CSILLAGJEGYEK ÉTELEI
A Kos jelleme:
A mitológiai háttérből is sok minden kiderül a kos típus lelki alkatáról.Nagyon határozott, ösztönös, szenvedélyes és törekvő, gyakran nem az eredményelérésére koncentrál, hanem csak önmagáért a cselekvésért csele
kszik.
Szereti akihívásokat, bátran vállal kockázatot. Semmi sem nyomasztja
jobban, mint az"állóvíz" és a tehetetlenség. Céltudatossága olykor
kegyetlenségnekis tűnhet, mert nem mindig figyel arra, hogy min gázol
át. Ez azt is jelenti,hogy önmagát sem kíméli, nem véletlenül mondják
erről a jegyről, hogy"fejjel megy a falnak". A kos vérében benne van a
harci szellem,szüksége van a versenyhelyzetekre, a megmérettetésre,
amelyek során mindignagyon egyenesen, nyílt lapokkal játszik. A
függetlenség és az önállóság nagyonfontos számára. Nagy energiákkal és
akaraterővel rendelkezik, és nem túlérzelmes típus. A kezdeményezésben
kétségtelenül ő a legjobb. Kalandvágya,bátorsága, gyors észjárása és
optimizmusa miatt igen népszerű a baráti körében.
Mit egyél?
Ajánlott az ésszerű étkezés. A zabpehely, a hal, a zöldségek (azok között lehet
káposzta, retek, fehérrépa is), enyhén zsíros hússal és sült burgonyával. A
kapor és a hagyma különösen jót tesz a Kos jegy szülötteinek. Kerüld az
éjszakai nassolást.
Mit igyál? A Kosok
könnyen elveszíthetik a mértéket, ha ivásról van szó. Sajt mellé fogyasszanak
vörösbort, máskor inkább fehérbort vagy 1-2 pohár pezsgőt.
Mivel vendégeld meg a Kost?
Szaftos, fűszeres étellel lepd meg, de ne feledkezz meg a zöldségekről sem!
Desszertnek édes sütivel és gyümölccsel kínáld.
Étellista A mitológiai háttérből is sok minden kiderül a kos típus lelki alkatáról.Nagyon határozott, ösztönös, szenvedélyes és törekvő, gyakran nem az eredményelérésére koncentrál, hanem csak önmagáért a cselekvésért csele

- Hús: bárány, hal
- Gyümölcs: grépfrút, görög- és sárgadinnye, málna, kivi
- Zöldség: sárga- és fehérrépa, burgonya, retek, paprika
- Fűszerek: bors, hagyma, sáfrány, kapor, rozmaring, menta, koriander, kakukkfű
A Bika jelleme:
A gyakorlatiasság, a kézzelfogható dolgok értékelése többnyire minden bikaszülöttre jellemzőek. Türelmes, kitartó típus,
és
gyakran nagyon makacs is. Nemszereti a túl sok változást, fél a
bizonytalanságtól és nehezen szokja meg azúj helyzeteket, viszont annál
alaposabb és szívósabb természetű. Melegszívű,nem áll távol tőle a
romantika, és ragaszkodik a hagyományokhoz. Az életélvezetét és az
érzékiséget tőle lehet a legjobban megtanulni, páratlanulértékeli a
kényelmet, a finom ízeket, a jó életet. Előfordulhat, hogy
túlzottanmaterialista szemléletű, az elvont eszmékkel általában nem tud
mit kezdeni.Kifinomultabb szinten azonban páratlan művészi érzékkel,
tehetséggel isrendelkezhet.
Mit egyél? Hajlamos vagy a falánkságra... Ne feledd:
nem mindig egészséges, ami finom! Egyél sok gyümölcsöt: narancs, citrom, alma,
szilva és körte a legjobb választás. A hús mellé pedig könnyű salátát,
sárgarépát és káposztát válassz.
Mit igyál? A nyugodt, csendes Bikát ingerli az erős alkohol, az égetett
szeszes ital. Igyál inkább finom, nemes borokat.
Mivel vendégeld meg a Bikát? A hagyományos konyhát, a gazdag ízvilágot
kedveli. Hússal teli, sűrű levessel várja. A fő fogás legyen egzotikus
ízesítésű sült marha, desszertnek gyümölcsöt tálalj.
Étellista A gyakorlatiasság, a kézzelfogható dolgok értékelése többnyire minden bikaszülöttre jellemzőek. Türelmes, kitartó típus,

