megnyerte a rokonszenvét.
Hatalmas önérzet, egészséges, és természetes büszkeség tölti ki egész lényét. Meg is van győződve arról, hogy hivatott elfoglalni a legmagasabb helyeket, mert nemes, értékes tulajdonságokat kapott a természettől. Szinte kikényszeríti a tekintélytiszteletet, méltóságának elismerését. Fellépése biztos és imponáló. Cselekedeteiben is megnyilatkozik a hatalom érzése. Ha nem ő az elsőhegedűs, lehangolódik, és elégedetlenül morog. Szereti a reprezentációt, és nem tűri, ha szűk keretek közé szorítják, ha sokszor letorkolják és túlságosan megalázó életkörülményekbe kényszerítik. Ez összetöri a szívét és elkedvetleníti. A napfényt felhők takarják ilyenkor.
Bizonyos családfői gondoskodás is él benne. Nem elégíti ki már a szűkebb, családi kör, szélesebb, nagyobb körnek akar a középpontjában lenni. Figyelme az életörömök értékelésére is kiterjed. Szeret jól élni, de az örömökben másokat is részesít, gazdagon ellátja azokat, akik a megfelelő módon közelítenek hozzá és elismerik magasabban állónak. Az anyagi dolgokat azért becsüli, mert örömet szerezhetnek. Nem gyűjt, nem óv meg, hanem szétoszt és szétszór. De valahol ez is hiúságát legyezgeti, mert az Oroszlán hiú.
Mindenben nagyvonalú, tervei magasröptűek, messze ható változásokat indítanak útnak. Bátor és hidegvérű. Nem ijed meg az akadályoktól és a kockázattól. Cselekedeteit a megérzés, az intuíció, és nem a megfontolás vagy az ésszerűség irányítja. Magas ideálokat szeretne elérni és megvalósítani. Hajlamos a hevességre. Ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné, mérgében nem tudja, mit cselekszik. Képes egész lényét elborítani az indulat, szinte önkívületi állapotba kerül. Ilyenkor nem szabad ingerelni, rá kell hagyni mindent. Végső esetben még ölni is képes.
Természetes optimizmusa sok mindenen átsegíti. Mindenképpen olyan foglalkozás illik hozzá, ahol vezethet vagy reprezentálhat. Elképzelhetetlennek tartja a kudarcot. Nem törik le, nem csügged, hanem hozzálát, hogy a dolgot más oldalról fogja meg. Az Oroszlán szereti a szerencsejátékokat. Egyáltalán, szeret játszani, és ez jelzi, jó értelemben, hogy mindig gyerek marad. Optimizmusa a játékban is dominál. Bizonyos mértékig tartózkodó. Gyűjti az erőt, hogy alkalmasint teljes lendülettel vesse bele magát a dolgokba. A kellő pillanatban teljesítőképessége szinte határtalan. Amilyen gyorsan lelkessé válik, olyan gyorsan le is higgad. Könnyen megbocsát és felejt. Nem hoz elő régi történeteket, nem rágódik a múlton.
Kényszerrel és erőszakkal semmit nem lehet nála elérni. Szeretettel azonban mindent. Szíve puha, naiv és szeretetre éhes. Megtalálható benne az óriások jósága. Gondolatvilága mély és alkotó, de kissé nehézkes. Nála a gondolkodás az érzelmek, a fej a szív befolyása alatt áll. De agya jól fejlett, nagy teljesítőképességgel és szervezőkészséggel, ami a megfelelő behatások esetén akár tudományos aggyá válhat. Vidám természetű, szívesen barátkozik, szereti az élvezeteket. Mint barát, abszolút megbízható, ellenségeivel szemben pedig nagylelkű. Mindig nyílt és becsületes, együttérző, segítő. Mindenkiről jót tételez fel, míg csak a saját kárán nem tanul. Könnyen bele lehet látni. Komoly veszekedésektől, harcoktól távol tartja magát, és csak akkor avatkozik be, ha feltétlenül szükséges. Hátulról sosem támad. Ösztönösen kerül mindent, ami aljas.

Forrás - Internet

 

RÁK karakter -június 22. - július 22.

 

A vízjegy tartalmának hatása a lelki kifinomultság és az érzékenység. A Hold viszont erős befolyásolhatóságot és változásszeretetet idéz elő, ezért a Rák jegyű ember lelke mindig tárva-nyitva áll a külvilág benyomásai számára. Képes a legnagyobb lelkesedésből is pillanatok alatt lehangolódni. Az egész élete folytonos változás, de csak kívülről változó és szeszélyes, belül teljesen más ember. Alkalmazkodik ugyan az új körülményekhez, és beilleszkedik egy új helyzetbe, mégis lénye mélyén nemcsak feltétlenül határozott, hanem hihetetlen módon ellenálló is. Az engedékenység mutogatása, az örökös igent-mondás csak a legmélyebb, ösztönös belső hajthatatlanság láthatatlan védőburka. Kőkemény páncél takarja és védi benne a valódi értéket, a lényeget.
A Rák életét nagymértékben befolyásolja a rokonszenv és ellenszenv érzése, és előtérbe kerül nála a szeretet kérdése, melyben őserő él. A szeretet a Rák esetében még öncél. Szeretnie kell, mert ez a természete. Szeretetének legjellemzőbb kifejezése az anyai szeretet, másodsorban a családapa gondoskodó jósága. Önzés és önzetlenség keveredik benne, mert a Rák-ember a szeretett lényt teljesen azonosítja önmagával. Nagy erőfeszítésre, sőt önfeláldozásra is kész, ha övéinek érdekéről van szó, legyen az akár testi, lelki szükséglet, szűkebb körű életterének rendben tartása, konyhai teendők elvégzése. Számára a haza, az otthon, a család szeretete, és a róla való gondoskodás jelenti az életet.
Miként a víznél hullámhegy váltja a hullámvölgyet, úgy a vízjegyű Rák embernek is ugyanebben a ritmusban folyik le az egész élete. De a vízjegynek van egy egészen különleges, rendkívül értékes tulajdonsága is, az intuíció, a megmagyarázhatatlan megérzési képesség. Ezért vannak ösztönös megérzései a Rák jegyű embernek is, melyekkel belelát más emberek koponyájába, szíve legrejtettebb zugába, meglátja terveit, szándékait, kiolvassa gondolatait. Ez az adottság képessé teszi arra, hogy megtalálja a helyes utat, a megfelelő módot céljai elérésére.
A Rák értelmi-szellemi érdeklődése a távoli dolgok, messzeségek felé fordul. A képzelet világában éli át azt, amit a valóságban nem érhet el. Ragaszkodása és feladatai a maga szűkebb köréhez kötik, de vágya az utazás, a tenger, amely a maga határtalanságában a legélesebb ellentét a szűk környezettel szemben. Viszont ha vágyai valóra válnak, és távol kerül az otthonától, hazájától, akkor senki nincs, aki olyan erős honvágyat érezne, mint a Rák.
A Rák befogadó típus: mindig új alkalmakat keres, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, tanuljon, és az elsajátítottakat eredményesen alkalmazza. Minden dolgot gyakorlati felhasználási értéke szerint becsül. Puha, meleg otthona ugyanakkor tele van csecsebecsékkel, szekrényei pedig kacatokkal, felesleges holmikkal. Semmit sem akar eldobni, mert minden értékes lehet számára.
A Rák típus szívesen veszi, ha dicsérik, de ugyanakkor szégyenlősnek mutatja magát. Sokat ad mások bírálatára, látszólagos nagy önérzete titkos gyengeségének túlkompenzálása. Minden Rák ember fél attól, hogy nevetséges helyzetbe kerülhet. Meg van győződve arról, hogy embertársainak szükségük van rá, önmaga azonban sosem ajánlkozik, hanem elvárja, hogy meghívják. Sokszor keresi a kibeszélési lehetőségeket, és ha talál egy megfelelő partnert erre, akkor nyíltszívű. Szívesen köt barátságokat, de szereti a csendet és a visszavonultságot, kerüli a feltűnést.
Egész életében szoros összeköttetésben áll szüleivel, testvéreivel, rokonaival. Ha messzire kell távoznia, honvágy gyötri. Kell neki a változatosság, de mindig visszatér. A gyakorlatias dolgokhoz van érzéke, de a realitásokhoz nincs. Takarékos típus, mégis néha szétfolyik kezéből a vagyon. Az élettel szemben kevés igénye van, de a tökéletlenebb Rák típusnál ez elfajulhat. Ellustul, elpuhul, elkényelmesedik. Lelki egyenetlensége testi panaszokban is megnyilatkozik. Nyugodt, tartózkodó, tűrő típus, de nem közömbös. Részt vesz a világ dolgaiban, csak a kezdeményezést nem ragadja magához. Sokszor önállótlanná válik, hagyja magát sodorni az árral. Egyetlen kivétel az otthona. Ott ő uralkodik. Könnyen bele tudja helyezni magát más ember lelkivilágába, együtt érző. Képes beleélni magát bármibe, legyen az művészet, szív, szellem vagy anyag.

