Csillagjegyek szülőként

 

Kos

A Kosok picit mindig éretlenek maradnak a szülőszerepre, legyenek bár akárhány évesek. Ők azok, akik hangoztatják: „a gyermekem legjobb barátja vagyok”, s nem is hiszik, hogy ez a viszony nem túl előnyös a gyermekek számára. Képesek tökéletesen megérteni gyermekeik problémáit, majd rájuk hagyják a döntést, s a megoldás lehetőségét, hogy ezzel is önállóságra neveljék őket. Bizonyos kor után ez persze teljesen helytálló, de a Kosoknak nem árt megtanulni, hogy a kisgyereknek még nagy szüksége van mindenféle támogatásra. 

 

Bika

A Bika szinte tökéletes szülő, családcentrikus, imádja a gyermekeit. Mivel maga is éles eszű, nagy tudású, ismereteit igyekszik játékos formában átadni a gyermekeinek, ösztönösen megtalálva a határt a játék és az unalmas tanulás között. Tőle bármikor és bármit kérdezhet a gyerek, nem marad őszinte felelet nélkül, s biztos, hogy a családi, népi hagyományokat is időben megismeri, megszereti, akit egy Bika szülő irányítgat. Nehezen engedi azonban el a gyermekeit, vigyáznia kell, nehogy magához láncolja a kirepülni készülő ifjúságot. 

Ikrek

Egész életében sok gyerekről álmodik, és sok esetben valóra is váltja a nagy családra vonatkozó álmait. Aztán viszont jön a „fekete leves”: gyakran későn ébred rá, hogy nem tudja alárendelni magát a szülőszerepnek. Türelmetlen, túl sokat akar a gyermekétől, szeretné, ha egy év alatt hat évet fejlődne ügyességben, értelemben egyaránt. Mivel ez nem megy, olykor igazságtalanul bántja a gyermekeit, vagy csak nem figyel rájuk eléggé épp akkor, mikor arra nagy szükségük lenne. Nagy előnye más szülőkkel szemben, hogy kellő szabadságot biztosít a gyermekeinek, de mire ennek valóban eljön az ideje – kamaszkorra – már könnyen tönkreteheti a szülő-gyerek kapcsolatot. 

 

Rák

Odaadó, gondoskodó szülő, aki a gyermekének minden rezdülésére figyel, és önmaga jólléte árán is igyekszik boldoggá tenni utódait. Egy bizonyos kor után ez már fárasztóvá, sőt terhessé válhat a felnövekvő gyermekek számára, ezért jobb, ha időben behúzza a képzeletbeli féket. Sokszor még a felnőtt gyermekeivel is úgy bánik, mintha nélküle nem tudnának gondoskodni magukról, ha pedig mégis visszavonul, könnyen belebetegszik a képzelt mellőzöttségbe. Nyüzsgését legközelebb majd az unokák érkezésekor fogják nagyon díjazni a gyerekek. 

 

Oroszlán

Büszke mindenre, ami az ő munkájának gyümölcse, így a gyermekeire is. Mindent elkövet, nem sajnálva időt, pénzt és energiát, hogy gyermekei valamiben kitűnjenek. Ha azonban kudarcot vallanak, azt saját kudarcaként éli meg, s szigorúan bünteti. Alapvetően is nagyon szigorú, gyermekei mégsem neheztelnek rá, ellenkezőleg: nagyon tisztelik és szeretik. Szerethető is, hiszen mindent megad a kicsiknek, és játékra is bármikor kapható. Soha nem hagyja, hogy a gyermekei a fejére nőjenek, de azt sem, hogy bárki bántsa őket. 