- Hús: Marhahús
- Gyümölcs: alma, szilva, banán, cseresznye, körte, narancs, citrom
- Zöldség: borsó, paraj, paradicsom, sárgarépa, káposzta
- Fűszer: kapor, petrezselyem, menta, szegfűszeg, ánizs
Az Ikrek jellem:
Ez a legkíváncsibb, a legtudásszomjasabb jegy az összes közül. Minél többettud, annál nagyobb biztonságban érzi magát. Mozgékony, változékony, rugalmastermészetű, állandó mozgásban van, ezért mindig jól értesül az aktualitásokról.Ügyesen forgatja a szavakat, talpraesett, és érzékeny idegzetű.
Meglehetősenracionális
gondolkodású, könnyen köt ismeretséget, és gyakran bőbeszédű.
Kitűnőintellektuális képességekkel rendelkezhet, érdemes idegen
nyelveket tanulnia.Előfordulhat, hogy túl sok minden érdekli, de kissé
felületes, semmiben nemmerül el igazán. Szeret kibújni a kötelezettségek
alól, Hermész"csalafintasága" nem áll távol tőle. Nem túl érzelmes
típus, gyakran"túlagyalja" az érzelmi ügyeit. Gyakran kerül
végletesdöntéshelyzetekbe, ahol a "fekete" vagy a "fehér" közöttkell
választania. Szeret utazni és kötetlenül társalogni.
Mit egyél? Fehérjetartalmú ételeket: tojás, sajt,
dió. Idegrendszeredet óvja az aszalt szilva és barack, az olajbogyó és a földi
mogyoró. Ehetsz erősen fűszereset is.
Mit igyál? Nem érdekel igazából az ital. Társaságban igyál könnyű száraz
bort vagy muskotályt.
Mivel vendégeld meg az Ikreket? A mennyiség nem, sokkal inkább a
változatosság érdekli. Az asztal legyen kicsi, de tele egzotikus étellel. Étellista:
Ez a legkíváncsibb, a legtudásszomjasabb jegy az összes közül. Minél többettud, annál nagyobb biztonságban érzi magát. Mozgékony, változékony, rugalmastermészetű, állandó mozgásban van, ezért mindig jól értesül az aktualitásokról.Ügyesen forgatja a szavakat, talpraesett, és érzékeny idegzetű.

- Hús: baromfi
- Gyümölcs: karambola, gránátalma, datolya, dió
- Zöldség: bab, kelkáposzta, zeller, olajbogyó, paprika, paradicsom
- Fűszer: chili, bors, torma, szerecsendió
A Rák jellem:
A rák jegyét a legcsaládcentrikusabb jegyként tartják számon. Erősen kötődik amúlthoz, a gyermekkorához, az otthonáh
oz,
és gyakran jellemzi egyfajtaromantikus elvágyódás a "régi szép időkbe".
Élénk képzelőereje van, nagyon együttérző tud lenni, és érzékenysége
miatt könnyen felzaklatja magát.Kedélye hullámzása a Hold változásaihoz
hasonlítható, és többnyire nagyonbefolyásolható. A lelki
biztonságérzetre, védettségre vágyik, ebből adódik,hogy olykor gyerekes
megnyilvánulásai vannak. Nehezére esik megválni a múlttól,ez ugyanúgy
vonatkozik emberekre, mint tárgyakra, dolgokra. Erre a jegyrejellemző a
"gyűjtőszenvedély", a jegy szülöttje kívülállók számárasokszor
érthetetlen okokból mindent félretesz, gyűjtöget. Kitűnő megérzései
vannak,és jó a zenei, művészi érzéke.
Mit egyél? A gyomrod rabja vagy, ezért érdemes
odafigyelni, mit eszel. Görögdinnyét korlátlan mennyiségben fogyaszthatsz, mert
az tisztítja a szervezetet. Ajánlottak a zöldségek és a tenger gyümölcsei, de
csak módjával.
Mit igyál? Óvatosan az alkohollal, főleg a sörrel. Ne igyál olcsó bort
és sört, mivel igen érzékeny a gyomrod. Inkább a vermutot válaszd, de abból se
sokat, mert a Rákok könnyen alkoholfüggővé válhatnak.
Mivel vendégeld meg a Rákot? Szereti a szép terítéket. Rákkal,
kagylóval, hallal lepd meg. Kedveli a gombát, a salátaféléket és a különféle
szószokat, a tejszínhabos fagylaltot vagy gyümölcsöt.
Étellista: A rák jegyét a legcsaládcentrikusabb jegyként tartják számon. Erősen kötődik amúlthoz, a gyermekkorához, az otthonáh

