CSILLAGJEGYEK SZÍNEI
 
Valamennyi csillagjegy egy színt áraszt magából,
 amely befolyásolja őt pszichológiai, spirituális és energetikus szempontból.

Kos – piros
A piros színt az asztrológiában általában a Mars bolygóval asszociálják, amely egyébként a Kos csillagjegy irányító bolygója. A piros ugyanakkor a szeretet, termékenység és az energia színe is. A dinamikusságot, mozgást képviseli, és örökös készenlétben tart minket vagy éppen bátorít. Mint ahogyan a Kos csillagjegy is, a piros szín nyugtató hatással van a „viselőjére”, és több akarattal ruházza őt fel. Amikor pirosba öltözünk, a testhőmérsékletünk megemelkedik, mint ahogyan a vérkeringés is fokozódik. Ez a szín kiváló hatással van azokra, akik vérszegénységben szenvednek, és nem ajánlott azoknak, akik magas vérnyomással rendelkeznek, ugyanis vérserkentő, adrenalinkeltő hatással bír. Mi több, a piros egy pszichikai méregtelenítő, és harcol a fertőzések ellen is.

Bika – rózsaszín
Kevésbé aktív és agresszív szín, mint a piros. Neki inkább megragadó, lekötő hatása van. Pszichológiai megközelítésből, rózsaszínt vesznek magukra azok, akik a szeretetet vagy törődést keresik, ugyanakkor határok és feltételek nélkül képesen odaadni magukat – akárcsak a Bika szülöttjei. A rózsaszín védelmez és békét hoz, főként akkor, ha elveszítünk egy fontos személyt. A rózsaszín ugyanakkor a Bika komfortzónáját is jelöli, mivelhogy ennek hullámai nyugtatóak.

Ikrek – sárga
A Merkúrra emlékeztető szín mozgékonyságot, fürgeséget, intellektualitást és inspirációt jelöl. Akkor hordjuk, amikor szégenylősen érezzük magunkat, vagy amikor csalódottak vagyunk, ugyanis optimizmust és pozitivitást kölcsönöz viselőjének. Továbbá, ez a szín képes rendet rakni az érzelmek között, és kordában tartja a testsúlyunkat is, mivelhogy tökéletesen megőrzi a szervezetünkben lévő folyadékok egyensúlyát. A sárga segíthet a bőrproblémák orvoslásában is.

Rák – fehér, ezüst
A fehér, ezüst és a szürke a Hold jellegzetes színei. A fehér által képviselt tisztaság nyugalmat, békét sugall. Egy olyan színt, mint például a fehér, más színnel kellene társítani, ugyanis önmagában passzív lehet és csendes, úgy fizikai, mint pszichikai szempontból. A szürke árnyalatok hidat képeznek a fehér és fekete között, ugyanakkor megnyitják a kapukat a kifinomultabb spirituális állapotok felé. Az ezüst sokkal élénkebb és élettelibben, reflektálódva vibráló szín, optimizmust sugall a jelenben, azonban visszatükrözi a múltat is. Az ezüst hideg varázsa az, mint amilyennel egy teliholdas éjszaka bír.

Oroszlán – narancssárga
Az Oroszlánok színe a Naphoz kapcsolódik, narancssárga-arany árnyalatokban. Ezek pozitív hullámokat bocsátanak ki, optimizmust és melegséget. A narancssárga az Oroszlánban rejlő inaktív vulkánt szimbolizálja. Az aranyos, narancssárgás árnyalatok akkor jönnek jól, amikor nehéz érzelmi állapotokon megyünk keresztül, mint például a válás, ezek ugyanis képesek stabilizálni az érzelmeket. Serkentő hatása lévén, az Oroszlán domináns színe növeli a vágyat és a harci szellemet a gyomor-rendellenességekkel szemben.