Forrás - Internet

 

IKREK karakter - május 21. - június 21.

 

Tevékenysége mindig lendületes, és a külvilág felé fordul. Minden energiájával arra törekszik. Hogy érdeklődésével mindazt megközelíthesse, ami elérhető, megismerhető. Mindig az új, az ismeretlen érdekli, de mindig csak egy bizonyos fokig. Nem a dolgok lényegét akarja feltárni, beleásni magát egy ismeretanyag legmélyére, inkább megelégszik azzal, hogy tudomást szerezzen róluk, illetve kapcsolatteremtő és közvetítő képességével hírt adjon róluk másoknak.

A jegy elnevezésében és jelében is ott rejlik a kettősség, mely az Ikrek jegyében születettek jellemére is rányomja a bélyegét kettős, dupla tulajdonságok formájában. Az ilyen emberben két lélek lakozik, melyek – akár a rossz szomszédok – állandó harcban állnak egymással. Ezt a kettősséget az is mutatja, hogy érdeklődésük rendkívül szerteágazó, tevékenységük is mindig több irányba mutat. Még nagyban beszélnek valamiről, miközben gyakran már valami egészen máson jár az eszük. Lelkükben egyszerre többféle világszemlélet, eszme is természetes, magától értetődő módon megfér egymás mellett.
Az Ikrek éles ésszel, gyors gondolkodással, világos értelemmel rendelkezik. A legkülönbözőbb helyzetekben képes magát azonnal kiismerni. Kitűnő a logikája, könnyen tanul, amit aztán később sem felejt el. Az intuíciós készsége is remek. Ezért a sok előnyért viszont azzal fizet, hogy érzelmi téren legtöbbször gyenge lábakon áll. Az ész embere, így a dolgokat csupán ebből a szemszögből képes vizsgálni.
Az Ikrek simulékony, alkalmazkodó és ügyes, ezáltal remek közvetítő. De csak egy darabig lehet rá számítani, hajlamos aztán csapongóvá, felületessé, megbízhatatlanná válni. Számára a külcsín az első. Intellektuális képességeihez ritkán társul lelki, szellemi mélység. A lényeg maga általában nem érdekli, csak az út és az eszköz, melynek révén célhoz érhet. Mindent tudni akar, de anélkül, hogy kutatná az okokat és az összefüggéseket. Gyakran nem látja meg a valódi értékeket. Az Ikrek beszél, ír vitatkozik, mérlegel, érveket gyűjt, de nem foglal állást.
Sok bajnak a meggondolatlan cselekvés, valamint a kitartás hiánya a forrása az életében. Ugyanakkor ennek köszönheti azt is, hogy a problémákon gyorsan túlteszi magát, anélkül, hogy nagyobb lelki megrázkódtatás érné. Mindez viszont bizonytalanságot, esetleg félelemérzetet, aggodalmaskodást, túlfeszített idegállapotot is magával hozhat nála. Az Ikrek számára talán ezért is életfeltétel a mozgás. Nyugtalan, megállásra képtelen ember, de sokoldalúságának is ez a mozgatórugója. Folyton kapcsolatokat „épít”, melyeket később ügyesen fel is használ. Remek író, kiváló szónok, ügyes kereskedő lehet, aki élvezi a sok utazással járó munkát. Ugyanakkor ingerlékeny, könnyen méregbe gurul, de ugyanolyan gyorsan meg is nyugszik. Meg lehet vele értetni, ha hibát követett el, és hajlandó azt jóvá is tenni.
A „rossz” Ikrek rendkívül idegesítő tud lenni folytonos beszédével, ravaszkodásával, hazudozásával. Az ilyen ember szenzációéhes, mindenbe beleüti az orrát, gátlástalanul beleszól olyan dolgokba, amikhez semmi köze: nem ismer tekintélyt, semmi sem szent előtte. Meg van győződve arról, hogy mindent ő tud a legjobban, hogy tévedhetetlen, holott igazán nem ért semmihez. De még az ilyen típus sem rosszakaratú, nem akar bántani senkit, sőt lehet, hogy épp segíteni szeretne, de alkalmatlan rá.
A jó hatások alatt álló Ikrek ezzel szemben intellektuális beállítottságú, rokonszenves, jártas a művészetekben, türelmes, tapintatos, szellemes lény, aki szereti az embereket. Mindegyikükben van valami különcködésre való hajlam, extravagancia.
A kettősség, mely az Ikreket jellemzi, sok jellemvonásukban felfedezhető. Sokszor bőkezű és adakozó, majd pillanatok alatt válik rendkívül önzővé. Fűt-fát megígér, de ha ígéreteit be kell váltania, visszatáncol. Ha adakozik, nem önzetlenségből, szeretetből teszi, hanem valamilyen ellenszolgáltatás reményében. Emberszeretete gyakorta nagy szavakban nyilvánul meg, de tettekben már nem juttatja kifejezésre. Úgy képzeli, ha valamit megért, azt egyúttal birtokba is vette. Ha felfogja a világ dolgait, már övé a világ is. Hogy az értelemmel megközelíthető dolgokon túl is léteznek megismerhető

Forrás - Internet

 

BIKA karakter - április 20. - május 20.

 

A szabad és szép természetet senki sem tudja jobban szeretni, élvezni, megbecsülni, mint a Bika. A természet mint valóság, mint anyag jelentkezik és értékelődik nála. Egész élete realitások között folyik le, hiszen realitás számára minden: emberek, fák, állatok, házak, szokások, környezet. Rendkívüli módon képes ragaszkodni hozzájuk, akár rabjává is válhat hozzájuk fűződő érzelmeinek. Ha egyszer valamit vagy valakit szívébe zárt, az onnan többé aligha kerül ki. 