- Hús: hal, tengergyümölcsei
- Gyümölcs: kókuszdió, szőlő, citrom, görögdinnye
- Zöldség: káposzta, uborka, uborka, burgonya, fejes saláta, fehérrépa
- Fűszerek: citrom, mustár, kakukkfű, vanília, fahéj, torma, zsálya
Az Oroszlán jellem:
Elsősorban az élet szeretete, vitalitás, túlpezsgő életerő jellemzi. Optimistatermészetű, tele van b
izalommal
minden és mindenki iránt. Nagylelkű éssegítőkész, erős kisugárzásával
sokakat képes belelkesíteni. Szüksége van arra,hogy nagyra értékeljék,
dicsérjék és megbecsüljék, hajlamos lehet aszínpadiasságra, a drámai
fellépésre. Szereti a pompát, a luxust, aszabadságot. Előfordulhat hogy
hencegővé és hatalmaskodóvá válik, de ilyenkor anagyzási hóbortja mögött
a kisebbrendűségi érzése húzódik. Erős érvényesülésivágya van,
általában céltudatos. Ettől azonban még megmarad játékossága, és azélet
élvezetének képessége.
Mit egyél? Feltétlenül egyél baromfit, és minél több friss és szárított gyümölcsöt. A
zöldségek közül pedig tököt és padlizsánt.
Mit igyál? Ne vidd túlzásba, mert hamar megárt az ital. Néha már néhány
pohár bor is...
Mivel vendégeld meg az Oroszlánt? Szereti a luxust. Készülj kaviárral,
lazaccal vagy vadétellel boros mártásban. Ne feledkezz meg a klasszikus zenéről
sem.
Étellista: Elsősorban az élet szeretete, vitalitás, túlpezsgő életerő jellemzi. Optimistatermészetű, tele van b

- Hús: baromfi, vadhúsok, hal
- Gyümölcs: alma, citrom, narancs, ananász
- Zöldség: olajbogyó, tök, padlizsán, karalábé, zöldborsó
- Fűszer: koriander, gyömbér, tárkony, ánizs, szegfűszeg, bazsalikom, cikória
A Szűz jellem:
Általában a szorgalmasságot, a tevékenykedés örökös szükségességét a szűzjegyéhez társítják. Gyakorlatias, rendszerető, óvatos, éles eszű, és szeretihasznosnak érezni magát. Jó megfigyelőképessége és kitűnő nyelvér
zéke
van.Vágyik a külső és a lelki tisztaságra, olykor már rendmániás
szinten. Ennek agyökeres ellentéte is előfordulhat, amikor nagyon
rendetlen a jegy szülöttje.Erős önfegyelme van, ha elhatároz valamit,
azt többnyire végig is csinálja.Nagyon kritikus tud lenni, sajátos
humora is összefügg a kritikusságával,szkepticizmusával. Előfordulhat
hogy kicsinyes és szőrszálhasogató, hajlamosleragadni a részletekben.
Kevésbé van bizalommal az élet és általában azemberek iránt, mert fél az
ismeretlentől. Nagyon segítőkész lehet, a szolgálatminden szinten közel
áll hozzá, született gyógyító is lehet.
Mit egyél? Legjobb, ha többnyire vegetáriánus
étrendet választasz. Felejtsd el a zsíros disznóhúst. Néhanapján ehetsz csirkét
vagy borjút. Zöldséget és gyümölcsöt fogyaszthatsz korlátlanul.
Mit igyál? Májadnak és gyomrodnak könnyet megárthat az alkohol. Könnyű
száraz bort ihatsz azért olykor-olykor.
Mivel vendégeld meg a Szüzet? Nem igazi ínyenc, közömbös a finomságokra.
Ajánlj salátát friss zöldséggel, főfogásnak borjút rizzsel, desszertnek pedig
gyümölcsöt. Általában a szorgalmasságot, a tevékenykedés örökös szükségességét a szűzjegyéhez társítják. Gyakorlatias, rendszerető, óvatos, éles eszű, és szeretihasznosnak érezni magát. Jó megfigyelőképessége és kitűnő nyelvér

