VÍZÖNTŐ karakter -  január 20. - február 19.

 

A Vízöntő erői kifelé, szerteszét áradnak. Értelmi, szellemi téren találja meg legmegfelelőbb megnyilatkozását. Az anyagi világ nem érték a szemében. Az akadályokkal nem törődik, egyszerűen széttöri a gátakat. A Vízöntő a termékenyítő szellem szimbóluma, hiszen az ősi keleti és déli népeknél a víz az észt, a lelket jelentette. E jegyről két kép juthat leginkább az eszünkbe: az egyiptomi szfinx és a csörgősipkás bolond alakja. A szfinx arcán látható merev, gunyoros mosoly, ami előtt oly sok emberöltő öröme és bánata, dicsősége és katasztrófája vonult el, a Vízöntő-ember arckifejezésére emlékeztet. Ő is keresztülnéz a dolgokon, és nem mutatja meg a külvilágnak, mit érez, gondol és akar. A szfinx-álarc mögül viszont az udvari bolond hangja szólal meg, aki megengedheti magának, hogy a legmélyebb igazságokat, ragyogó szellemességeket, éles megjegyzéseket csakúgy odavethesse bárkinek, akinek akarja.
E jegyben tehát – persze mindenkinél más-más mértékben – az isteni szikra, a zseni princípiuma éppúgy benne foglaltatik, mint a bolondé. Ha szellemi képességeit nem használja ki kellőképpen, kiemelkedő adottságai különcködésnek fognak tűnni mások szemében. A Vízöntők így tehát nagy dolgokra lehetnek hivatottak: koruk reformer egyéniségei lehetnek. Érdeklődnek az új eszmék iránt, emellett pedig ők maguk is gyakran szülőatyjai ezeknek. Szeretik a művészetet, a tudományt, mindent, ami szokatlan, és leginkább ezeken a területeken képesek zseniálisan megnyilvánulni. Idealisták, lelkesedésük és képzelőerejük határtalan, így valódi alkotóművész válhat belőlük.
A Vízöntő sok pozitív adottsággal rendelkezik. Türelmes, tapintatos, nemes lelkű, becsületes, hű, megbízható, természetes becsvágyú, jó diplomata. Környezetét képes teljesen észrevétlenül befolyásolni, és megvalósítja akaratát. Nagy az igazságérzete, ezért jó közvetítő és békítő. Akarata erős, állhatatos, akadályt nem ismerő, néha viszont önfejű. Nagy emberbarát, kimondottan jó a szociális érzéke, emberszerető. Az emberek viszont sokszor nem értik meg őt. Kritikája jó, és nagy megkülönböztetési képessége van. Produktív és rendkívüli az alkalmazkodó képessége. Szereti a társaságot, nagyon jó barát tud lenni. Szereti, ha elismerik, de messze áll tőle, hogy nevét népszerűsítse. Rendkívül nagy a szellemi függetlensége és a szabadságvágya. Makacs és eredeti, de sokszor annyira túlhajtja, túlerőlteti saját gondolatait, elképzeléseit, hogy elhanyagol mindent és mindenki mást magán kívül. Annyira szilárdan képes ragaszkodni az elveihez, hogy nehezére esik bármi másra áthangolnia magát, vagy netán belátnia, hogy más szempontok is vannak az övén kívül. Sokszor csak a megfelelő pillanatban tárja fel a lapjait, ezért hiszik róla sokan, hogy cinikus. Nem hagyja magát kalandokra csábítani. A kivárás embere, szándékait nem veri nagy dobra, helyette inkább álarc mögé bújik. Mozdulatlan arc ez a gúny és a mosoly visszatükrözésével.
Minden érdekli, ami modern, különösen a technika. Nagyon jó matematikus és filozófus is válhat belőle. Fix jel lévén, a Vízöntő szívós és kitartó. Az elért eredményeket megőrzi. A félmunka nem az ő stílusa. Vérmérsékletében mindig ott rejlik egy kis mélabú, könnyen indulatossá válik, amit általában a gyors megnyugvás és megbocsátás állapota követ, mielőtt visszatérne vidámsága, víg kedélye. Kedélyállapotának ez a fajta hullámzása elég gyakori jelenség nála. Lelkében majdnem mindig hordoz egyfajta csendesen motoszkáló fájdalmat.
Fellépése sokszor egészen különös, kiszámíthatatlan, ugrásra kész. A kötöttségeket épp ezért rosszul viseli. A Vízöntő-ember a legönzetlenebb embertípusok egyike. Énje teljesen átlátszó, de a rajta lévő álarc miatt embertársai nehezen értik meg tökéletes önzetlenségét, nemes jóakaratát. Képes a teljes és tökéletes önfeláldozásra. Őt nem az előny, hanem az érdekesség, a merészség, egy terv zsenialitása csábíthatja csak a rossz útra. Rendkívül adakozó, még erején felül is. Az igazi Vízöntő úttörő jellem, szárnyalólélekkel a magasba tör.

Forrás - Internet

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'