A Bika nehezen tanul. Mindent pontról pontra meg kell néznie, mérlegelnie kell, és aztán meg kell emésztenie, meg kell értenie, sajátjává kell tennie. Újabb és újabb igazságokat, tulajdonságokat, újdonságokat a már színültig telt koponyában nem könnyű elhelyezni. Amit viszont egyszer megtanult, azt senki nem sajátítja el olyan jól és alaposan, mint ő.
Ugyanakkor nincs még egy csillagjegy, amely olyan kétségbeesett nehézkességgel és konok elszántsággal állna ellent az új dolgoknak, mint a Bika. A konzervatív világ megszemélyesítője. Alapjában véve helytelen azt állítani róla, hogy dogmatikus, mert aki dogmatikus, az már valahogyan teoretikus is. Az igazi Bikától azonban semmi sem áll messzebb, mint éppen a teória, az elmélet. A már egyszer megszerzett állásponthoz való feltétlen ragaszkodása abból adódik csupán, hogy a gyors állásfoglalás vagy döntéshozatal nem az ő tempójához illeszkedik.
A Bika rendkívül alapos, addig nem nyugszik, amíg célját el nem éri. Emellett nagyon gyakorlatias típus is: az anyag minden titkát ismeri a maga valóságában, és általában ellensége minden elméletnek, feltevésnek. Materialista szemléletmódjából adódóan született jó evő és ivó, noha főleg a minőségre helyezi a hangsúlyt. Igazi ínyenc, de a mennyiséget sem veti meg. A Bika földies jegy. Rendkívüli módon értékeli a tulajdont, a vagyont, az élvezeteket, mindent, ami az anyaggal összefüggésben van.
A Bika jegyben született ember nyugodt, barátságos, békés, kitartó és szívós. Annyira higgadt, hogy cselekvés előtt a legalaposabban megfontol mindent, és ez a tevékenysége annyira leköti a gondolatvilágát, hogy újdonságok befogadására alig marad hely a szívében. Nem akar előtérbe kerülni, de lehet rá számítani. Higgadt, nyugodt, két lábon áll a földön, és biztosan áll rajta. Lassan, de biztosan halad az útján, és van türelme és kitartása is ahhoz, hogy végül célba érjen. Ráillik a közmondás: lassú víz partot mos.
Közismert a Bika hűsége, ami szintén leginkább a megszerzett pozíciókhoz való görcsös ragaszkodásában lel magyarázatot. Teljesen és maradéktalanul adja át egy embernek, vagy egy tannak, egy elképzelésnek, egy világnézetnek… Ezt jó esetben határozott jellemnek, erős akaratnak, szívós kitartásnak és kemény önuralomnak látja a környezete. A tökéletlenebb vagy kisiklott típusban viszont ugyanezek a nemes jellemvonások merev mozdulatlanságnak, dacnak, cselekvésképtelenségnek tűnhetnek. Az ilyen ember makacs, akaratos, keményfejű. Véleményét, eszmevilágát maga sem képes megváltoztatni. Itt hiába minden rábeszélő művészet, ravaszság, csel, a „rossz” Bika hajthatatlan és befolyásolhatatlan.
Alapvetően jóindulatú, ám ha felbosszantják, elveszíti az önuralmát, és „öklel”. Igen nagy az igazságérzete. Ha valaki bevallja előtte a hibáját, tévedését, nyomban megbocsát, de aki kertel, azzal szemben bizalmatlanná válik, aki pedig hazudik vagy letagad valamit, annak vége a szemében, nem tudja a hamisságát többé elfelejteni.
A lelke mélyén általában minden Bika gyermekien naiv. Kedveli a kis örömöket, szereti a csinos otthont. Nem is csábítja a nagyváros zaja, kitűnően megél vidéken is, hiszen minden vágya a föld, amit megművelhet, a kert, a gyümölcsös.

Forrás - Internet


 

KOS Karakter ~ március 21. - április 19.

 

A Kos rámenős, semmitől sem fél. Harcos, aki az életben egyedül birkózik meg minden nehézséggel, nemcsak a sajátjával, hanem embertársaiéval is. 
Alkotó típus: mielőtt bárki észbe kapna, ő már el is vállalta a feladatot. A Kosnál azonban ez semmiképp sem elhamarkodottság. Amit tesz, és ahogyan teszi, az a legtöbbször átgondolt és gondos tervezésről árulkodik. Szervező tehetsége talán a legerősebb tulajdonsága. Nincs olyan feladat, amit a Kos szervezőkészségével ne tudna megvalósítani. Jellemének alapvonása, hogy bármihez, amivel szembetalálkozik, megpróbál alkotó módon viszonyulni.
A Kos számára a rend nem üres szó, hanem tény, amely életének minden területét áthatja. Ne csodálkozzunk például, ha a lakás minden óráját másodpercre pontosan beállítja, hogy mindegyik egységes időt mutasson. Ezt főként nem a pontosság, hanem a rend igényéből teszi.
A Kosok hosszú távra terveznek. Ritka, velük született tehetségük van az idő pontos beosztására. Senki sem képes az erőit jobban beosztani, mint a Kos, így minden szervezetten, egyenletesen zajlik körülötte. Ahol jelen van, ott ő a motor. Ő mozgatja a dolgokat. A leállás a Kos számára halálos. Neki mindig előre kell mennie, és ha egyszer visszaesést észlel, akkor rögtön újra kezdi. Még akkor is, amikor sétálni megy, mindig szívesen jár be új utakat. Elképzelhetetlen számára, hogy csakúgy, céltalanul meneteljen, mindig van valamilyen cél, amit kitűz maga elé.
Minthogy a Kosnak van önfegyelme, szüksége van arra, hogy rendet tartson, és azt másoktól is megkívánja. Csak egy csillagjegyet ismerünk még – a Bakot –, amely ilyen kitartással és mindig új kedvvel közeledik a problémához. A Kosnak ugyanakkor egészen más motívumai vannak, mint a Baknak. Mint vezető, erkölcsileg kötelezőnek tartja, hogy az övéivel szoros közelségben alakítsa ki az életét. Míg a Bakot nagyon súlyos anyagi motivációs ösztönzések bírják rá, hogy mindig újra felvegye a harcot és újból előrelépjen, addig a Kos inkább ideális okokból teszi mindezt.
A Kosok – a férfiak és a nők egyaránt – született vezetők. Ámbár minden Tűz-jel (Nyilas, Kos Oroszlán) vezető egyéniség, a Kos stílusa azonban teljesen egyedi: vezetőként a csoportjával tart, velük küzd és velük örül, példájával mindig előttük jár. Mindent, amit másoktól kíván, magától is elvárja, sőt nála ez sokszor az önfeláldozásig is elmehet. Főnök szerepben nyílt, világos, röviden határoz, és csak tettekkel lehet meggyőzni.
A Kos a társaság szemében nem számít bonyolult embernek. Távol állnak tőle a szélsőséges érzelmi kifejezések, a nagy gesztusok, az átvitt jelentéstartalmak. Cikkcakkot nem ismer, nála csak egyenes vonalak léteznek. Erős ösztönű személyiség, uralkodó jellemmel. Amiről a Nyilas beszél, azt a Kos valóra is váltja. A Kos a csillagjelek között – ezt a vizsgálatok is kimutatták – mégis a legrokonszenvesebbek közé tartozik. Nyugalma és higgadt fellépése építően hat a társaságra, a csoportra, amiben mozog. Nemcsak mert biztonságot ad a többieknek, hanem mert rendkívül kitartó is.
A Kos segítőkész, de a maga módján teszi, ami embertársai számára mindenképpen feltűnő. Magatartása egyesek számára kifejezetten kellemes, mások számára viszont érthetetlen vagy gyakran akár sértő is lehet. A Kos ugyanis emberséges cselekedetei mellett is közönyös, semleges arcát mutatja a külvilág felé. Bizonyos esetekben ez azért lehet kellemes az érintettnek, mert nem kell magát szégyellnie. A Kos a szociális, jótékony cselekedetet is kihívó gesztus nélkül viszi végbe, anélkül, hogy köszönetet várna érte, vagy az abban részesülőt örökre lekötelezné. Szomorú alkalmakkor viszont, amikor valamilyen érzelmi megnyilvánulást várna tőle az ember, ugyanez a semleges, hűvös tartás az érzéketlenség látszatát keltheti. Aki azonban ismeri, tudja, hogy viselkedése mögött a másik iránti tisztelet húzódik meg: épphogy arról van szó, hogy nem szeretne belegázolni a másik lelki világába.
Fáradhatatlan tettvágya okán a Kost gyakran „hajcsárnak” tartják. A Kos társasága ezért nem való gyenge idegzetűeknek, hiszen ha valami nem tetszik neki, könnyen dühbe gurul, emellett pedig kemény követeléseket támaszt környezetével szemben, és hajlamos makacs, dacos, valamint a zsarnokságig türelmetlen ember képét mutatni.