Étellista:
- Hús: borjú
- Gyümölcs: sárgabarack, gránátalma, dinnye, eper, ribizli
- Zöldség: bab, karfiol, zeller, tök, saláta, uborka
- Fűszer: cikória, vanília, babérlevél, fahéj
A Mérleg jellem:
Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság,a szépség és a harmónia, mint a Mérlegnek. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazitársasági ember. Nagyon jól tud diplomatikusan fogalmazni, általában kerüli aszélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Gyakran nem képesdönteni, kerüli a konfliktushelyzeteket és rózsaszín eszméket kerget aproblémákkal való szembenézés helyett. Békeszerető, és nem túl kezdeményezőtípus.
Mit egyél? Hajlamos vagy a habzsolásra... Az érbetegségek elkerülésére egyél
fokhagymát és áfonyát, reggelire pedig valamilyen csírát. Kerüld a fűszereset,
helyette fogyassz finom szószokat és vitamindús salátákat.
Mit igyál? Társaságban hajlamos vagy többet inni a kelleténél. Csak
falatkákat fogyasztasz ilyenkor, ám ezek nem szívják fel az alkoholt.
Mivel vendégeld meg a Mérleget? A Mérleg inkább a hangulattal törődik,
nem az étellel. Tegyél salátákat és különleges szószokat az asztalra. Az
édesség is nyerő.
Étellista: 
Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság,a szépség és a harmónia, mint a Mérlegnek. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazitársasági ember. Nagyon jól tud diplomatikusan fogalmazni, általában kerüli aszélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Gyakran nem képesdönteni, kerüli a konfliktushelyzeteket és rózsaszín eszméket kerget aproblémákkal való szembenézés helyett. Békeszerető, és nem túl kezdeményezőtípus.
- Hús: kerülendő
- Gyümölcs: alma, áfonya, banán, cseresznye, körte, málna, eper, datolya
- Zöldség: borsó, spárga, paradicsom, szójacsíra, búzacsíra
- Fűszer: szegfűszeg, ánizs, zsálya, tárkony, kapor
A Skorpió jellem:
A skorpió jegy szülötteit a legtitokzatosabb egyéneknek tartják. Miközbenmagáról nem szeret túl sokat elárulni, másokat kép
es
nagyon hamar kiismerni, éseltalálni a másik legfájóbb pontját. Erős
akaratú, kitartó, törekvő, éstöbbnyire fontos számára a hatalom.
Látszólagos nyugalma és keménysége mögöttnagyon sérülékeny és finom
érzésű. Kissé önfejű, olykor a végletekigragaszkodik a véleményéhez.
Hihetetlenül erős regenerációs képessége van,minden helyzetből képes
talpra állni. Jó érzéke van a kutatómunkához, a titkokfeltárásához,
általában érdeklik a misztikus, elvont dolgok. Gyakran
nagyonkarizmatikus személyiség, aki nagy hatással van másokra. Hatalmas
önfegyelmevan, viszont abban mértéktelen, hogy képes az önpusztításig
kiállni a számárafontos ügyek mellett.
Mit egyél? Igyekezz minél több fűszeres szószt fogyasztani. Egyél sok fehérrépát és
káposztát. Tejterméket is ehetsz, de csak mértékkel. Halat minden mennyiségben
fogyaszthatsz.
Mit igyál? A túlzott alkoholfogyasztás árt a májadnak és a veséfnek, és
könnyen elveszítheted önkontrollodat is. Habzóborok, pezsgő és muskotályos bor
ajánlott.
Mivel vendégeld meg a Skorpiót? Szervírozz neki fűszeres ételeket.
Imádja a mustárt, a tormát. Spárgalevessel és kagylóval, vagy rákkal leveheted
a lábáról. Desszertnek sajtot kínálj.
Étellista: A skorpió jegy szülötteit a legtitokzatosabb egyéneknek tartják. Miközbenmagáról nem szeret túl sokat elárulni, másokat kép