 

Szűz

Okosan, következetesen neveli gyermekeit, ám sokszor nem engedi, hogy tökéletesen önállósodjon a csemete. Nem, mert szereti maga irányítani a dolgokat, és eldönteni, mi helyes, és mi nem. Később ebből adódhatnak problémák és konfliktusok, egy önállóságra kevésbé hajló gyereket például egészen elferdíthet ezzel a magatartással. Ha a gyerek nem rossz, de más, mint a Szűz, akkor szüntelenül piszkálja, próbálja „jobb belátásra” bírni. Még a gyermekek kirepülése után is biztos támasz, de kolonc is lehet, ezért jó, ha mérlegel. 

Mérleg

A Mérleg szülő és gyermekei között a félreértések gyakran okoznak heves vitákat. Miközben a Mérleg úgy érzi, erején felül teljesít szülőként, a gyermek azt gondolhatja, hogy szülője teljesen elhanyagolja őt. Ez is, az is igaz, mert bár a Mérleg valóban mindent megtesz csemetéje boldogságáért, boldogulásáért, erről egyáltalán nem egyeztet az érintettel. Márpedig nem biztos, hogy a gyereknek is az a jó, amit a szülője gondol. Hajlik az érzelmi terrorra, ha akaratát nem tudja a gyerekre erőltetni. Több türelem és empátia szükséges a jó kapcsolathoz. 

 

Skorpió

Gyermekeiért mindent megtesz, utolsó erejéig küzd, s az utolsó fillérjét is képes rájuk áldozni, még akkor is, ha a másik szülővel már rég megromlott a kapcsolata. A nevelésben, gondozásban aktívan részt vesz a kezdetektől egészen a végsőkig, talán túl sokáig is. Nem akar tudomást venni gyermeke felcseperedéséről, s amikor az már rég a maga útját járja, a Skorpió szülő még akkor is be akarja számoltatni minden lépéséről. 

 

Nyilas

Vidám, aktív, kreatív szülő, aki mindig kitalál valami új, izgalmas és egyben hasznos elfoglaltságot gyermekeinek. Nem rest beállni focizni, vagy együtt hintázni a kicsikkel. Gyermekei maximális önállóságot kapnak már egészen kicsi koruktól fogva, így maguk alakíthatják ki véleményüket a világról. A Nyilas szülő azonban észrevétlenül úgy intézi a dolgokat, hogy a világnézetét gyermekei is magukévá tegyék. 

Bak

Remek szülők, akik testi, lelki és anyagi téren egyaránt mindent megadnak a gyermekeiknek. Szinte érthetetlen, honnan merítik az energiát, de mindig ott vannak, amikor kell, még felnőtt gyermekeik mellett is, akkor is, ha van belőlük négy-öt. Mivel lelkiismeretesek, és eltökélt szándékuk, hogy biztosítsák gyermekük jövőjét, időnként a munkát eltúlozzák, de ezért később mindig kárpótolják gyermekeiket. Maximalizmusuk miatt néha kicsit sokat követelnek, és ebből fakadhatnak nézeteltérések. 

 

Vízöntő

A Vízöntő egyszerre jó és rossz szülő. Jó, mert figyel gyermekei minden rezdülésére, és szinte azonnal reagál igényeikre. Nagy szabadságot ad nekik, tökéletesen megérti őket, mielőtt bármit mondanának, egyenrangú partnerekként tekint rájuk, és sokszor kikéri a véleményüket. Ugyanakkor rossz is, mert nem ad eleget magából. Még a gyermekeivel szemben is védi híres szabadságát, gyakori hangulatingadozásai pedig elbizonytalanítják a kicsiket. 

 

Halak

Érzékeny, tudja, mikor, mire van szüksége a gyermekének, s, hogy hogyan teremtse meg a biztonságát. Sokat agyal azon, hogy minden rendben menjen, önmagának okozva ezzel lelkiismereti problémákat. Ez nagyban gyengítheti a tekintélyét gyermekei előtt, sőt, egy erősebb egójú gyermek komolyan a fejére is nőhet. Meg kell tanulnia nemet mondani, mert ezzel nemhogy nem árt, de nagyon is hasznára lesz a gyereknek.

'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'