Forrás - Internet
 
 
Csillagjegyek színei

Több közük van egymáshoz a színeknek és a tizenkét csillagjegynek, mint gondolnánk.
Valamennyi jegyhez tartozik olyan szín, amely a legtöbb erőt, kisugárzást, szépséget és elégedettséget hozza ki a jegy szülöttéből. 

Kos - Vörös – a szerelem és temperamentum színe. Hiszen a Kos szenvedélyes, keresi a kalandot és a kihívást. Vonzó: a Szűz világoszöldje. Ugyanis a Szűz földön jár, ezért jól kiegészítik egymást a Kossal. Kedvezőtlen: a Bak kékeslilája. A Bak gyűlöli a meglepetéseket, ellentétben a spontán Kossal. 

Bika - Vérnarancs – a tűz és a féltékenység színe. A Bika szeret birtokolni, és könnyen érezi úgy, hogy elhanyagolják. Viszont hűséggel, megbízhatósággal és türelemmel jutalmazza a partnerét. Vonzó: a Bak kékeslilája. A Bak karriervágya jól egészíti ki a bika temperamentumát. Kedvezőtlen: a Skorpió kékje – a Skorpió is igen féltékeny. 

Ikrek - Narancsszín – az energia a színe. Éppen a szeles Ikrekhez való. Az Iker bármihez nyúl, arany lesz belőle. Viszont az érzelmektől és a szoros kötődéstől irtózik. Vonzó: a Mérleg sötétzöldje, mivel kiegyensúlyozza. Kedvezőtlen: a Halak pirosas lilája. Az Ikrek jegyében született gyakran megy el a lehetősége határáig. 

Rák - Sárgásnarancs – a gondoskodás és az oltalom színe. A Rák szívesen zárkózik el a külvilágtól. Vonzó: a Halak pirosas lilája, és az ehhez kapcsolódó gyengédség, érzékenység, figyelem. Kedvezőtlen: a Nyilas királykékje. A Nyilas a kötöttségektől a szabadságba menekül, ami nehezen egyeztethető a Rákok otthonszeretetével. 

Oroszlán - Sárga – a Nap és az életöröm színe. Ez az öntudatos Oroszlán eleme. Aki olyan vonzó, hogy bárki szívesen táncol úgy, ahogy ő fütyül. Vonzó: a Nyilas királykékje. Mindketten nagyvonalúak és kalandvágyók. Kedvezőtlen: a Bak kékes lilája. Ugyanis a Bak, spórolós, viszont az Oroszlán, költekező. 

Szűz - Világoszöld – a tisztaság színe. A Szűz két lábbal a földön jár, gyakorlatias lélek. Csak olyan célokat tűz ki, amelyek megvalósíthatók. A rend boldoggá teszi, az életében nincs helye káosznak. Vonzó: a Bak kékes lilája, mindketten reálisak és megbízhatók. Kedvezőtlen: a Halak pirosas lilája. A praktikum összeütközik az álmodozással.  

Mérleg - Sötétzöld – az erdő, a nyugalom színe. Épp ez illik a Mérleghez, aki halk léptekkel halad a világban. Nála nincs veszekedés, ajtócsapkodás, ordítozás: ő a harmónia embere. Vonzó: a Vízöntő lilája – mindketten nyíltak és tisztelik a másikat. Kedvezőtlen: a Kos vöröse. A Kos szereti ütköztetni az eltérő nézeteket. A túlzottan alkalmazkodó partner nyomasztja. 

Skorpió - Kék – az életvidámság és a jókedv jellemzi a Skorpiót. Nagyon érzéki ember, aki partnerként szenvedélyes és odaadó. Viszont tökéletes egyetértést követel. Vonzó: a Rák sárgásnarancsa. Egyszerre nyújtanak egymásnak erőt és oltalmat. Kedvezőtlen: a Bika vérnarancsa. A Bikát idegesíti a Skorpió féltékenysége. 

Nyilas - Királykék – a merészség és kíváncsiság színe. Ez jellemző a Nyilasra, aki minden lehető helyre eljut és minden kihívásnak elébe áll. Nagy célok lelkesítik, és a részleteket másra hagyja. Vonzó: a Kos vöröse. Két hódító, aki tiszteli egymást. Kedvezőtlen: a Skorpió kékje. A Nyilas a szabadságot, a Skorpió a birtoklást vágyja. 

Bak - Kékeslila – a komolyság és tartózkodás színe. A Bak számító: akkor szeret, ha az jó befektetés. A befektetés előtt informálódik. Vonzó: a Szűz világoszöldje. A Szűzzel együtt céltudatos, miközben két lábbal áll a földön. Kedvezőtlen: a Rák sárgásnarancsa. A Rák szenved a bak hűvösségétől. 

Vízöntő - Lila – az önbizalom és a művészi tehetség színe. A Vízöntő szívesen független, ugyanakkor keresi a barátai közelségét. Egyszerre toleráns és tudálékos. Vonzó: az Ikrek narancsa. Összeköti őket a nyitottság és jó kapcsolatteremtés. Kedvezőtlen: a lila és az Oroszlán sárgája üti egymást, mert mindketten csodálatra áhítoznak. 

Halak – Pirosas lila – a gyengédség és romantika színe. A Halak ugyanis érzékeny lélek, aki nagy szerelemről álmodozik. Gyakran fogja meg az ezoterika és a vallás. Vonzó: a Rák sárgásnarancsa. Tőle megkaphatja az otthonosság érzését. Kedvezőtlen: a Skorpió kékje. A Skorpió hatalmaskodásával szemben a Halak védtelen.

Forrás - Internet
 


  Hölgyek és a párkapcsolat


Kos kisasszony, az energiabomba
 

A Kos jegyű nő kirobbanó temperamentummal megáldott, igazi tavaszi szülött, akinek energiái szinte kifogyhatatlanok. Amellett, hogy rendkívül kezdeményező típus, tervei megvalósításának kezdetén lelkes, és általában egy darabig kitartó is, ám legtöbbször nem marad ereje, kedve a sikeres befejezésre, mert már egy újabb célért lelkesedik. A szerelemben is hasonlóan viselkedik: hajlamos arra, hogy a kezdeti izzó fellángolás után szinte nyomtalanul eltűnjön, kilépjen a kapcsolatból, és másik férfiért rajongjon. Kos kisasszony harmonikus párkapcsolatban élhet az Oroszlán, a Nyilas vagy a Halak jegyében született urasággal, a többi jegy szülöttével viszont nem biztos, hogy zökkenőmentes lesz az élete.