- Hús: kagyló, rák, hal
- Gyümölcs: grépfrút, görögdinnye, sárgabarack, alma
- Zöldség: fehérrépa, sárgarépa, káposzta, tök, retek
- Fűszerek: bazsalikom, koriander, mustár, torma
A Nyilas jellem:
Optimista, szabadságra és függetlenségre vágyó, aki állandóan újtapasztalatokat és célokat keres. Ha ne
m
hisz valamiben, akkor képtelen bármitis tenni az ügy érdekében.
Nagyvonalú és joviális, nehezen viseli a hétköznapokrutinját, a "földi"
korlátokat. Gyakran filozofikus természetű,foglalkoztatja az élet
értelme, a vallás, az ezotéria. Nagyon szórakoztató tudlenni, nem csak
kitűnő humora miatt, hanem azért is, mert született színész.
Olykorfanatikus, türelmetlen és rebellis, de sosem haragtartó. Előfordul
vele, hogytúllő a célon, és "le kell hozni" a valóság szintjére.
Barátságos,szeret társalkodni.
Mit egyél? Fontos számodra a sok ásványvíz, a zöldségek közül leginkább a borsó, bab
és a szója. A húst a hétköznapokon nyugodtan elhagyhatod. Zöldségeket, főleg
kaprot és petrezselymet korlátlanul ehetsz.
Mit igyál? Májadat könnyen károsíthatja az alkohol. Könnyű bort
fogyassz, azt is mértékkel.
Mivel vendégeld meg a Nyilast? Igazi ínyenc. Mindenfajta konyhát kedvel.
Készíts sertéshúst édes-savanyú szósszal, desszertnek pedig finom süteményt.
Étellista: Optimista, szabadságra és függetlenségre vágyó, aki állandóan újtapasztalatokat és célokat keres. Ha ne

- Hús: sertés
- Gyümölcs: datolya, mangó, füge
- Zöldség: articsóka, káposzta, borsó, bab, szójacsíra
- Fűszer: kakukkfű, menta, petrezselyem, bazsalikom, citromfű, kapor
A Bak jellem:
Céltudato
s,
kötelességtudó, dolgos, és állhatatos típus. A hagyományokhoz, azadott
struktúrákhoz vonzódik, nem szeret gyakran változtatni.
Önfegyelmeóriási, ahogy felelősségtudata is. Testileg és lelkileg is
szívós alkat. Egykissé magának való, hajlamos a munkájába menekülni az
érzelmei elől. Sokat admások, a "társadalom" véleményére. Gyakran nincs
elég önbizalma. Aszabályokat és a törvényeket mindig betartja, a
kötelességet és a teljesítménytsokszor többre tartja, mint az
önmegvalósítást. Az idő, a tapasztalatok valódibölccsé tehetik.
Mit egyél? A Bak ad a részletekre: a szép terítő, az ezüst evőeszköz és a szervírozás
fontos számodra. Kivételes jegyben születtél, mert bármit ehetsz, amit
megkívánsz. Étkezés előtt bátran megihatsz egy pohár bort is.
Mit igyál? A tokaji, a rizling vagy a muskotályos borok serkentik az
emésztésedet. Számodra szinte gyógyszernek számítanak.
Mivel vendégeld meg a Bakot? Egyetlen igénye, hogy az étel - bármi is az
- ízletes legyen. Kínálj neki bárányt és sok zöldséget, desszertnek pedig
meggyes rétest.
Étellista: Céltudato

