BIKA karakter - április 20. - május 20.
A szabad és szép természetet
senki sem tudja jobban szeretni, élvezni, megbecsülni, mint a Bika. A
természet mint valóság, mint anyag jelentkezik és értékelődik nála.
Egész élete realitások között folyik le, hiszen realitás számára minden:
emberek, fák, állatok, házak, szokások, környezet. Rendkívüli módon
képes ragaszkodni hozzájuk, akár rabjává is válhat hozzájuk fűződő
érzelmeinek. Ha egyszer valamit vagy valakit szívébe zárt, az onnan
többé aligha kerül ki.
A Bika nehezen tanul. Mindent pontról pontra meg kell néznie,
mérlegelnie kell, és aztán meg kell emésztenie, meg kell értenie,
sajátjává kell tennie. Újabb és újabb igazságokat, tulajdonságokat,
újdonságokat a már színültig telt koponyában nem könnyű elhelyezni. Amit
viszont egyszer megtanult, azt senki nem sajátítja el olyan jól és
alaposan, mint ő.
Ugyanakkor nincs még egy csillagjegy, amely
olyan kétségbeesett nehézkességgel és konok elszántsággal állna ellent
az új dolgoknak, mint a Bika. A konzervatív világ megszemélyesítője.
Alapjában véve helytelen azt állítani róla, hogy dogmatikus, mert aki
dogmatikus, az már valahogyan teoretikus is. Az igazi Bikától azonban
semmi sem áll messzebb, mint éppen a teória, az elmélet. A már egyszer
megszerzett állásponthoz való feltétlen ragaszkodása abból adódik
csupán, hogy a gyors állásfoglalás vagy döntéshozatal nem az ő
tempójához illeszkedik.
A Bika rendkívül alapos, addig nem
nyugszik, amíg célját el nem éri. Emellett nagyon gyakorlatias típus is:
az anyag minden titkát ismeri a maga valóságában, és általában
ellensége minden elméletnek, feltevésnek. Materialista szemléletmódjából
adódóan született jó evő és ivó, noha főleg a minőségre helyezi a
hangsúlyt. Igazi ínyenc, de a mennyiséget sem veti meg. A Bika földies
jegy. Rendkívüli módon értékeli a tulajdont, a vagyont, az élvezeteket,
mindent, ami az anyaggal összefüggésben van.
A Bika jegyben
született ember nyugodt, barátságos, békés, kitartó és szívós. Annyira
higgadt, hogy cselekvés előtt a legalaposabban megfontol mindent, és ez a
tevékenysége annyira leköti a gondolatvilágát, hogy újdonságok
befogadására alig marad hely a szívében. Nem akar előtérbe kerülni, de
lehet rá számítani. Higgadt, nyugodt, két lábon áll a földön, és
biztosan áll rajta. Lassan, de biztosan halad az útján, és van türelme
és kitartása is ahhoz, hogy végül célba érjen. Ráillik a közmondás:
lassú víz partot mos.
Közismert a Bika hűsége, ami szintén
leginkább a megszerzett pozíciókhoz való görcsös ragaszkodásában lel
magyarázatot. Teljesen és maradéktalanul adja át egy embernek, vagy egy
tannak, egy elképzelésnek, egy világnézetnek… Ezt jó esetben határozott
jellemnek, erős akaratnak, szívós kitartásnak és kemény önuralomnak
látja a környezete. A tökéletlenebb vagy kisiklott típusban viszont
ugyanezek a nemes jellemvonások merev mozdulatlanságnak, dacnak,
cselekvésképtelenségnek tűnhetnek. Az ilyen ember makacs, akaratos,
keményfejű. Véleményét, eszmevilágát maga sem képes megváltoztatni. Itt
hiába minden rábeszélő művészet, ravaszság, csel, a „rossz” Bika
hajthatatlan és befolyásolhatatlan.
Alapvetően jóindulatú, ám ha
felbosszantják, elveszíti az önuralmát, és „öklel”. Igen nagy az
igazságérzete. Ha valaki bevallja előtte a hibáját, tévedését, nyomban
megbocsát, de aki kertel, azzal szemben bizalmatlanná válik, aki pedig
hazudik vagy letagad valamit, annak vége a szemében, nem tudja a
hamisságát többé elfelejteni.
A lelke mélyén általában minden
Bika gyermekien naiv. Kedveli a kis örömöket, szereti a csinos otthont.
Nem is csábítja a nagyváros zaja, kitűnően megél vidéken is, hiszen
minden vágya a föld, amit megművelhet, a kert, a gyümölcsös.
Forrás - Internet