A művészetért rajongó Bika
 

A művészetrajongó, kifinomult ízlésű, kényelemszerető és az élet élvezeteit különös módon kedvelő Bika hölgy romantikus lélek. Szereti a hangulatos vacsorákat, a holdfényes tengerparti sétákat, az ínyencségeket. Megjelenése, lakásának berendezése mindig ízléses, szereti a drága, fényűző holmikat. Természete nyugodt, sosem kapkod, mindig megfontoltan cselekszik. A munkában szorgalmas és kitartó.

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki szeretné megváltoztatni valamelyik tulajdonságát, a tetteit befolyásolni, esetleg egy vita során sarokba szorítani a Bika szülöttet. Kemény dühkitörésre, hirtelen haragú válaszlépésre számíthat. A Bika csökönyös, és álláspontjától szinte eltántoríthatatlan. Haragja viszont hamar elszáll, és gyorsan jókedvre derül. Ideális partnere a Bak, a Rák, a Skorpió, érdemes elkerülnie viszont a Vízöntő és a Kos férfiakat.


Társaságkedvelő Ikrek
 

Az Ikrek jegyében született hölgyek képtelenek a hosszabb időn át tartó egyedüllétre, a magányos életre, mert alapszükségletük a társaság. Folyton arra törekszenek, hogy valamit tevékenykedjenek, és emberek vegyék őket körül. Az Ikrek hölgy természete általában vidám, könnyed, de gyakran könnyelmű és állhatatlan is. Kapcsolataiban éppen ezért sokszor megjelenik a harmadik fél is. Szeret hódítani, flörtölni, ágyba bújni a partnerével, a hűség viszont nem tartozik a jellemző tulajdonságai közé... Az Ikrek nő jó kapcsolatban élhet a Mérleg férfival, esetleg a Vízöntővel. A Bika férfi mellett is jól érezheti magát, de esetükben a tartós kapcsolat, a házasság szinte kizárt.


A Rák férjhez akar menni
 

Rák kisasszony igazi korán férjhez menő típus, életét minél hamarabb hozzákötné a szeretett férfihez. Életeleme a család, a gyermeknevelés, vágyai netovábbja a meghitt, közös otthon. Hajlamos túlzásba is vinni az ezekkel kapcsolatos tevékenységeit és így zárkózottá válni. Kiváló kapcsolata lehet a Skorpióval, kerülje viszont a Bika és az Ikrek jegyű férfiakat.


A büszke Oroszlán
 

Az Oroszlán nő büszke, és vonzzák az élet szépségei. Azt mondják róla, hogy kitűnő barát, mert évtizedeken át is kitart azok mellett, akiket valaha megkedvelt. Nem mondható jó emberismerőnek, így viszonylag gyakran előfordul nála, hogy rosszul választ. Ráadásul hajlamos a gyors házasodásra is, így elmondható, hogy az Oroszlán a bontóperek igazi bajnoka. Kellemes kapcsolatba kerülhet a Kos és a Nyilas jegyek szülötteivel, feltétlen kerülje viszont a Bikával, az Ikrekkel, a Rákkal kialakítandó nexust.


Puritán és igényes Szűz
 

A precíz, ügyes kezű, harmóniát kedvelő, puritán Szűz igényes nemcsak másokkal, hanem önmagával szemben is. Intelligenciája folytán a családi élet, a háztartás teendői általában nem elégítik ki, szüksége van a sikeres szakmai karrierre is. Szigorú elveit, puritán életfelfogását sokan tévesen a kicsinyességgel, a vaskalapossággal azonosítják. Bak és Bika férfipartnerrel élhet ideális kapcsolatban. A Vízöntővel rövid kapcsolatnál, egyéjszakás kalandnál feltehetően nem futja többre, a Mérleggel, a Skorpióval pedig kifejezetten kellemetlen volna együtt élnie.


A Mérleg kitűnő feleség, jó anya
 

A Mérleg nő az asztrológusok szerint kitűnő feleség, élete a férje körül összpontosul – néha olyan mértékben, hogy gyermekeinek meg kell elégedniük szívében a második hellyel. Anyai ösztöneit legyőzik a férje iránti szeretet hullámai. A Mérleg nők kitűnően, hosszan tartó kapcsolatban élhetnek az Oroszlán és a Vízöntő férfivel. Feltétlen kerülendő azonban például a Kossal létrehozandó kapcsolat.


A szigorú Skorpió
 

A Skorpió hölgyek nehezen tudnak bensőséges, hosszantartó kapcsolatot kialakítani, mert hajlamosak a szigorra, és nehezen nézik el mások gyengeségeit. A jegy szerencsétlensége, hogy szülöttei nagyon gyakran kötődnek náluk gyengébb jellemű férfiakhoz, és ez csak fokozza a gondokat. A Skorpió nőből ugyanis az ilyen kapcsolat a legrosszabb tulajdonságait – a csípős véleménynyilvánítást, kötözködő hajlamát – hozzák elő. A Skorpió hölgy szenvedélyes szerető, aki rendkívül féltékeny, mert fenntartások nélkül birtokolni akarja az általa szeretett férfit. Ha hazugságon kapja a partnerét, vagy az megbántja őt, akkor nem sokat tétovázik, hanem gyorsan odébbáll. Reményteli, jó kapcsolata lehet egy Skorpió férfival vagy Rák partnerrel, a Bak férfi is szóba jöhet egy tartós kapcsolatban, ám ebben az esetben még sokat kell dolgozni azon, hogy elsimuljanak közöttük az ellentétek. Óvakodjon viszont a Bika, az Ikrek, a Kos közeledésétől.


Őszinte és nyílt a Nyilas
 

A nyitott, őszinte Nyilas jegyűnek számolnia kell azzal, hogy ezeket a tulajdonságait némely férfiak olykor félreértelmezik, és nyílt szexuális közeledésként értékelik. Ha ez több alkalommal is megtörténik Nyilas kisasszonnyal, lehet, hogy visszahúzódóvá, sértődötté teszi a kudarc, és hajlamossá válik arra, hogy rövid távú kapcsolatokba meneküljön. Számára az ideális pár az olyan férfi, aki nem veszi rossznéven, ha kedvese rámosolyog valakire, aki türelmes, és szíve hölgyét eléggé szereti ahhoz, hogy elfogadja olyannak, amilyen, nem akarja megváltoztatni párja alapvető tulajdonságait. A Nyilas nő számára ideális kapcsolatot kínálhat a Kos, az Oroszlán, a Mérleg jegyben született férfi.


A Bakot ki kell érdemelni
 

A Bak jegyében született hölgyek csak látszatra ridegek, visszautasítók, a valóságban igen mély érzelmek lakoznak bennük, erősen vonzódnak párjukhoz. Persze csupán ahhoz a férfihez, akit erre méltónak tartanak. Ehhez pedig az szükséges, hogy párja olyan belső értékeket – intelligenciát, toleranciát, hűséget, őszinteséget – tudjon felmutatni, amelyek miatt a Bak jegyű hölgy képes felnézni rá. Ezeken a kiváló tulajdonságokat minden esetben értékeli és viszonozza is a saját értékes jellemvonásaival. A Bak nő ideális partnere a nyugodt, kiegyensúlyozott, ám az élet gyönyörűségeit igencsak értékelni képes Bika. Boldog, harmóniában élő pár válhat belőlük, amelynek tagjai hosszú éveken keresztül képesek megbecsülni és megtartani egymás társaságát. Jó párost alkothat a Bak nő és Szűz jegyű férfi is, az Ikrek, a Mérleg, a Nyilas viszont megkeserítheti az életét.