- Hús: bárány, sertés
- Gyümölcs: görögdinnye, sárgadinnye, alma, dió
- Zöldség: fehérrépa, padlizsán, spárga, tök, paprika
- Fűszer: ánizs, szegfűszeg, zsálya, petrezselyem, szerecsendió

A Vízöntő jellem:
Nagyon idealista és humánus, függetlenségre, szabadságra törekszik. Sokatfoglalkozik a jövővel, optimista, találékony és nagyon eredeti. Kísérletezőhajlama új és szokatlan tapasztalatokhoz juttatják. A barátság mindenek felettfontos számára, hasonló gondolkodású szellemi társak nélkül képtelen létezni.Nagy reformer, és gyakran kiszámíthatatlan. Előfordulhat, hogy az új dolgokatis hamar megunja, és ki akar tűnni a tömegből, más akar lenni, mint a többiember.
Mit egyél? Sok tejtermékeket, főleg kefirt. Fogyassz sok zöldséget és salátát.
Egészséged meghálálja, ha a gránátalma a kedvenc gyümölcsöd. Ám mindenfajta
édességet - sütemény, cukor, keksz - iktass ki az étrendedből.
Mit igyál? Idegrendszerednek árthat az alkohol. 1-2 pohár pezsgő vagy
muskotály azonban stresszoldóként ajánlott.
Mivel vendégeld meg a Vízöntőt? Kedveli a spontán vendéglátást.
Szenvedélyes evő. Készíts finom étvágygerjesztő falatkákat, halat és könnyű
salátát számára.
Étellista: Nagyon idealista és humánus, függetlenségre, szabadságra törekszik. Sokatfoglalkozik a jövővel, optimista, találékony és nagyon eredeti. Kísérletezőhajlama új és szokatlan tapasztalatokhoz juttatják. A barátság mindenek felettfontos számára, hasonló gondolkodású szellemi társak nélkül képtelen létezni.Nagy reformer, és gyakran kiszámíthatatlan. Előfordulhat, hogy az új dolgokatis hamar megunja, és ki akar tűnni a tömegből, más akar lenni, mint a többiember.
- Hús: hal
- Gyümölcs: sárgadinnye, gránátalma, őszibarack, ringló
- Zöldség: cukkini, cékla, fejes saláta, uborka, lilahagyma
- Fűszer: kakukkfű, menta, zsálya, vanília, petrezselyem, édes gyökér
A Halak jellem:
A halak jegyűek jellemét éppolyan megfoghatatlannak tartják, mint a tengeralakját. Gazdag fantáziájú, együttérz
ő,
befolyásolható és alkalmazkodó jellem.Menekül minden korlátozottság,
minden szembesülés ellen, legszívesebben végigálmodozná az életét, ezért
a mindennapokkal és a gyakorlati élettel komolynehézségei vannak.
Gyakran előre megérzi az eseményeket, nagyszerű azintuíciója. Hajlamos
illúziókba ringatni magát, akár az önbecsapás szintjéigis. Kitűnő zenei
érzéke lehet. A konfliktusokat inkább kerüli, mert nehezentudja
megvédeni magát. Áldozatkész jellem, a szeretteiért mindent megtenne.
A halak jegyűek jellemét éppolyan megfoghatatlannak tartják, mint a tengeralakját. Gazdag fantáziájú, együttérz

- Hús: hal
- Gyümölcs: datolya, füge, mangó
- Zöldség: articsóka, káposzta, envídia, zöldbab
- Fűszer: tárkony, kakukkfű, gyömbér, fokhagyma