Szűz – sötétbarna, zöld vagy tengerkék
A Szüzek számára a föld színei mindig jótékonyan jönnek. Éppen ezért, ezt a csillagjegyet a sötét barna, zöld és a kék árnyalatai képviselik. A tengerkék, hideg és erős szín lévén, önbizalmat és kiváló pszichikai állapotot gerjeszt. A zöld segít az egyensúlyozásban és a gyógyulásban. A kék és a zöld ugyanakkor nyugtatják az idegeket, a szorongást és az idegességet is orvosolják. Ezért érdemes támogatni az idegrendszert ezen színek jótékony hatásaival.

Mérleg – pasztell zöld és kék árnyalatok
A pasztell színeket, a zöldtől a halványkékig, a Vénusz uralja, így ezek leginkább a nőiességet képviselik. Ugyanakkor a termékenység, kiegyensúlyozottság, regeneráció jelképei is. A kék árnyalatai gyógyítanak, ugyanis arra késztetnek, hogy relaxáljunk és megnyugodjunk. A zöld árnyalatai se nem melegek, se nem hidegek, frissítőként hatnak, egyensúlyba hozva az elmét, testet és lelket. A Mérleg valamennyi színe ezen stresszes világ mentsvára. Mivel a Mérleg egy levegő-jegy, a színek társaságában végzett légzőgyakorlatok fokozhatják a jólétet és a vitalitást.

Skorpió – sötét piros, fekete
A sötét piros árnyalatok a barna irányában képviselik a Skorpió színét, amely jegyet egyébként a Plútó bolygó irányít. Habár nem annyira vibrálóak a színei, a Skorpió esetében a sötét piros a szív melegségét jelölik. Mi több, ezen csillagjeggyel társított színek mind az aktivitást, szocializálást, rejtélyességet sugallják. A fekete pedig az erő szimbóluma.

Nyilas – sötétkék, bíbor
A Nyilas színei mindig bizalmat sugallnak. A sötétkék és a bíborvörös csillapítóként hat a szorongásra. Ugyanakkor a kreatív energiát és a a spirituális értelmességet, okosságot jelölik. Azok a személyek, akik leginkább ezeket a színeket hordják, illetve szeretnek ezen árnyalatok társaságában lenni, szeretnék átlépni saját határaikat, meg szeretnék érteni az éelten át való utazás lényegét, továbbá rá szeretnének találni a rendre ebben a zűrzavaros világban.

Bak – fekete, sötét szürke, barna
A Bakot irányító bolygó, a Szaturnusz színei a bebiztosító, megerősítő erőt képviselik. Mint ahogyan a Bakot mindig olyan személlyel asszociálják, aki pontosan tudja mik az elvei, úgy a csillagjegyet képviselő színekről is hasonló dolgok mondhatók el. Habár sok kultúrában a feketét az élet végével vagy a terméketlenséggel társítják, ez az árnyalat tudatosíthatja bennünk az öröklétet, ami az élet és a halál után következik be.

Vízöntő – türkiz
A türkiz a nyugalmat és a békét szimbolizálja, akárcsak a Vízöntő, mint csillagjegy. Amikor ezt a színt viseljük, megnyugtatjuk a szívünk és az elménk, összeszedjük a gondolataink. A türkiz ugyanakkor stresszoldó és álomtalanság-javító hatásáról is híres. A világon több kórház is használja ezt a színt annak érdekében, hogy a páciensek gyorsabban felépüljenek, a türkiz ugyanis gyógyító hatással is bír. Azt is mondják róla, hogy enyhíti a betegségek tüneteit.

Halak – indigó, lila, nyers zöld
Mit tehet velünk egy indigókék, nyers zöld vgy lila? Például annyit, hogy megtanít szeretni önmagunkat, ugyanis neptunuszi árnyalatokról van szó. Az indigó a megismerés szimbóluma, és az öntiszteletet, spiritualitást is jelöli. A lila a Koronacsakra színe, a test energiaközpontjának a jellemzője, és a kreativitás, pszichológiai észlelés képviselője. Mi több, a lila álmot hoz a szemünkre, és gyógyító hatással is bír.


'A nemes élethez nem kellenek nagy tettek, csupán tiszta szív és sok-sok Szeretet!'

'Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.'

'Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy, megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!'