Vízöntő – a hasonlóság boldogít
 

A Vízöntő nőnek olyan párt kell találnia, akinek az övéhez nagyon hasonló a felfogása, az életszemlélete. Olyan férfira van szüksége, aki megérti a nő önállósági törekvéseit, a változások, újdonságok iránti rajongását. Ideális társa egy másik Vízöntő lehet, de az Ikrek, a Mérleg is illik hozzá. Kerülje azonban a Halakat, a Bikát, a Rákot, mert a kapcsolat megkeserítheti mindkettőjük életét.


Érzelmi biztonságot kereső Halak
 

A gyengéd, kedvességgel alaposan megáldott Halak jegyű hölgy előnyös külsejét igyekszik felhasználni párkapcsolatainak sikerre vitelében. Tartós, harmonikus kapcsolatra akkor számíthat, ha olyan partnert talál, aki érzelmileg erősen kötődik hozzá, toleráns, és szeretetével érzelmi biztonságot teremt a párjának. Ideális partnere a Skorpió és a Rák. A Bakkal is kiépíthet életre szóló kapcsolatot, de annak az alapja inkább a barátság, mint a szerelem lesz. 

Forrás-Internet

 
Csillagjegyek édesanyái
 

Kos 
A Kos anyuka eléggé energikus ember, képes arra, hogy egész nap szórakoztassa gyermekét. Jó programokat talál ki számára, és partner a játékban. A „kisfiús játékok sem idegenek tőle, mint a focizás vagy önvédelmi sportok. Gyakran közös sportot művel gyermekével, így sporttársak is lehetnek egyben.

Akkortól teljesedik ki igazán a Kos anyuka, amikor a gyerek három-négy éves lesz, s már partnernek tekinthető a szabadidős tevékenységekben.

A kos anyát, az energiája nagyszerűen alkalmassá teszi arra, hogy aktív gyerekeket neveljen. Osztozik a gyerekek lelkesedésében, minden új dolog iránt, amivel a világ és saját maguk felfedezése során találkoznak. A példája beléjük neveli a bátorságot, büszkeséget, illetve a az önbizalmat, amire a sikerekhez szükség van.

Meglehetősen őszinte minden érzésével kapcsolatban, ami a gyerekeit is ugyan erre ösztönzi, bár ők időnként jobban szeretnék, ha nem lennének mindig olyan szókimondóak.

Hajlamos lehet minden energiáját a gyerekeire áldozni, ami azonban nem tanácsos. A túl sok anyai buzgalom és intim kapcsolat árthat a gyerek természetes fejlődésének, mert később, amikor a gyerek a saját életét éli a világban, túlzott lehet az anyai jelenlét a tudatalattiban. Néhány gyerekével kapcsolatban, pedig végtelen türelemre lesz szüksége.


Bika 
A Bika anyuka lelkiismeretes a gyermekgondozásban, tökéletesen biztosítja azokat a feltételeket, amelyek a gyermek fejlődését a legjobban szolgálják. Emellett szilárd, megbízható alapot kínál a gyermeknek, mindig lehet rá számítani. Ám igaz, hogy nagyon erőteljesen magához köti őt. Fontos, hogy a túlféltés ne jelenjen meg a kapcsolatban, hiszen a gyereknek szüksége van az önállóságra is!

Anyaként a Bika gyengéd, de oda figyel a gyerekei minden kívánságára. Sokat taníthat nekik az anyagi értékekről és hagyományokról, ami hasznosak lesznek, bármilyen területet választanak is. A legnagyobb érzékenységről, érzelmekről és támogatásról tesz bizonyságot, ami a gyerekeit illeti, esztétikus környezetet teremt számukra, és megtanítja nekik a szeretet és a szépség értékét is. Ugyanakkor az a veszély fenyegetheti, hogy túlzásba viszi a birtoklást, szentimentális és lusta lesz.

Ha magáénak vallja a materialista életszemléletet, akkor nem lesz hajlandó senkinek átengedni a gyerekeiről való gondoskodás feladatát, és túlzottan rájuk akaszkodik. Arra is van esély, hogy annyira konzervatív gondolkodásúvá válik, ami már nem veszélyezteti a gyerekeivel való kommunikációt. Ennek az lehet az oka, hogy túl lassú a mai fiatalokhoz képest, jobban tenné, ha beismerné, hogy nem tudja tartani velük a lépést, és barátságosan megkérné a fiatalokat, hogy Ők lassítsanak.

Oda kell figyelnie, nehogy elveszítse a gyerekei tiszteletét azzal, hogy rájuk erőlteti a saját anyagi értékrendjét, amíg Ők arra vágynak, hogy nagyobb más módon hagyjanak nyomot a világban.


Ikrek 
Az Ikrek anyuka jó beszélgetőpartner, bár tudása néha felületes lehet. A gyerek a gondjait mindig meg tudja beszélni vele. Elegendő szabadságot és mozgásteret enged neki, így megfelelően tud fejlődni, s megtapasztalhatja önállóságát.

Remek partner a szabadidős tevékenységekben, szívesen megy a gyerekkel kiállításra, színházba, moziba. Figyelme néha szétszórt, így megtörténhet, hogy pont akkor nem számíthat rá csemetéje, amikor valóban szükség lenne a problémák megbeszélésére.

Az Ikrek jegyben született nők, nem mindig vágynak az anyaságra, de ha egyszer elhatározzák magukat, akkor nagyon gondoskodó, szerető szülők lesznek. Akkor a legjobb anya a gyerekeinek, ha már elérték azt a kort, amikor tudd velük kommunikálni, és teljesen megértik, amit értük tesz.

Könnyen össze lehet zavarodva, hogy mik is a pelenkás korúak igényei, de ha egyszer megtanulnak teljesen beszélni, magukat kifejezni, akkor nagy segítségükre lehet a fejlődésükben. Mivel kevésre tartja az érzelmeket, a gyerekek szenvedhetnek időnként a szeretet hiányától, kivéve, ha az anya törődik azzal, hogy mit jelent a teljes fejlődés.

Azokban az esetekben, amikor nem a legodaadóbb anya, akkor is azért van ez, mert éppen egy másik elkötelezettsége van, ígérete foglalja le minden idejét. Jó példát nyújt a gyerekeinek a logikus gondolkodásával és a jó kommunikációs szokásaival.

Rák 
Rendkívül lelkiismeretesen gondozza a gyereket, odafigyel rá, nagyon empatikus. Mindig rendelkezésre áll, hiszen ő azért van a világon, hogy anya legyen, s gyermekének éljen. Élethivatásának tekinti az anyaságot, igyekszik minél igényesebben tanítani a kicsit. Ám igaz, hogy túlságosan félti a gyereket, nehezen engedi, hogy önállósodjon. A Rák anyuka még felnőtt korában is nagy szerepet játszik gyermeke életében.

Erről a jegyről gondoljuk általában, hogy a legjobb jellemzői azokban a nőkben összpontosulnak, akik a Rák jegyében születtek. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy valamit ők is elfelejtenek, ami ugyanolyan alapvető fontosságú lehet a gyerek nevelésében, mint az érzelmi táplálás, amiben részesíti a gyerekeit.

Mivel a Rák uralkodó bolygója a Hold, ami a gyerekkorra van befolyással, lehet, hogy csak a fejlődés korábbi szakaszában jeleníti meg az anya sztereotípiáját. az anyaként elkövetett hibái, pedig ugyanabból a forrásból származnak, mint a jó pontjai, az a kényelmet nyújtó, figyelmes szeretet, amire egy csecsemőnek szüksége van, erősen fizikai, védelmező módon adja meg a gyerekeinek. Velük viszont nyugodtan és ésszerűen kell beszélni, amire a Rák anya nem mindig képes.

Jobban ki kell tennie a gyerekeit a világ minden befolyásának, mint amennyire általában teszi. Az anyáknak, a lehető legközelebb kell állniuk a gyerekeihez anélkül, hogy fullasztóan hatnának a gyerekeik intellektuális fejlődésére, bármilyen korúak legyenek is.


Oroszlán 
Az Oroszlán anyuka mindig meg tudta őrizni gyermeki énjét, partner lehet a közös játékban. Nagylelkű, mindent megad a szeretteinek. Inkább magának nem vesz semmit, de a kicsinek biztos, hogy a legjobb ruhákat és játékokat szerzi meg. Olyan, mint az anyatigris: ha valaki csúnyán néz a gyerekre, megnézheti magát! Általában megvannak a maga szórakozásai, élete, társasága, így nem „telepszik rá” a gyermekére.

Az oroszlán anya sok tekintetben ideális. Időnként lehet, hogy túlságosan lefoglalják a saját dolgai, de az, biztos, hogy mindig számíthatnak a támogatásukra a gyerekei. Az Ikrek anyához hasonlóan Ő is akkor nyújtja anyaként a legjobb formáját, ha a gyerekei a csecsemőkor végéhez értek, a legjobb időszak, amikor elkezdik az iskolát.

Nagy segítségükre lehetnek, ami a kreativitásuk fejlesztését illeti, és sok olyan dologra megtaníthatja őket, amit tudni akarnak, beleértve azt is, hogyan élvezzék az életet. Nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakuljon bennük az öntisztelet és büszkeség érzése. Fennáll a veszély, hogy túl sok tiszteletet és hűséget várnak el tőlük, különösen, ha a szabadelvű csemete szemében a hazafiasságról van szó.

Annak a társadalomnak a képét festi le nekik, ami elavul, régimódi, és amiben Ők nem nagyon szeretnének élni. Ezen felül, el kell kerülnie a generációs szakadékot, amikor akkor szélesedik, amikor az eszmék összecsapásra, kerül sor. Szükség lesz ezen kívül még némi alázatosságra is a gyerekeivel kapcsolatban. Végül is, néha nekik is lehet igazuk.


Szűz 
A Szűz anyuka lelkiismeretesen gondozza a gyermekét, de néha túl fáradt ahhoz, hogy valóban ráhangolódjon. Számára fontos a napirend, a szokások, amitől nem lehet eltérni.

Elemi igénye a tisztaság, de a gyermekek szeretik magukat összekoszolni. Ezeket a „koszos” játékokat a Szűz anyuka nem szereti. De igaz, hogy a gyerek mindig építhet rá. Kötelességtudata olyan példakép, amely a gyermek számára követendő lehet.

Annak ellenére, hogy a Szűz jegyűek gyakran túlzottan bölcsek ahhoz, hogy nagy családjuk legyen, vannak kivételek. Akár egy tucat gyereke van, akár egy-ha egyszer elhatározza magát a gyerekvállalásra,, akkor nagyszerű anya lesz. Lehet nem pontosan, és teljesen tudja kielégíteni a gyerekei összes érzelmi igényét, de fényesen teljesíti más területeken.

A szolgálás jegyében a Szűz azt tartja elsődleges feladatnak, hogy tudja mi a legjobb azoknak, akiket szolgál. De pontosan itt van az egyik probléma forrása is, meg kell tanulnia bevallani, hogy nincs mindig igaza, és végeredményben a gyerekei fogják a legjobban tudni, mi is a legjobb nekik.

Az a veszély is fent áll, hogy elnyomja a gyerekeiben a választási képességét, és a gyerekek úgy nőhetnek fel, hogy azt hiszik, csak az édesanyjuk tudja az igazságot. Azt is meg kell tanulnia, hogy a bíráló kritikusságát vissza kell fognia a gyerekeknél, akik ártatlanabbak, és az állandó kritizálás súlyosan árthat a gyerekeknek, akik szeretetre és csodálatra vágynak. 

 
Mérleg 
Barátságos, rengeteg kapcsolattal rendelkezik, amelyek a gyereket is szórakoztathatják. Szeret a gyermekével beszélgetni, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy igényesen nevelje. Életvezetési mintát ad a kicsinek, akinek felnőtt korában is jól jöhet ez a tudás. Családja nagyon büszke lehet rá, hiszen megjelenése elsőrangú, nagyon szép anyuka.

Ennek a jegynek a szülöttei hasonlóan az Ikrekhez, szintén nincsenek oda alapvetően a gyerekvállalás kilátásáért. Ugyanakkor a Szűz is leginkább alkalmas az anyaságra, mert ez a jegy uralja a házasságot. A párkapcsolatot, és a többi embert általánosságban. 

Megtaníthatja a gyerekeit tapintatra, és arra, hogy intézze a másokkal való kapcsolatait a legkellemesebb módon. Beléjük tudja nevelni a társadalmi együtt érzést, ami alapvető fontosságú az érte gondolkodásmódhoz.

Leggyakoribb hiba, amit elkövet, hogy túl gyakran van máshol a figyelme, mint a gyerekszobában. Hajlamos inkább magával vinni a gyerekét, és vele együtt menni látogatóban, mint hogy otthon maradjon és nézze, hogyan alszik délután.

A gyerek érzelmi igényei szempontjából legkritikusabb időszakban előfordulhat, hogy nem figyel oda, hogy mire van szüksége leginkább, mert a Mérlegek hajlamosak több figyelmet szentelni a férjüknek, mint a gyerekeiknek.
  
Skorpió
Lelkiismeretes a gyermeknevelésben, „erős nő”, akire a gyerek mindig támaszkodhat. Általában közösen találnak a gondokra megoldást. Annyira elszánt, hogy bármi áron megvédi a gyermekét, nem számít, hogy mit kell ezért megtennie. Nemcsak az emberekkel képes szembeszállni, ha nem az egyéb, külső körülményekkel is: rengeteg munkával, de megteremti az áhított életkörülményeket, nívósan neveli fel.  

Ez az anyatípus nagyon védelmezi a gyerekeit, még akkor is ha erre nincs szükség. Időnként túlságosan aggodalmaskodó is, de csak a gyerekei legjobb érdekeit tartja szem előtt, és viseli a szívén.  

Sok energiája van, amit befektethet az anyaságba, és általában erős szüléshez megfelelő alkata van. Nem kell engednie, hogy a harag vagy a félelem hozzák ki belőle a legjobbat, mert ez veszélyeztetné a gyerekeivel való kapcsolatát. Különösen, amikor arra ösztönzi, hogy túlzottan uralkodjon a fejlődésük felett.  

Mivel valószínűleg illenek rá bizonyos viselkedési jellegek, amelyek idegesítők egy idő után, el kell kerülnie, hogy szidással teli legyen kapcsolata a gyerekeivel, amikor idősebbek és felkészülnek a világgal való találkozásra. Ne nyaggassa őket, hogy ezt csinálják , meg azt csinálják, és ne vegye fel az el nem ismert anya hozzáállását, csak azért, mert a gyerekei kicsúsznak az irányítása alól.
Sok érzelmi erőt adhat a gyerekeinek, de el kell kerülnie, hogy a kicsinyesség, a féltékenység és a kontrolláthatatlan gyűlölködés példaképévé váljon.

Nyilas 
A Nyilas anyuka nagyon vidám, derűlátóan áll az élet kérdéseihez. Szórakozás, játék vele az élet a gyermek számára. Arra neveli a kicsit, hogy kialakítsa saját elképzelését, magasabb tanulmányokat folytasson, egyetemre, főiskolára járjon.
Ő maga is művelt, ami előnyös a gyereknek, hiszen mindig lesz kitől tanácsot kérnie. Figyelnie kell arra, nehogy rákényszerítse a gyerekre a saját véleményét!  

A nyilas anya is jelzőfény a gyerekei számára, talál rá időt, hogy saját elfoglaltságaitól elszabaduljon, és a felnevelésüknek szentelje magát. A nyilasok gyakran magas képzettségűek, és tele vannak eszmékkel. Ezek fontos vonások, ha a gyerekek nevelésére fordítja őket. 

A nyilas anya valószínűleg sokat utazik, és magába szívja más kultúrák példáját, a gyereknevelés módszereit illetően. Vallási, pszichológiai, és filozófiai értelemben, sokat adhat a gyerekeinek.  

Ugyanakkor gyakran pont ezek a érdeklődései vonják el az anyai kötelezettségektől. Néha túl sokra becsüli a személyes szabadságot, olyannyira, hogy a gyerekeitől vonja el az időt, amit azzal tölt, hogy a saját lelki szükségletei kielégítésén fáradozik.
Csak akkor tudja átruházni a gyerekeire a szabadsággal kapcsolatos szemléletmódját, ha nem bánják, hogy ritkábban látják édesanyjukat. Más szóval, az Ő szabadságpéldája miatt tele lehetnek szükségletekkel és függőségekkel.


Bak 
A Bak anyuka komoly ember, s a gyermeknevelést élethivatásnak tartja. Ennek megfelelően lelkiismeretesen műveli, mindig lehet számítani a segítségére. Felelősségtudata óriási, felnőtt gyermekei is számíthatnak arra, hogy nincsenek egyedül a világban. 

Általában az anyagi kérdésekkel nincs is baj, hiszen a Bak anyuka jó anyagi körülményeket teremt.  
A Bak jegyében születet nők, nem mindig szeretik a nagy család gondolatát, gyakran a karriert választják a gyerek helyet. A legjobban teszi, ha, csak akkor megy férjhez, ha biztos a szerelemben, és hogy családalapításra vágyik. Ha ezzel szemben azért köt házasságot, mert úgy gondolja, ezt kell tennie, és ha még gyerekei is vannak, akkor könnyen eljöhet a nap, amikor feladja az anyai szerepet.  
Ha viszont teljesen átadja magát az anyai feladatoknak, akkor a leggondoskodóbb anya lesz belőle.

A természetes rendtudatossága miatt, a megjelenése időnként inkább apai lehet, mint anyai, mert ez az egyik gyengesége anyaként.  

Érzékenyen elrejti az élete érzelmi oldalát, és ez gyakran a gyerekei kárára válik, pedig nekik a saját érdekükben szeretetre és gyengédségre van szükségük. A Bak anyának, túl kell jutnia a kétségein, hogy nem képes elég meleg szeretetet adni a gyerekeinek és ez jelentheti számára a legnagyobb kihívást.  

Másrészt viszont később akkora támogatást tud adni nekik a karrierjüket illetően, ami felbecsülhetetlen értékű.
  
Vízöntő
Különleges ember, nyitott a különböző kultúrákra, emiatt Vízöntő anyuka gyermekéből is széles látókörű, érdeklődő felnőtt válhat. Ez a szemléletmód arra ösztönzi a gyereket, hogy ő maga is rengeteg kapcsolatot kössön.  

A Vízöntő anyuka egyenrangúként kezeli a gyermeket, kikéri a véleményét, s a döntési helyzetekben meghallgatja őt. Figyelnie kell azonban arra, hogy a határokat is be tudja tartatni a gyerekkel!

A Vízöntő nőt gyakran más dolgok érdeklik, mint az anyaság. Valószínű, hogy népszerű, és annyi barátja van, hogy nagyon nehezen viselné el, ha egész nap otthon kellene ülnie a gyerekek miatt.  

De van egy sokkal megbízhatóbb oldala is a természetének, és ha egyszer elhatározza magát a gyerekvállalásra, akkor odaadó anya lesz belőle. Mivel a kommunikációval kapcsolatban minden nagyon érdekli, élvezettel fogja figyelni, hogyan kezd el beszélni a gyereke, hogyan használja egyre jobban a szavakat, és mindent meg fog érteni, amit csak mond.  

Az egyik kedvenc anyai kötelessége, az esti mesemondás lesz, mert nagyon szereti a könyveket, és még felnőttként is élvezi a jó történeteket, akár mese formájában is. Amikor a gyerekei kicsik, meg kell tanulnia türelmesnek lenniük velük, mert folyamatosan úgy érzi, hogy lépésekkel előttük jár. Ez jó a saját értékelésében a gyerekeiről, de ezzel azt fogja elérni, hogy a gyerekei teljesen összezavarodnak.

A büszkeség és a dac természetes fázisa a gyerekek fejlődésének, és ez néha eltart egész a felnőttkorig. A Vízöntők nem nagyon szeretik ezt a tulajdonságot, és oda kell figyelniük a gyerekek nevelésére, nehogy túlságosan előtérbe kerüljön a személyiségükben, viselkedésükben ez a vonás.

Az általa tanított igazságokat, ritkán lehet megkérdőjelezni, elvitatni és figyelmen kívül hagyni.
  
Halak 
Érzelmi ember, szinte együtt lélegzik a gyerekkel. Pontosan ráérez arra, hogy milyen kívánságai vannak a kicsinek, s azokat igyekszik is teljesíteni. A gyerek gondjait komolyan veszi, nem neveti ki.  

Jószívű, de gyakran túlontúl lágyszívű is. Engedékeny a nevelési kérdésekben, pedig a következetességre óhatatlanul szüksége van a kicsinek. Megtörténhet, hogy nehezen osztja be az idejét, így nem tudja ellenőrizni a gyerek iskolatáskáját, leckéjét.  

A Halak anya, nagyszerűen gondoskodik a gyerekeiről, különösen, amíg kicsik, és sok szeretetre és figyelmességre van szükségük. Túlzottan érzékeny, ami a gyerekek viselkedését illeti, és elrejti őket az igazi világ és az igazi élet elől.  

A halak anya szilárd elveket követ, de ezeket valamilyen módon helytelenül teszi. Szándékaik jók, de a módszereit felül kellene vizsgálnia. Gyakran becsapják saját magukat, úgyhogy, ha ez az anya azt érzi, hogy most a lehető legracionálisabb, akkor szándékosan kihagyja az igazság legfontosabb részét, mert fél valamitől. Ez a zavar átvehetődnek a gyerekeivel való kapcsolatának bizonyos szakaszaira is, ami miatt időnként nem lesz olyan hatékony és eredményes szülő.  

Valahol mélyen egy tiszta látomás él benne arról, ami- hogy tisztán fejezzük ki, egy iránymutató fény lehet a gyerekek számára a lelki, spirituális fejlődésük számára. Fel kell készülnie fizikailag minden gyerekre, mert a testalkata miatt a szülés feleslegesen fájdalmas lehet. 

Forrás: Internet

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'